Évtizedekre kell előre gondolkodni

A Zsinati Tanács napirendjén szerepel a lelkészi nyugdíjrendszer hosszú távú átalakítása: a cél az, hogy az egyház a nyugdíjalap megerősítésével garantálja az ellátás biztonságát.

A lelkészi nyugdíjak hosszú távú garantálásához takarékoskodásra és egy fenntartható rendszer kialakítására van szükség - állítja Lőrincz Szabolcs, a Zsinati Hivatal osztályvezetője annak kapcsán, hogy a Zsinati Tanács szerdai ülése foglalkozik a nyugdíjellátás átalakításával. A jelenleg még meghatározó felosztó-kiróvó rendszer járulékbefizetései már nem fedezik a kiadásokat, a jövőben pedig még nagyobb teher nehezedne a rendszerre és az egyházra, így a már létező nyugdíjalap megerősítésével lehetne biztosítani a nyugdíjakat a következő évtizedekben is.

„A cél most is az, mint eddig: áttekintve a jelenlegi viszonyokat, és előretekintve, figyelembe véve a nyugat-európai tendenciákat – amik felé nagy valószínűséggel mi is haladunk – biztosítani kell a lelkészi életpálya vonzóságát, és a hosszú távú fenntarthatóságát. Ehhez az egyháznak biztosítania kell azokat az eszközrendszereket, amelyek segítségével több évtized múlva is garantálni tudja a lelkészek nyugellátását, ahogyan az elvárt, folyamatosan emelkedő formában” – állítja Lőrincz Szabolcs, a Zsinati Hivatal gazdasági és pénzügyi osztályvezetője annak kapcsán, hogy a Zsinati Tanács szerdai ülésének napirendjén szerepel a református nyugdíjrendszer hosszú távú átalakításáról szóló javaslat.

Az osztályvezető kifejtette, a hosszú távú érdekek érvényesítéséhez, az egyház céljainak eléréséhez minden esetben létre kell hozni egy eszközrendszert. A célok megvalósulását át azonban időről időre át kell tekinteni és így az alkalmazott eszközrendszert időről időre változtatni kell. Emlékezetett rá, Kálvin munkásságának a gyakorlati jelentősége abban is állt, hogy felismerte, hogy amikor az ember a célokat felméri, újraértékeli, azokhoz új eszközrendszereket is kell biztosítania. Az egyháznak is felelőssége az, hogy az adott időszak körülményei, áramlatai, gazdasági és társadalmi viszonyai között biztosítsa a megfelelő eszközöket a célok elérése érdekében.

„A mostani helyzetnek arra kell ösztönöznie minket, hogy még most, időben cselekedjünk, és létrehozzunk egy fenntartható rendszert. Erre létezhet több elgondolás is, de egy alapvető dolgot figyelembe kell venni: takarékoskodásra van szükség, addig kell félretenni a pénzt a jövőre, amíg erre lehetőségünk van.”

A kiinduló alap a jelenlegi református lelkészi nyugdíjrendszer, ami alapjában véve két elemből áll össze. A lelkészek a saját javadalmazásuk után 15 százalékos járulékot fizetnek, míg a lelkészeket fenntartó egyházközségek 21 százalékos fenntartói járulékot fizetnek be. Másrészt az állammal kötött megállapodás alapján a lelkészek után megfizetik a minimális járulékokat, ami a nyugdíjba vonulásuk idejére garantálja a számukra az állami minimál nyugdíjat, illetve az egészségügyi ellátást. Emellett a lelkészek az egyházi nyugdíjkiegészítésre is jogosultak lesznek. A lelkészektől befolyó járulékok azonban már jelenleg sem fedezik a nyugdíjkiegészítést, illetve az állam felé a minimál nyugdíjra befizetett járulékokat. Ezért a Magyarországi Református Egyháznak a folyó költségvetéséből évről évre jelentős összegeket kell fordítania a nyugellátás finanszírozására, ami 2010-ben több mint százmillió forintra rúgott. A felosztó-kiróvó rendszer a jelenlegi járulékszint mellett tehát már nem fedezi a kiadásokat, a járulékszint emelése pedig nem vihető keresztül.

Lőrincz Szabolcs rámutatott, hogy ki kell alakítani egy olyan rendszert, amely a helyzetet megnyugtatóan és hosszú távon rendezni képes, megoldja a nyugdíjak garantálását az elkövetkező évtizedekre, mégpedig két fontos probléma miatt. Az egyik – amellett, hogy a jelenlegi szisztéma a mostani lelkészállomány mellett sem önfenntartó – már most tudható, hogy a befizetők és a jogosultak közötti arány a következő évtizedekben fel fog borulni. Az osztályvezető szerint a másik, nyugat-európai trendek alapján egyértelmű tényező az, hogy – elvonatkoztatva a napi politikai helyzettől – az egyházak állami finanszírozása hosszú távon bizonytalan és kiszámíthatatlan.

„Nagy kockázatot hordoz tehát a későbbiekben az, ha egy nem fenntartható nyugdíjrendszert üzemeltetünk: ugyanis a működési költségből adott esetben olyan szintű összeget kellene elvonni a nyugdíjak fenntartása érdekében, amely az egyház működését már korlátozná. A tendencia az, hogy az a százmillió forint, amit idén az egyház a nyugdíjrendszer fenntartására fordított, radikálisan növekedni fog, miközben az állami finanszírozás is várhatóan változni fog. Látni kell, hogy Nyugat-Európában az egyházakat már nem nagyon finanszírozza az állam és a mostani törvényi szabályozásban nálunk sincsen erre hosszú távú garancia.”

A Zsinati Tanács elé kerülő javaslat a felosztó-kiróvó rendszer járulékbefizetései, valamint az MRE évente meghatározott költségvetési hozzájárulása mellett egy, már működő harmadik elem fokozott megerősítésével számol hosszú távon. Ez pedig az a nyugdíjalap, amely a működési hozamaival hosszú távon komolyan rá tud segíteni a nyugdíjak finanszírozására, hogy az egyháznak ne a működési költségeiből kelljen majd finanszíroznia a nyugdíjakat. Erre vannak nyugati példák, szinte valamennyi egyház működtet jelentős mértékű lelkészi nyugdíjalapot: a finn evangélikusok nyugdíjalapja 800 millió eurós, míg a német evangélikusoké 20 milliárd eurós. De állami nyugdíjrendszerek esetében is találunk ilyet; a norvég nyugdíjalapba kerül az ország olajjövedelmének egy része, valamint a költségvetési szufficit és ez az alap a világ egyik legnagyobb befektetője.

„Nem egy független alap működtetése a cél, amelybe az egyháznak nincsen beleszólása: éppen ellenkezőleg: legyen ez garanciája annak, hogy a nyugdíjak hosszú távon kifizethetőek lesznek. A folyamat már évekkel ezelőtt elindult, a mostani zsinati tanácsi előterjesztés arról szól, hogy, áttekintve az elmúlt évek tapasztalatait és a hosszú távú előretekintést alapul véve, az lenne a feladat, hogy ezt a nyugdíjalapot a következő évtizedekben folyamatosan megerősítsük. Egyúttal az is lenne a cél, hogy az egyházi hozzájárulás a működési költségekből szinten tartható, vagy éppen csökkenthető legyen.”

A zsinati tanácsi előterjesztés nem határozta meg ennek az alapnak az elérendő jövőbeni méretét, azt fekteti le, hogy ezt a nyugdíjrendszeri elemet fokozatosan, tíz-tizenöt éven belül meg kell erősíteni. Ez éves szinten több százmillió forintos hozzájárulást igényel az MRE részéről és ennek a több milliárdos alapnak a kezelésére megfelelő apparátus, szaktudás, háttér szükséges. A ráfordítás történhet az egyházi működési költségekből, történhet a járulékokból is, ez már technikai részlet. Az azonban biztos, hogy a nyugdíjak, a járulékok mértékét és rendszerét, a járulékbeszedést és a kifizetéseket, valamint a nyugdíjasok adminisztrációját hátrányosan egyik módozat sem érinti – szögezte le Lőrincz Szabolcs.Évtizedekre kell előre gondolkodni

A Zsinati Tanács napirendjén szerepel a lelkészi nyugdíjrendszer hosszú távú átalakítása: a cél az, hogy az egyház a nyugdíjalap megerősítésével garantálja az ellátás biztonságát.

A lelkészi nyugdíjak hosszú távú garantálásához takarékoskodásra és egy fenntartható rendszer kialakítására van szükség - állítja Lőrincz Szabolcs, a Zsinati Hivatal osztályvezetője annak kapcsán, hogy a Zsinati Tanács szerdai ülése foglalkozik a nyugdíjellátás átalakításával. A jelenleg még meghatározó felosztó-kiróvó rendszer járulékbefizetései már nem fedezik a kiadásokat, a jövőben pedig még nagyobb teher nehezedne a rendszerre és az egyházra, így a már létező nyugdíjalap megerősítésével lehetne biztosítani a nyugdíjakat a következő évtizedekben is.

„A cél most is az, mint eddig: áttekintve a jelenlegi viszonyokat, és előretekintve, figyelembe véve a nyugat-európai tendenciákat – amik felé nagy valószínűséggel mi is haladunk – biztosítani kell a lelkészi életpálya vonzóságát, és a hosszú távú fenntarthatóságát. Ehhez az egyháznak biztosítania kell azokat az eszközrendszereket, amelyek segítségével több évtized múlva is garantálni tudja a lelkészek nyugellátását, ahogyan az elvárt, folyamatosan emelkedő formában” – állítja Lőrincz Szabolcs, a Zsinati Hivatal gazdasági és pénzügyi osztályvezetője annak kapcsán, hogy a Zsinati Tanács szerdai ülésének napirendjén szerepel a református nyugdíjrendszer hosszú távú átalakításáról szóló javaslat.

Az osztályvezető kifejtette, a hosszú távú érdekek érvényesítéséhez, az egyház céljainak eléréséhez minden esetben létre kell hozni egy eszközrendszert. A célok megvalósulását át azonban időről időre át kell tekinteni és így az alkalmazott eszközrendszert időről időre változtatni kell. Emlékezetett rá, Kálvin munkásságának a gyakorlati jelentősége abban is állt, hogy felismerte, hogy amikor az ember a célokat felméri, újraértékeli, azokhoz új eszközrendszereket is kell biztosítania. Az egyháznak is felelőssége az, hogy az adott időszak körülményei, áramlatai, gazdasági és társadalmi viszonyai között biztosítsa a megfelelő eszközöket a célok elérése érdekében.

„A mostani helyzetnek arra kell ösztönöznie minket, hogy még most, időben cselekedjünk, és létrehozzunk egy fenntartható rendszert. Erre létezhet több elgondolás is, de egy alapvető dolgot figyelembe kell venni: takarékoskodásra van szükség, addig kell félretenni a pénzt a jövőre, amíg erre lehetőségünk van.”

A kiinduló alap a jelenlegi református lelkészi nyugdíjrendszer, ami alapjában véve két elemből áll össze. A lelkészek a saját javadalmazásuk után 15 százalékos járulékot fizetnek, míg a lelkészeket fenntartó egyházközségek 21 százalékos fenntartói járulékot fizetnek be. Másrészt az állammal kötött megállapodás alapján a lelkészek után megfizetik a minimális járulékokat, ami a nyugdíjba vonulásuk idejére garantálja a számukra az állami minimál nyugdíjat, illetve az egészségügyi ellátást. Emellett a lelkészek az egyházi nyugdíjkiegészítésre is jogosultak lesznek. A lelkészektől befolyó járulékok azonban már jelenleg sem fedezik a nyugdíjkiegészítést, illetve az állam felé a minimál nyugdíjra befizetett járulékokat. Ezért a Magyarországi Református Egyháznak a folyó költségvetéséből évről évre jelentős összegeket kell fordítania a nyugellátás finanszírozására, ami 2010-ben több mint százmillió forintra rúgott. A felosztó-kiróvó rendszer a jelenlegi járulékszint mellett tehát már nem fedezi a kiadásokat, a járulékszint emelése pedig nem vihető keresztül.

Lőrincz Szabolcs rámutatott, hogy ki kell alakítani egy olyan rendszert, amely a helyzetet megnyugtatóan és hosszú távon rendezni képes, megoldja a nyugdíjak garantálását az elkövetkező évtizedekre, mégpedig két fontos probléma miatt. Az egyik – amellett, hogy a jelenlegi szisztéma a mostani lelkészállomány mellett sem önfenntartó – már most tudható, hogy a befizetők és a jogosultak közötti arány a következő évtizedekben fel fog borulni. Az osztályvezető szerint a másik, nyugat-európai trendek alapján egyértelmű tényező az, hogy – elvonatkoztatva a napi politikai helyzettől – az egyházak állami finanszírozása hosszú távon bizonytalan és kiszámíthatatlan.

„Nagy kockázatot hordoz tehát a későbbiekben az, ha egy nem fenntartható nyugdíjrendszert üzemeltetünk: ugyanis a működési költségből adott esetben olyan szintű összeget kellene elvonni a nyugdíjak fenntartása érdekében, amely az egyház működését már korlátozná. A tendencia az, hogy az a százmillió forint, amit idén az egyház a nyugdíjrendszer fenntartására fordított, radikálisan növekedni fog, miközben az állami finanszírozás is várhatóan változni fog. Látni kell, hogy Nyugat-Európában az egyházakat már nem nagyon finanszírozza az állam és a mostani törvényi szabályozásban nálunk sincsen erre hosszú távú garancia.”

A Zsinati Tanács elé kerülő javaslat a felosztó-kiróvó rendszer járulékbefizetései, valamint az MRE évente meghatározott költségvetési hozzájárulása mellett egy, már működő harmadik elem fokozott megerősítésével számol hosszú távon. Ez pedig az a nyugdíjalap, amely a működési hozamaival hosszú távon komolyan rá tud segíteni a nyugdíjak finanszírozására, hogy az egyháznak ne a működési költségeiből kelljen majd finanszíroznia a nyugdíjakat. Erre vannak nyugati példák, szinte valamennyi egyház működtet jelentős mértékű lelkészi nyugdíjalapot: a finn evangélikusok nyugdíjalapja 800 millió eurós, míg a német evangélikusoké 20 milliárd eurós. De állami nyugdíjrendszerek esetében is találunk ilyet; a norvég nyugdíjalapba kerül az ország olajjövedelmének egy része, valamint a költségvetési szufficit és ez az alap a világ egyik legnagyobb befektetője.

„Nem egy független alap működtetése a cél, amelybe az egyháznak nincsen beleszólása: éppen ellenkezőleg: legyen ez garanciája annak, hogy a nyugdíjak hosszú távon kifizethetőek lesznek. A folyamat már évekkel ezelőtt elindult, a mostani zsinati tanácsi előterjesztés arról szól, hogy, áttekintve az elmúlt évek tapasztalatait és a hosszú távú előretekintést alapul véve, az lenne a feladat, hogy ezt a nyugdíjalapot a következő évtizedekben folyamatosan megerősítsük. Egyúttal az is lenne a cél, hogy az egyházi hozzájárulás a működési költségekből szinten tartható, vagy éppen csökkenthető legyen.”

A zsinati tanácsi előterjesztés nem határozta meg ennek az alapnak az elérendő jövőbeni méretét, azt fekteti le, hogy ezt a nyugdíjrendszeri elemet fokozatosan, tíz-tizenöt éven belül meg kell erősíteni. Ez éves szinten több százmillió forintos hozzájárulást igényel az MRE részéről és ennek a több milliárdos alapnak a kezelésére megfelelő apparátus, szaktudás, háttér szükséges. A ráfordítás történhet az egyházi működési költségekből, történhet a járulékokból is, ez már technikai részlet. Az azonban biztos, hogy a nyugdíjak, a járulékok mértékét és rendszerét, a járulékbeszedést és a kifizetéseket, valamint a nyugdíjasok adminisztrációját hátrányosan egyik módozat sem érinti – szögezte le Lőrincz Szabolcs.