Gyermekeket arra kértek, hogy saját szavaikkal mondják el a húsvéti történetet. Az egyik kis történetnek a következő mondat volt a csattanója: minden évben húsvét vasárnapján elgördítjük a követ a sírbarlang szája elől, hogy Jézus kijöhessen, aztán este visszarakjuk!

Az egyik – talán nem képzeletbeli – gyülekezetben húsvétkor az egyik buzgón templomba járó gyülekezeti tag a mindentudók magabiztos mosolyával hajolt a lelkipásztorhoz az istentisztelet után, és ezt mondta: „Szép volt ez a prédikáció, de azért tudjuk, hogy a halálból még senki sem jött vissza.”

Ha csak ennyit jelent a keresztyénség, az szomorú! Hol van a hited, és mennyit ér? Valóban lehet szelektálni, tetszik–nem tetszik alapon válogatni a Szentírás igéi között?

Pál apostol világosan megírta a korinthusiaknak: „Mert ha a halottak nem támadnak fel, Krisztus sem támadt fel. Ha pedig Krisztus nem támadt fel, semmit sem ér a ti hitetek, még bűneitekben vagytok.” (1Kor 15,16–17)

Hogyan lehet az, hogy a keresztyénség legnagyobb ünnepén, nagypénteken az ország éli a hétköznapját, a televíziós csatornák sokasága ontja tovább silány műsorát, és csak elvétve lehet találkozni az ünnep gondolatával, érzésével? Hogy lehet az, hogy a húsvéthétfő nagy családi dínomdánomja elhomályosíthatja Krisztusnak a Golgotán megmutatott szeretetét? Hogy lehet az, hogy húsvétkor csak a nyuszifigurák, csokicsibék és színes tojások öntik el a házakat, de Jézus még mindig a sírban fekszik?

Minden ünnep újra és újra felveti ezeket a kérdéseket. A teremtő Isten, az Atya minden cselekedete arra az egyetlen és legfontosabb célra irányult, hogy a megváltás szenvedéssel teli útját mindenen át végigvigye. Egy mozdulat sem volt hiábavaló, egy szó sem véletlenül hangzott el. A szerető Atya mindent ennek a célnak vetett alá. Jézus Krisztus pedig némán, türelemmel végigharcolta ezt. Mi pedig húsvéti sonkát főzünk, élvezve a néhány napos kikapcsolódást...

Talán azért nincs igazi feltámadásünnepünk, mert nincs átélt és megélt nagypéntekünk sem. Akik gyermekkoruk óta hallották, ismerték ezt a történetet,  azok megszokták. Akik pedig nem gondolkoznak istenhívő szívvel, meg sem érthetik. Jézus meghalt bűneinkért, hogy élhessünk általa. Jézus feltámadt, hogy nekünk lehessen igazi életünk.

Legyen ez a mostani ünnep új számunkra! Olvassuk el a passiót lassan, soronként, elgondolkodva, meg-megállva közben! Imádkozzunk többet, hálát adva az Úrnak! Valljuk meg bűneinket neki, nem csak úgy általánosságban, hanem egyenként! Sírjunk, ha kell és kérjünk bocsánatot, ha megbántottunk valakit!

Meglehet, végigborzong a lélek, és megértjük, mit tett az Úr értünk. És ha megértjük, nem lehet kérdés a halál, az élet, a feltámadás, hanem vallani fogjuk boldog, túláradó szívvel Pál apostol szavait: „Nekem az élet Krisztus…”

Szilágyi Zoltán

A cikk megjelent a Reformátusok Lapja 2014. évi húsvéti számában.