– Szeretnénk megmutatni valamit abból, amit kaptunk – mondta megnyitó beszédében Tóth János lelkipásztor, a Gyökössy Intézet vezetője, aki örömét fejezte ki, hogy újra szakmai napot tarthatott a Református Missziói Központ (RMK) kebelén belül működő lelkigondozói és szupervízori intézet. Nem is akármilyet: a világ távoli részeiből érkeztek előadók Filadelfiától Hollandián át Kolozsvárig, hogy megmutassák: közelíthető egymáshoz a pszichiátria és a lelkigondozás világa. Hosszú utat kell addig bejárni, de megéri: – Olyan korban élünk, amelyben minden elborít a bizonytalanság, és nagy relevanciája van a lelkigondozásnak, amelynek a mesterei összegyűltek itt – fogalmazott Magyarné Balogh Erzsébet, az RMK lelkész-igazgatója.

– Ez a konferencia abban segít, hogy a változást akarók és a változás munkásai tanuljanak a megváltoztató Isten hatalmáról, a változtatás módjairól – fogalmazott megnyitó áhítatában Tarr Zoltán. A zsinati tanácsos a Jónás 3 alapján elmondta: először Jónásnak, a tusakodó, vonakodó, Istennel vitatkozó prófétának kell sajátos találkozást megélnie, hogy elvégezhesse rábízott küldetését. A niniveiek hittek Jónásnak, és kitértek szokásaikból, megváltoztatták életük útját. Istennek az a kedves, ha az őrá figyelők el tudják hagyni bűnös életük kötelékeit: az irigységet, más népek gyűlöletét, az egymás megbántásán alapuló kommunikációjukat, és más útra tudnak térni. Erre a változásra hívta Isten szüntelenül az embereket, és erre hív ma is. Ez a változás nem megy senkinek magától, ezért küldte el Isten Jézus Krisztust – benne kapott lehetőséget az emberiség arra, hogy más úton járjon, változtasson gonosz útjain, kilépjen a rossz, reflexszerű megoldásokból. – Az egyház szolgálata, küldetése, hogy erről a változtató hatalomról tegyen bizonyságot, aki bennünk és általunk is munkálkodik – fogalmazott a zsinati tanácsos.

Milyen erőforrások állnak rendelkezésre a terápiában? Ezt a kérdést tette fel Böszörményi-Nagy Iván özvegye, Catherine Ducommun-Nagy előadásában. Ahogy a kontextuális terápiát kidolgozó, 2007-ben elhunyt pszichiáter rámutatott, az emberi élet kérdéseire nem elég a biológiai, pszichológiai és szociális területeken keresni a válaszokat, és a relacionális etika felől kezdett el gondolkozni. Ezt nem a vallási etikából származtatta, hanem arról beszélt, hogy minden emberi lény a méltányosság, igazságosság, lojalitás fogalmaiban gondolkodik a fenntartható kapcsolatokról. Kapcsolatainkban sérülünk, és csak itt vagyunk gyógyíthatók akkor, ha megtanulunk a bocsánatkérés követelése helyett adni. A kontextuális terápiában az adás önérvényesítő aktus. Böszörményi-Nagy munkái kimondják: az ember csak a másik emberrel való kapcsolatában, a másik ember kontrasztjában válik tapasztalhatóvá és érthetővé saját maga számára. Mint elhangzott: „a másikban önmagammal beszélgetek."

A Böszörményi-Nagy Iván által kidolgozott kontextuális terápiában kulcsfogalom volt az igazságosság, míg – felekezetileg rendkívül színes családja miatt –nem volt hangsúlyos a spiritualitás. Ezért is érdekes az, mi történt az ő lélektani rendszerével, amikor az holland közvetítéssel átkerült az öreg kontinensre 1965-ben – erről Hanneke Meulink-Korf beszélt a résztvevők előtt. Mint mondta, nagy újdonság volt, hogy a klinikai munkában használt tudást elkezdték a lelkigondozás területére átültetni: az első képzéseken nemcsak terapeuták, hanem szociális munkások, lelkészek is részt vettek. A kontextuális lelkigondozás ugyancsak hiszi, hogy az emberek vágyják az igazságosságot, és mind az igazságtalanság, mint a jóság transzgenerációs hatásai megmutathatók. A professzor hozzátette: a tudományterület nem a filozófiából, hanem a segítségnyújtás szükségességéből született. Ebben a lelkigondozási modellben az ember áll a középpontban, ezért emelték be az (elsősorban barthi) antropológia tudományterületét is a kutatásokba.

A kontextuális lelkigondozás egyik fontos tétele, hogy az ember csak a saját kapcsolatai alapján tud gondolkodni a világról, ez motiválja pozitív és destruktív tetteit is – mondta el doktori kutatásáról tartott előadásában Anette Melzer, aki az etikai képzelet fogalmát fejtegette. Ez annyiban több az empátiánál, hogy nemcsak együtt érez a másikkal, hanem elképzeli, mi történhetett vele korábban, ami miatt az adott cselekvését végzi. Elhangzott: a lelkigondozói beszélgetés minden esetben az Isten előtt zajló beszélgetés, ahol hatalmas szerepe van a befogadásnak, a jelenlétnek, az értő hallgatásnak, tudva meglátni a kliensben az embert.

A kontextuális lelkigondozás emberképéről Kiss Jenő kolozsvári teológiai professzor beszélt előadásában, aki elmondta: a lelkigondozás elsősorban a humanitást szolgálja. Bár bűnösök vagyunk, a bűn nem tudja az ember teremtett voltát megszüntetni, legfeljebb csak elfedni. A lelkigondozásban a hívő embernek ezt a folyamatosságot kell isteni szeretettel felfedeznie. Az emberiesség az ember rendeltetése, felelőssége és adóssága – a lelkigondozónak abban kell segíteni, hogy a másik visszataláljon emberségéhez. Ennek alapfeltétele a másik emberrel való kapcsolat. Az előadó kiemelte: az őszinte gesztusok szükségszerűen vezetnek el a másik segítéséig.

Az előadások után tizennégy lelkipásztor vett át a képzés elvégzéséről szóló oklevelet a Holland Kontextuális Lelkigondozás Alapítvány és Kerk in Actie támogatásának köszönhetően. A végzetteknek és oktatóiknak gratulált Catherine Ducommun-Nagy is, aki meghatottan köszönte meg férje szellemi örökségének ápolását, továbbgondolását.

Bagdán Zsuzsanna
A cikk megjelenik a Reformátusok Lapja következő számában.