A bodrogközi Deregnyő az északi magyar nyelvhatáron fekszik – a valamikori mezőváros földesurai a református Lónyayak voltak. A település központjában ma is áll a kastély és a családi mauzóleum, valamint az impozáns református templom, amelynek puha mészkő padlójába középütt árkot vájtak a református férfiak büszke, csizmás, sarkantyús léptei. A valamikori dicső múlt már oda: 1352 lakosból 627 roma, 299 magyar és 284 szlovák volt a 2011-es népszámláláskor. Az első bécsi döntés alapján 1938 és 1944 között Magyarországhoz került, ekkor Ung vármegyébe tagolták. A településen működő Református Tanulmányi Központ adott helyet az imanapi előkészítő konferenciának és huszonhat résztvevőjének Magyarországról, Királyhágómellékről, Erdélyből és Felvidékről. A közösség lelkésze, Csoma László harmincnégy éve szolgál a településen.

Sokszínű Felvidék

A Szlovákiai Református Keresztyén Egyház, akárcsak Királyhágómellék, a trianoni döntés miatt kényszerült megszületni. Eleinte két egyházkerülettel, a Dunáninneni és a Tiszáninneni Egyházkerülettel működött. A mintegy ötszáz kilométer hosszan elterülő, keskeny területen különböző kegyességű vidékek lakói élnek egy egyházszervezetben, két szlovák nyelvű egyházmegyével. Nyugaton nagyobb, városi gyülekezetek végzik szolgálatukat, míg keleten igazi népegyházi élet van az ukrán határ közelében, a középső területen, Gömörben pedig református kisnemesek óvták az egyházi életet, sokszor talán túlzottan vagy nem megfelelő eszközökkel. Nyugatot erősen érintette az ellenreformáció, szigetgyülekezetek jöttek létre, ahol kis közösségek élték partizánszerű lelki életüket. 1921-től Losoncig ért a Dunamente, onnan az ukrán határig Tiszáninnenről beszélünk. 1920-ban, mintha nem is éltek volna trianoni traumát, kétszáznegyven iskola működött, iratmisszió és konferenciák fogták össze a közösséget. Ehhez képest döbbenetes, hogy ma összesen hét iskolája maradt kétszáznegyven gyülekezetnek – a gyülekezeti lelkészek fizetését sem a közösségek, hanem az állam biztosítja.

A zacskó föld története

A felvidéki református közösségnek óriási érvágást jelentettek az 1945. április 5-én kiadott Beneš-dekrétumok, amelyek kimondták a magyar és a német lakosság kollektív bűnösségét, megfosztva őket állampolgári jogaiktól, és több százezer embert a lakosságcsere elvén Magyarországra telepítettek a szintén kitelepített svábok vagy a háború utáni gazdasági nehézségek után Szlovákiába mozduló szlovák értelmiség helyére. Ez utóbbi, a kitelepítés százezrek életét keserítette meg: kettészakadt családok, vezető nélkül maradt közösségek maradtak utána, valamint jelentős demográfiai változások álltak be. Nemcsak a magyarok, a szlovákok is megszenvedték a cserét: erről találkozók is tanúskodtak a kitelepítések évfordulóján. A reformátusokat eleve szlovákellenesnek, nacionalistának tartották, így ők előnyt élveztek a kitelepítésnél. Arról, mit jelentett mindez azoknak, akiket szülőföldjük elhagyására kényszerítettek, egy dokumentumfilm is készült Egy tollvonás egy nép sorsa címmel, ahol az egyik megszólaló azt mondta: öreg édesanyja egyszer hazalátogatott a felvidéki Perénybe, és egy zacskó földet hozott magával. Fia könnyes szemmel emlékezett anyja testamentumára: „Ezt tegyétek a szememre, ha meghalok. Otthoni föld takarjon."

Amit elfelejtettünk

Az előkészítő konferencián az áhítatok, előadások és tanulmányi kirándulás mellett is ez volt fontos: megismerni egymást. Csoma László deregnyői lelkipásztor hangsúlyozta: nem azt veszítettük el, amit elcsatoltak, hanem azt, amiről elfeledkeztünk. – Mi magunk mondtunk le egymásról, tudatlanságból. Ha keressük gyökereinket, rájövünk: a bennünket összekötő történelmet senki nem veheti el tőlünk – mondta a tiszteletes.

Ezt a közös történelmi gyökeret találták meg a konferenciázók pénteken Kassán és a Bodrogközben kirándulva, megismerkedve az aradi 13 gyóntatópapjának sírját rejtő kolostorral az imregi hegyoldalban, II. Rákóczi Ferenc ellopott, majd megkerült szobrával szülőháza, a borsi kúria előtt, a fejedelem márvány szarkofágjával a kassai dóm alagsorában, a román kor és a gótika jegyeit is magán hordó kisbári templommal, valamint a vajáni magyar református alapiskolával, amelynek tanulói műsort is adtak a közösségnek a szombati napra szervezett országos nőszövetségi konferencián, ahová a felvidéki asszonyokat is várták. Az iskola előtt cigány emberek és asszonyok várták gyerekeiket, az egyikük megkérdezte: „Magyarországról van­nak? Hallatszik a beszédjükön."

Közösséget építeni

Hallatszik és látszik is a különbség, különösen Kelet-Szlovákiában. Keleten a munkanélküliségnek és az elvándorlásnak is köszönhetően fogyatkoznak a református közösségek: ahol lassabban fogynak, annak gyakran az az oka, hogy a cigány népesség növekszik. Velük szemben nem falakat, hanem közösségeket kell építeni – mondta Csoma Lász­ló, és elmesélte Zsanett történetét. A cigány kislány a Hiszekegyből tanult meg olvasni, és hiába házasodott be egy igen gazdag zenész cigány családba, a gyerekeit hazahozta Deregnyőre kereszteltetni – ennyit jelentett neki, hogy noha írástudatlan volt, szerepelhetett a templomi műsorban, elmondhatta ott az apostoli hitvallást. Ugyanígy volt az a cigány asszony, aki úrvacsoravétel előtt félve kérdezte a többieket, álljon-e a sor végére. Nem kellett odaállnia sem akkor, sem később – így ő sem kullog a háttérbe, akkor sem, ha tenni kell a közösségért.

Informálnunk kell egymást

– Az Istenről szóló beszéd több mint információ – emelte ki Géresi Róbert püspökhelyettes a Prédikátor könyvének utolsó fejezete alapján tartott áhítatában a szombati konferencianapon. Hozzátette: szilárd alap kell ahhoz, hogy ki tudjuk választani a fontosakat a ránk zúduló információáradatból, ez az alap pedig maga Krisztus. A fejezet költői képekkel írja le az elmúlás valóságát: csodás lehetőség és felelősség ennek tényére úgy tekinteni, hogy tudhatjuk, Isten Jézus Krisztusban magára vette az ítéletet, amelyet elmúlásunkkor kapnánk, így békével tekinthetünk előre, és végezhetjük munkánkat: az emberek informálását arról, hogy Isten az örökkévalóságra hív mindnyájunkat.

A keresztyének feladata az informálás: de nemcsak az idegeneké, hanem a családtagoké is, megtanítani a történelmet az utánunk jövőknek. – Református magyarságunk alaptétele: mit tanítasz meg a fiaidnak? Tanítjuk, hogy a történelemnek van Ura? Hogy ő meg tudja tartani az övéit? Isten mindezt megmutatja, ne akarjunk mást tanítani! – hangsúlyozta előadásában Csoma László. Nem tanított mást Árva Bethlen Kata életrajza sem, amelyet Fodorné Nagy Sarolta teológiai tanár mondott el a konferencia mintegy hatvan résztvevőjének.

Az összefogás gyógyít

A konferencia vendég-igehirdetésekkel zárult. P. Tóthné Szakács Zita, a magyarországi nőszövetség elnöke Bésen a béna meggyógyításának története alapján az összefogás fontosságát hangsúlyozta. – Mi, magyarok gyakran széthúzunk, de mi nemcsak magyarok, hanem keresztyének is vagyunk. Látják rajtunk a szeretetet, az összefogást? Az imanap szervezésekor azt láttuk, belebénul egyházunk abba, ha megtagadjuk egymást, és odavittük egymás bénító bűneit Krisztus elé, hogy könyörüljön rajtunk. Ha azért imádkozunk, ami Isten terve, azon mindenképpen rajta lesz az ő áldása. 

A legerősebb fegyver. Éppen tíz éve annak, hogy a 2004. december 5-i népszavazáson a magyarországiak nemmel szavaztak a határon túli magyarok kettős állampolgárságának lehetőségére. Ez a döntés cselekvésre késztette a Kárpát-medencei nőszövetségeket, akik már 2003-tól fogva rendszeresen találkoztak Deregnyőben, hogy ismerkedjenek egymással, közös feladatokat tűzzenek ki és valósítanak meg. A feladat ekkor adta magát: fel kellett venni a harcot az információhiány ellen a legerősebb fegyverrel, az egymásért elmondott imával. Mindez úgy jöhetett létre, hogy az asszonyok évről évre látogatták egymást: 2006-ban Dunántúl, 2007-ben Erdély, 2008-ban Tiszáninnen, 2009-ben Horvátország, 2010-ben Tiszántúl, 2011-ben Kárpátalja, 2012-ben Királyhágómellék, 2013-ban Dunamellék mondta el a közösségben történetét, hagyományait, örömét, bánatát, és készített elő imanapi anyagot. Az idei anyagot a Szlovákiai Református Keresztyén Nők Egyesülete készítette elő. Az imanapi anyag elérhető lesz a www.reformatus.hu-n.

Bagdán Zsuzsanna
Fotó: Csoma László
A cikk megjelent a Reformátusok Lapja legfrissebb számában.