A világosság Jézus Krisztus szimbóluma. Olyan átütő erejű a húsvéti hír, a feltámadás reggele, hogy egyszerűen nem lehet véka alá rejteni az életünkben tükröződő jézusi fényt. Ennek a küldetésnek első tanúi a balzsamozásra készülődő asszonyok.

Az angyal így szólítja meg a gyászolókat: „De menjetek el, mondjátok meg a tanítványainak és Péternek, hogy előttetek megy Galileába… Kijöttek, és elfutottak a sírbolttól, mert remegés és rémület fogta el őket; és senkinek sem mondtak el semmit, mert féltek.” (Mk 16,7–8)

Senkinek sem mondtak semmit! Megdöbbentő szavak ezek, de így kezdődik el az ünnep. Az életre adott igent először a szív mondja ki. Először a megszólító csönd érkezik el az asszonyokhoz, és ebben a csöndben benne van az elfogadás. Jézust nem lehet bulival ünnepelni: nem kell fejest ugrani hideg vízbe, nincs szükség sikoltozásra, amikor az erőtlenség győz az erő felett. E nélkül a csend nélkül kifejezhetetlen lenne hitünk igazsága. Először be kell fogadni az újjáteremtető szót.

Isten szeretete úgy döntött, hogy életet adó beszéde által megszakítja az ember végtelen vágyakozását. Beleéljük magunkat, hogy fecsegéssel több figyelmet kaphatunk, hogy rohanással még több időt lophatunk. Isten örömüzenete, élő szava határt szab saját vágyainknak. Amikor az élő Isten így szólít meg, hogy „Ne féljetek!” és „Menjetek el…”, akkor azt kéri tőlünk, hogy legyünk jelen Isten számára, legyünk jelen a másik ember számára. Isten új napot hozott ránk, hogy ne éljünk bizonytalanságban, néma közönyben és álmos fáradtságban.

A Feltámadott összeköti az ébredést és az életet. Egyik hittanórán játszva arra kellett rájönnie valakinek a csoportból becsukott szemmel, hogy kinek a kezét fogta meg egy lepel alatt. A kisgyermek kitörő örömmel fogadta, amikor rájött, kié az ismerős kéz. Jézus keze ismerős kéz, egész lénye beszélgetni akar velünk. Jézus keze is a kommunikációért hozott áldozatról beszél.

A csend után megszületik a szó. Húsvét ajándéka azt jelenti, hogy lejárt az arctalanság, a hangtalanság ideje: kezdjünk el a saját hangunkon, a saját tapasztalatainkból kiindulva beszélni Jézusról! A három asszony, aki feltűnik Márk evangéliumában, rezonáns térré válik először önmaga számára, aztán a tanítványok felé. Az élő reménységnek, amely megszületik bennünk, hangja és dallama van, kitölti a teret az ősi húsvéti köszöntés mintájára: „Krisztus feltámadt!” „Valóban feltámadt!”

A Feltámadott küldetést ad: tanítványai legyenek feltámadásának tanúi, hirdetői, a Fény visszaverődései. A csendből nemcsak beszéd, de ma is Ige születik.

Kérjünk Igét, ne csak beszédet!

Kérjük áldást, ne csak sikert!

Kérjünk megérkezést, ne csak kalandot.

Kérjünk épületet, ne csak faanyagot.

Závodi Zsuzsanna, fotó: Sereg Krisztián

Az írás megjelent a Reformátusok Lapja húsvéti számában.