A kairói utcákon sétálva egyszer elment egy utcán ülő nő és gyermeke mellett, akiknek szakadt volt a cipőjük. Mikor megkérdezte a kislányt, hogy szeretne-e újat, a kilencéves gyermek bólintott, a boltban azonban felnőtt méretű cipőt választott – az édesanyjának. A gyermek nagylelkűségétől lenyűgözve Maggie napokig nem aludt, azon gondolkodott, hogy akár ő is lehetett volna ez az anya, az ő gyerekei is lehettek volna, akik az utcán élnek.

Az egyiptomi elit számára informatikát oktató, jó sorból származó professzorasszony eddig a pillanatig nem is került kapcsolatba a kairói szegényekkel. Vannak olyanok közöttük, akik az egyiptomi főváros szemetéből élnek már generációk óta. Gyűjtik és feldolgozzák a szemetet Mokattam szemétvárosában; a szemétben alszanak, esznek és dolgoznak. Számuk ötven-hetvenezerre tehető, várható élettartamuk pedig negyven év.

Mikor Maggie Gobran először járt a szemét-slumokban, rosszul lett az ott terjengő bűztől. Az ott élők többsége kopt keresztyén. Az éhség életük állandó kísérője. De nemcsak kenyérre és ruhára éheznek, hanem szeretetre, elismerésre és méltóságra is.
Az őt ért benyomások után Maggie Gobran úgy érezte, Isten elhívta arra, hogy kényelmes életét hátrahagyva a szemét-slumokba menjen. Ezért 1989-ben három munkatársával megalapította a Stephen's Children elnevezésű szervezetet, melynek célja, ahogy Maggie fogalmazta, a legszegényebbek anyjává válni és a nem szeretetteket Isten szeretetével szeretni.

Tevékenységüket családok látogatásával és étellel, ruházattal való megsegítésével kezdték, illetve átvállalták a gyermekek iskoláztatási költségének egy részét. Egy anya egyszer azt mondta Maggie-nek: „hogyha segíteni akarsz, a gyermekeinket segítsd". Így csapatával óvodákat alapított, ahol tisztálkodási ismereteket és orvosi segítséget kapnak a gyerekek, valamint első arab és matematika óráikon is részt vehetnek. Mára a szervezetnél nagyjából ezerötszázan dolgoznak, köztük olyanok is, akik egykor a slumok lakói voltak. Munkája kiterjed a fiatal lányok és anyák iskoláztatására, fiatal felnőttek szakképzésére.

Maggie Gobran meggyőződése, hogy a slumokban megtalálta Istent. Szeretné megmutatni, hogy nem a külső gazdagság, hanem a belső értékeink fontosak, mint például a remény. Az egyiptomi forradalom óta fellépő zavargások közepette is összegyűlik több tízezer keresztyén egész Egyiptomból, hogy a együtt imádkozzanak az ország békéjéért.

Maggie Gobrant idén ötödszörre jelölték Nobel-békedíjra, ő azonban azt vallja: „Nem érdemlem meg ezt a megtiszteltetést; a gyerekek, akik minden nap éhesek – nekik jár az érdem. A szegényeken akartunk segíteni, hogy jobb életük legyen, de ők segítettek nekünk jobb emberré válni."

Külügyi Iroda, forrás: www.ekd.de