Húsvét ünnepére készülve látszólag fölösleges, mégis fontos kérdésre kell válaszolnunk: miért is ünnepeljük ezt az ünnepet? „Húsvét" vagy feltámadás ünnepe ez nekünk? A húsvét helytelen, de árulkodó elnevezés: a testre, az evésre utal, nem testünk feltámadására. Isten ez elé a kérdés elé állít bennünket: húsvétunk lesz-e a maga halványodó szokásaival, hagyományaival, vagy Krisztus feltámadását, halál felett aratott győzelmét, az élet diadalát, örök életünk reménységét ünnepeljük? Meg tudott-e Isten ajándékozni a feltámadásba vetett hit drága ajándékával, áthatja-e életünket az élő és minden napon velünk lévő Jézus Krisztus öröme?

Pál apostol félreérthetetlenül tanít arról, mennyire fontos a keresztyén életben a feltámadáshit. Krisztus meghalt bűneinkért, feltámadott a mi megigazulásunkért, és megjelent dicsőséges testben. E három eseményre úgy tekinthetünk, mint keresztyén hitünk tartóoszlopaira. Bármelyik hibás, vagy bármelyik hiányzik, hasznavehetetlen a keresztyénségünk. Ezért fontos, hogy legyen rendíthetetlen bizonyosságunk Krisztus feltámadásáról. Isten Igéje gondoskodott róla, hogy fennmaradjanak a tanúvallomások, bizonyságtételek erre nézve.

Mindezek ellenére mégis sok kétely, kételkedés, bizonytalanság veszi körül feltámadáshitünket. Pedig ha Krisztus nem támadt fel, akkor minden hiábavalóvá válik keresztyén életünkben.

Hiábavaló lesz az igehirdetés, mert annak szíve-lelke a Krisztus feltámadásáról szóló bizonyságtétel: Jézus Krisztus él! E nélkül értelmetlen, üres, felesleges is. Ha Krisztus nem támadt fel, akkor halotthoz beszélünk imádságainkban, halotthoz énekelünk, halottat hívunk segítségül, ami hiábavaló.

Ha Krisztus nem támadt fel, ha ő nem él, akkor a keresztyén vallás a legnagyobb csalás a világon. Annyiban van létjogosultsága, amennyiben a feltámadott, élő Jézus Krisztust hirdeti. Az az egyház, ahol elhallgat ez a bizonyságtétel, nem egyház többé.

A Krisztus feltámadásában való hit nélkül nemcsak az igehirdetés, hanem egész keresztyén életünk válik hiábavalóvá. Akkor csak a sírig lát a szemünk, a „születtünk és meghalunk" végzetesen szomorú életösszegzése marad, és hiányzik testünk feltámadásának, örök életünknek boldog reménysége. Hiányzik annak az örömhíre, hogy az a Jézus, aki a halál felett is diadalmaskodott, a mi életünk gondjait is meg tudja oldani, segít hordani terheinket, feleletet tud adni sokszor megválaszolatlan kérdésinkre. Mert igazán erre lenne szükségünk. Sok-sok teher, gond nehezedik ránk. Nehéz emberi életek, összekuszálódott élethelyzetek, végzetesen megromlott emberi kapcsolatok, tönkrement családi életek, betegség, szegénység, kilátástalanság. Nehéz terhek, nagy-nagy kövek. „Ámde Krisztus feltámadott..." Az a mi küldetésünk, hogy a feltámadott Jézus erejével hirdessük: az, aki a nagy követ elhengerítette a sírbolt szájáról húsvét hajnalán, az az Úr el tudja hengeríteni a mi nagy köveinket is.

Az a keresztyén, aki nem hisz Krisztus és testünk feltámadásában, olyan, mint aki dúsgazdagnak állítja magát, holott egy fillérje sincs. A keresztyén egyház világszerte halálos beteg, halálos vitaminhiányban szenved: hiányzik belőle Krisztus feltámadásának és testünk feltámadásának éltető hite. Egyetlen gyógyszer segíthet rajta: a Krisztus feltámadásában való hit, amely újra egészségessé, élővé, vonzóvá teszi. Ezzel a hittel ajándékozzon és erősítsen meg Urunk az elkövetkező feltámadásünnepen!

Pásztor Dániel
Megjelent a Reformátusok Lapja húsvéti számában.