Látok egy ifjú házaspárt az út mellett stoppolva. Az asszonyka várandós, és úgy néz ki, közel van a születés ideje. Nem tudom kik ők, mert nem hangzik el. Nem tudom azt sem, hogy miért vannak úton, pláne miért pont akkor, amikor bármelyik pillanatban jöhet a baba. Sokat láttam már, ezért gondolkodni kezdek: talán az adósságcsapda áldozatai ők, és épp a házukat árverezték el... volt rá eset kicsiny hazánkban. És a hitelezőt nem érdekelte, hogy várandós az asszony. Ha nem tudja fizetni az arcátlanul gyorsan és nagy mértékben emelt törlesztőrészletet, akkor menjen! Persze, miután már a villanyt is kikapcsolták, és a vizet is korlátozták. És menniük kellett, magzatostól, gyermekestől... És senki sem fogadta be őket. Mehettek az önkormányzat által kijelölt szükséglakásba, ahol egy órán belül azt is ellopkodták tőlük, amijük maradt! Egy órán belül!

De az is lehet, hogy az otthonukból kergették el őket épp keresztény hitük miatt. Ilyenekkel is találkoztam, sajnos nem is eggyel. Huszonnégy órát kaptak, hogy elhagyják az otthonukat, utána lőtték a faluba a mustárgázt. Vagy egyszerűen látták, ahogy a faluban elfogdosott embereket halomra lövik, majd porig bombázzák az egészet. Ezért ha már megúszták, menekülniük kellett.

Ezek a menekültek itt, Európa útjain kötöttek ki idegenekként, üres kézzel, stopposokként hazát és új életet keresve. És mennyi, de mennyi kismama volt közöttük! És hányan, de hányan szülték meg útközben a gyermeküket!
Sorolhatnám, de nem teszem. Túl sok keserűségre, túl sok könnyre emlékeztet.

Ez a fiatal pár a képsorokon ezek közül lehet bármelyik. Bármelyik. Ki mondta, hogy Józsefnek és Máriának hívták őket? Senki. Egy árva szóval sem mondta senki (nézd meg jól a képsorokat!).

Amikor a Karácsonyról beszélünk sokszor hallom a mára sajnos üressé vált szlogent: „minden nap legyen Karácsony". Mindennap szülessen meg az Úr Jézus. Legfőképpen ott, ahol nagyon nagy szükség van rá. Nincstelenné vált, mindenüket elveszített emberek között is, akik egyedül már csak az isteni csodában reménykedhetnek. És Isten nem hagyta őket cserben! Küldött hozzájuk angyalokat, nem is egyet! Volt, amelyik felvette, és biztos helyre vitte őket. Volt, amelyik saját ruhájával takarta be őket.

És útközben megszületett a gyermek.

Hogy hol? Az autópálya mosdójában? Igen. Ott. És az utcán is. (Tíz éve csak Kalkuttából hazaérkező misszionáriusok elbeszéléséből hallottam ilyen esetről. Ma már itt, kicsiny hazánkban is történik ilyen.... vagy történt már azelőtt is???) De az is lehet, hogy pont a kórházba igyekszenek... csak az épp túl messze van... és az idő itt van. Autópálya pihenőjében, utcán, taxiban... mindegy. Ráadásul, ha éppen ilyen hazátlanok, menekültek, akkor nincs TAJ számuk se.

Jó, ha ilyenkor vannak "angyalok", akik ott vannak, és segítenek. Például egy taxisofőr...vagy kamionsofőr, vagy éppen egy prosti. Ilyenkor teljesen mindegy, mert előjön az a legbelső kincs, ami Istentől van, s ami elindítja az embert az emberré válás útján! Ilyenkor, ha Isten segítségével ez a kincs előjön az „alkalmi angyalokban", nem számít ki vagy és ki ő. Ott Isten csodája ledönti a közöttetek álló falakat – és nyújtják a kabátot, nyújtják a kezüket és együtt örülnek az örülőkkel.

Elvinni e hazátlanok, otthonukat veszítettek közé is az evangéliumot. Oda, ahol ők vannak, s ahol már csak Isten segíthet. Gyakran hallani ezt is. De amikor e szavak testté válnak - hússá és vérré, ahogy egykor az Ige, az egészen más. Nyers leszek, hogy érthető legyen. Amikor TE vagy ott, és neked kell világra segíteni a babát... és a pillanat nem tűri meg a finnyásságot. Vagy amikor a hazátlan, megalázott embernek a sebét kell bekötöznöd úgy, ahogy azt látod a maga nyers, hányingert keltő mivoltában. Vagy amikor a hegyeken át menekült kislányka lefagyott lábát próbálod megmenteni... és érzed az elfeketedett hús szagát. Ott dől el, mennyire erős benned az Isten adta kincs. Ott dől el, mennyire tud testté válni benned az Ige.

Igen, testvérem: ilyenkor azon kapod magad, hogy neked is legalább annyi irgalomra van szükséged, mint egy prostinak (aki lehet, hogy épp az uzsorás markában rója le szülei tartozását!!!)...

...vagy, mint egy kamionsofőrnek, aki a munkaadója markába kerülve, családjának betevőjéért küzdve, ideje legnagyobb részét családjától távol tölti...

...átérzed?

Vagy épp azon kapod magad, hogy te a rendőr vagy, aki szirénázva, villogva jön és oktat: így nem szabad szülni! Itt nem szabad szülni! Ez nem megengedett! Eltakarva az emberi nyomorúság elöl arcodat, belekapaszkodva a paragrafusokba...mert az biztosabb, mint az Ige. Az Ige, aki ki tudja, hol és mikor testesül meg... egyébként megfoghatatlanul távoli!

Akár így, akár úgy, minden esetben neked szól az egyetlen szó, ami elhangzik: "Fiú!"

Nem Mária és József! Nem Jézus első eljövetelének "parafrázisa"! A TE történeted!

Kérlek, nézd meg megint, és tedd félre az elvárást, hogy a csilli-villi, kidomesztozott, takaros istállócskában találsz egy takaros kis pólyába tekert, tökéletesen megtisztított kisgyermeket... (apropó... jártál már olyan istállóban, ahol borjú is van?) Ez nem arról szól. Nem az első eljövetelről.
Figyelj kérlek! Arról az eljövetelről, amit Isten RÁD bíz, hogy Te vidd el közéjük. Azok közé, akiknek ilyen embertelen az állapota - hogy az autópálya mellett, otthontalanként szül. Érezd a szagokat, érezd a keserűséget és érezd az összedőlt álmaik és otthonaik lőporfüstös szagát! Sírj a sírókkal!

Ha ez sikerül, megérted, hogy nekik, mit jelent az örömhír: megszületett A Fiú. Az Ige közéjük jött. Olyan módon, amit a kor elképzelése nem engedett meg. Amit a paragrafusok tiltottak. Felvállalva a sorsunkat, felvállalva a nyomorúságunkat.

Az igazság az, hogy mi, akik a számítógépek mögött nézzük e képsorokat viszonylagos biztonságban, ugyanolyan nyomorultak vagyunk, mint ők. Csak a mi életutunk most épp "szerencsés": van padló a lábaink alatt. Van ruhánk, TAJ számunk, és ha jól megy, még ismerős szülészünk is. De ez csak az "öltözet". Alatta ugyanolyan kiszolgáltatottak vagyunk, mint ők! És ez az öltözet, ami nekünk megadatott, nem kiváltság: ez kötelezettség. Kötelez arra, hogy nyújts kezet és öltözéket!

Ki mondta, hogy Mária és József van azon az úton? Senki. Te látod bele. Miért? Mert valaki azt mondta? Vagy talán azért, mert valaki mondott ilyet is: "Mert éheztem, és ennem adtatok, szomjaztam, és innom adtatok, jövevény voltam, és befogadtatok, mezítelen voltam, és felruháztatok, beteg voltam, és meglátogattatok, börtönben voltam, és eljöttetek hozzám?" Ha neki, az otthontalannak, elűzöttnek, aki ki van szolgáltatva az élet kegyetlen viszontagságainak...akkor "nekem". Annak, akinek sebét neked kell bekötözni, akinek magzatát neked kell világra segíteni. Vagy akinek oda kell adnod egyetlen piros kis kabátkádat, amivel az üzletfeleidet csábítod...jól menő üzleted egyik biztosítását.

Érted már? Dohogsz, mert méltatlan... Ez azt jelenti, hogy felismerted már, hogy mennyire méltatlan az ember ilyen megalázottsága és kiszolgáltatottsága ahhoz képest, amit Isten akar. Mennyire méltatlan ahhoz képest, amit a Fiú hoz el neked. Ne dühöngj, kérlek, a rendőrautóban ülve azt mondogatván: az Ige nem ereszkedhet le az élet ilyetén mélységeibe. Mert Ő, testvérem, ha nem ereszkedne le ilyen mélyre, már te is, és én is elpusztultunk volna. Mert az Ige mindig mélyebbre süllyed, mint te és én. Különben nem lenne senki, aki minket elkapna!

Szakács Sándor, nemesgörzsönyi beosztott lelkész

Forrás: http://gorzsonyi-eklezsia.shp.hu