Egyházüldözés és egyházüldözők a Kádár-korszakban

2010. április 22., csütörtök

altEzzel a címmel rendez konferenciát és kiállítást a Magyarországi Református Egyház, a Magyarországi Evangélikus Egyház és a Magyar Katolikus Egyház május 6-7-én.

A konferenciát a a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskolán tartják. Köszöntőt mond Szabó István, a Dunamelléki Református Egyházkerület püspöke, Prőhle Gergely a Magyarországi Evangélikus Egyház országos felügyelője és Erdő Péter bíboros, érsek, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke.

 

A konferenciához kötődő kiállítás megnyitója május 7-én, délután négy órakor lesz a Párbeszéd Házában (Budapest VIII., Horánszky u. 20.). A megjelenteket P. Vértesaljai László SJ templomigazgató köszönti, a kiállítást Ittzés János, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke és Balogh Margit történész, az MTA Társadalomkutató Központ igazgatója nyitja meg.

A konferencia résztvevőit május 7-én délután két órakor várják a jogutód nélkül megszűnt Állami Egyházügyi Hivatal egykori székházába, az épület bejárására. A megjelenteket köszönti Balog Zoltán országgyűlési képviselő, a Polgári Magyarországért Alapítvány elnöke.


A konferencia programja:

Május 6.

Előadások (9:40–12:10)
Szabó Csaba (főigazgató-helyettes, MOL): Egyházüldözés Közép- és Kelet Európában a 20. század második felében
Nagy Mihály Zoltán (főigazgató-helyettes, Román Állami Levéltár, Bukarest): A romániai Egyházügyi Hivatal működése
Harmath Károly OFM (teológia tanár, Szabadka): A II. világháború utáni „néphatalom” viszonyulása az egyházakhoz a második Jugoszláviában
Bohán Béla SJ (plébános, Beregszász): Kárpátalja
Keszeli Tamás (USTRCR, Prága): A (cseh)szlovák helyzet
Josef Puciłowski OP: Lengyelország
Máté-Tóth András (tanszékvezető, SZTE BTK): Hallgató egyház – módszertani megjegyzések az emlékezet megtisztításához

Előadások (12:55–15:05)
Mikó Zsuzsanna (főosztályvezető, MOL): A jogszolgáltatás és az egyházüldözés
Jason Wittenberg (professzor, University of California, Berkeley): A magyarországi egyházak befolyásolása az országgyűlési választásokon
Tabajdi Gábor (történész): Az egyházi elhárítás irányítói (1956–1990)
Vörös Géza (levéltáros, ÁBTL): Hálózatok, hálózat építés az egyházakon belül
Czene-Polgár Viktória (levéltáros, ÁBTL): Mindszenty őrzői – két állambiztonsági tiszt az egyházi reakció-elhárítás szolgálatában
Mirák Katalin (történész, evangélikus Tényfeltáró Bizottság): Az „ideális tartótiszt”

Előadások (15:15–16:35)

Köbel Szilvia (jogi tanácsadó, Országgyűlés Hivatala): A pártállami egyházpolitika végrehajtásában közreműködő szervek, különös tekintettel az Állami Egyházügyi Hivatal és a párt (MDP, MSZMP) közötti kapcsolatra
Soós Viktor Attila (levéltáros, MOL): Az Állami Egyházügyi Hivatal és a Belügyminisztérium kapcsolatrendszere
Kálmán Peregrin OFM (házfőnök, Mátraverebély-Szentkút): Visszatekintés? Önigazolás? Kiútkeresés? – Kiss István Nógrád megyei ÁÉH-megbízott visszaemlékezései
Mózessy Gergely (gyűjteményigazgató, Székesfehérvár): „Az Állami Egyházügyi Hivatal előterjesztésére és hozzájárulásával...” Egyházi kitüntetések és a pártállam

A nap végén Várszegi Asztrik OSB püspök, főapát Pannonhalmáról és Szabó István a Dunamelléki Református Egyházkerület püspöke köszöntőjét hallhatják.


Május 7.


Előadások (9:00–11:50)
Kósa László (egyetemi tanár, ELTE BTK): Református ifjúsági csoportok bomlasztása Budapesten az 1960-as évek első felében
Kiss Réka (munkatárs, MTA Néprajzi Kutatóintézet): Az 1956 utáni megtorlás alakulása a református egyházban és az utolsó református egyházi per (1967)
Bögre Zsuzsanna (tanszékvezető, PPKE BTK): Egyházüldözés Besenyőtelken. Mikrotörténeti megközelítés
Mezey András (könyvtáros, SZTE): Az egyházkorlátozás nem-állambiztonsági színterei és eszközei Csongrád megyében
Fejérdy András (munkatárs, MTA Történettudományi Intézet): Állambiztonsági játszmák a Pápai Magyar Intézet megalakítása körül
Bánkuty Gábor (tanársegéd, PTE BTK): A politikai rendőrség „új szakasza”. Államvédelmi módszerváltás és a szerzetesrendek 1953–1955
Szigeti László (újságíró, Új Ember): A katolikus újságírás állampárti korlátozása

 

 

 

 



Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.