Vérgrófnő, gyilkos, a csejtei rém, szűzlányok vérében fürdő szadista elmebeteg – a 16-17. század fordulóján élt református főnemes Báthory Erzsébet nevéhez ilyen és ehhez hasonló jelzőket társítanak még ma is. Mindez szöges ellentétben áll azzal a Báthory Erzsébettel, akit Várkonyi Gábor Lengyel Tündével közösen írt könyvéből ismerhet meg az olvasó. A két történész célja az volt, hogy megpróbálják visszaadni történelmünk egy hiányzó részét, valamint, hogy a mítosz és a történelmi személyiség szétválasztásával hiteles képet adjanak a több száz, soha nem bizonyított gyilkosság miatt perbe fogott Báthory Erzsébetről. A Báthory Erzsébet – Egy asszony élete című könyv egyik társszerzőjével, Várkonyi Gáborral arról beszélgettünk, ki is lehetett ez a titokzatos arisztokrata asszony és hogyan válhatott belőle női Drakula.

Ha Báthory Erzsébet után kutatunk, lépten-nyomon Várkonyi Gábor nevével találkozunk. Írt már róla könyvet, publikált cikkeket, és ön a Báthory című cseh-szlovák-angol-magyar film szakértője is. Honnan ez a vonzalom, ez az érdeklődés Báthory Erzsébet iránt?

Érdekes módon Báthory Erzsébettel közelebbről idegenben találkoztam, méghozzá Londonban. 1995-ben egy évet töltöttem a London University-n, amikor a King College kulturális antropológia tanszékéről kaptam egy megkeresést: Tony Thorne professzor Báthory Erzsébetről készül könyvet írni, és olyan magyar szakembert, történészt keres, aki a 16-17. századi magyar történelemről konzultálna vele. Természetesen azelőtt is tudtam Báthory Erzsébetről, ismertem a családot, ismertem a történetet, de nem voltam a kutatója. Londonban kezdtem el magát a problémát végiggondolni, a forrásokat megkeresni, és amiben csak lehetett, Tony Thorne-t segíteni. Az ő könyvének, a Countess Dracula-nak én, mint magyar történész, szakértője voltam. Akkoriban ismertem meg Lengyel Tünde szlovákiai magyar történészt is, akit szintén Tony Thorne keresett meg Pozsonyban. Az első publikációm Báthory Erzsébet leveleinek, illetve a vele kapcsolatos levelezéseknek a kiadása volt. De ma sem tartom magam kizárólag Báthory-kutatónak, inkább egy olyan izgalmas történelmi problémát látok a grófnő élettörténetében, amit a művelődéstörténet kutatójaként fontosnak tartok: mentalitásbeli, kultúr- és nőtörténeti problémát. Érdekes kérdés az, hogy egy arisztokrata nő – aki véleményünk szerint nem adott rá okot – hogyan juthatott el odáig, hogy egy ilyen kegyetlen alak formálódjon belőle a modern kori közgondolkodásban is. 

Az embereknek Báthory Erzsébetről mindig a csejtei rém jelző jut az eszükbe. Nemcsak a laikusok szemében megosztó személyiség, a történészek sem vélekednek róla egyöntetűen. Rexa Dezső egy szadista elmebeteget lát benne, míg Benda Kálmán szerint koncepciós per áldozata lett.  Mi annak az oka, hogy még napjainkban is legendák és féligazságok keringenek róla?

Ez a kérdés a történelem mibenlétének a lényegét feszegeti, azt, milyen eseményeket jelent számunkra a történelem. A koraújkori magyar történelem igazából nem épül be a magyar oktatásba. Van egy tradicionális vonal, amit mi mindig is oktatunk: ez a nemzeti függetlenségért, a nemzeti szabadságért való küzdelem, mintha a magyar történelmet erre a fonalra fűznénk föl. Ez torz és hibás történelemszemlélet, bármennyire is ez uralkodik a középszintű és az egyetemi oktatásban. Báthory Erzsébet története rávilágít arra is, mit gondolunk saját múltunkról. A 16-17. század magyar történelmét például mindig végvári vitézzel, Dobó Istvánnal és török katonával ábrázoltuk. Azt nem szokás hangsúlyozni, hogy ezeknek az arisztokratáknak európai szintű könyvtáruk volt, színházba jártak, a szabadidejükben pedig nemcsak a törökkel való harcról elmélkedtek, hanem európai művészeket fogadtak udvaraikba. A Báthory család benne volt és benne van az európai köztudatban, de ezt mi hajlamosak vagyunk elfelejteni, mivel a 19. századot nézve kezdünk csak arról elmélkedni, hogy milyen is a hírünk Európában. Eközben kiesett egy teljes korszak, így hiányos történelemszemlélettel és történelmi tudattal szembesülünk. Ha ennek a könyvnek a nagyobb célkitűzését is meg lehetne fogalmaznom, az pont az, hogy a nemzeti történelmünk hiányzó részeit próbáljuk visszaadni.

A Lengyel Tündével közösen írt könyv az eddigi kutatásuk összegzése, vagy egyfajta késői igazságszolgáltatás Báthory Erzsébet számára?

Elsősorban összegzés. Lengyel Tündével eldöntöttük, hogy amit az elmúlt másfél évtizedben Báthory Erzsébettel kapcsolatban beszélgettünk, gondolkodtunk, kutattunk, azt végre érdemes lenne megírni. Az igazságot nehéz ennyi év távlatából feltárni, mert mindig bukkanhatnak fel újabb és újabb források. Mi a jelenleg ismert források teljességét hozzuk a könyvben, de azért sok helyen éreztük, hogy vannak még hiányok. Az igazsággal kapcsolatban fontos megjegyezni, hogy a történelmi személyiség nem ugyanaz, mint a mítosz. Amit adott esetben az ókori történelemmel kapcsolatban egyszerűen kezelünk: van a mitológia, és van az ókori történelem, a kettő csak érintkezik, de nem fedi egymást. A történészek egy csoportjának szemléletét Báthoryval kapcsolatban a mítosz motiválta. Mivel a legenda egy nagyon kegyetlen, brutális asszony képét festi föl, ezért erre próbáltak meg racionális magyarázatot adni. Kézenfekvőnek tűnt, hogy a legendában fellelhető brutalitást egy beteg elme cselekedeteivel próbálták alátámasztani, és ezzel a mítosz bizonyítást nyert. Holott a Báthory Erzsébet életéhez kötődő konkrét források nem mutatnak semmiféle aberrációt. Sem a levelezése, sem a róla szóló nagyon kevés híradás nem jelzi, hogy ez az asszony bizonytalan, kiszámíthatatlan ember, beteg személyiség lett volna. Mi abból indultunk ki, hogy ha a történelmi források ezt nem jelzik, akkor itt a különbség a legenda és a valóság között.

A kötet első, terjedelmesebb része egy társadalom- és mentalitástörténeti rész, ami azért is érdekes, mert a 17. századi társadalmat a nők szemszögéből mutatják be, ami egy merőben új és szokatlan megközelítés. Ezzel is Báthory Erzsébet ügyének jobb megértését kívánták szolgálni?

Igen, ez nagyon tudatos döntés volt: a történelmi személyiséget nem akartuk elszakítani a kortól, hanem belehelyeztük a korszakba. Ugyanis a perről a legrészletesebben egy jogász-jogtörténész, Szádeczky-Kardoss Irma írt, aki a per lefolyását nagyon pontosan feldolgozta, és nagyon sok inspirációt is adott számunkra. Viszont az ő műve természeténél fogva sok olyan kérdésre nem adott választ, ami a korábbi munkákban mindig felvetődött. Nagyon sok társadalom- vagy mentalitástörténeti kérdés forgott eddig Báthory Erzsébet körül, amire eddig nem volt válasz. Ahhoz, hogy mi foglalkozzunk a perrel, ha nem is minden apró részletre kitérően, de fel kellett vázolnunk a 16. századi magyar társadalom működését, a születéstől egészen a halálig. Ez azért fontos, mert ha tisztában vagyunk az akkori társadalom szokásaival, akkor minden eltérést, minden abnormális jelet ehhez tudunk viszonyítani. A korszakra Kelet-Európától Nyugat-Európáig egyaránt jellemző volt a kegyetlen büntetés, a nyilvános kivégzések, a bűbájolásban való hit és különböző, mai szemmel nézve elképesztő gyógyítási praktikák. Ettől még Báthory Erzsébet nem lesz kegyetlen vámpír vagy éppenséggel boszorkány.

A könyvből kiderül, hogy Báthory Erzsébet erős, határozott asszony volt, aki nem hagyta befolyásolni magát. Mondhatjuk, hogy az emancipált nő korai prototípusa volt?

Mondhatjuk, és lehet, hogy elfogult vagyok, de Báthory Erzsébet valóban erős személyiség volt. Ugyanakkor, ha belegondolunk, nagyon sok ilyen asszonyt tudnánk említeni a 16-17. századból. Zrínyi Ilonától kezdve Lorántffy Zsuzsannán át a mohácsi halottakat temető Kanizsai Dorottyáig. Itt az érdekesség, hogy Báthory Erzsébet a negatív oldalra sodródott, miközben a kortársai a pozitív oldalra kerültek. Az én véleményem szerint az ő személyes tragédiája az, hogy belekerült az uradalmi alkalmazottak által indított belső intrikába. Elindult ellene a vádaskodás, megindult ellene a tanúvallomások összegyűjtése, tehát egy nyomozás, majd az egész bírósági tárgyalás nélkül elaludt. És innentől indult száz évvel később maga a mítosz.

Maga a legenda, a mítosz Thuróczi László jezsuita szerzetesnek köszönhető. Megmaradhatott volna falusi legendának Báthory Erzsébet története, ha Thuróczi nem veti papírra?

A legégetőbb hiány, hogy éppen a falusi legendáról nincs gyűjtésünk. Az egyik legfontosabb feladatunk pontosan az volt – és Lengyel Tünde kísérletet is tett rá –, hogy a szlovák és a magyar hagyományban utánanézzünk annak, hogy mi a legkorábbi említése a Báthory Erzsébetről szóló mendemondáknak, de nem találtunk semmit. Pedig Thuróczi valószínűleg egy szájhagyományt megismerve dolgozta föl, és színezte ki a történetet. Más forrásunk nincs, pedig fontos lenne, hogy milyen formában élt tovább Báthory Erzsébet a hajdani Báthory-Nádasdy birtokok környezetében. És a tanúk között volt, aki 650 meggyilkolt lányról beszél. Ennyi fiatal lány haláláról már valóban kialakulhatott volna egy szájhagyomány a vidéken élő kegyetlen úrnőről, de az etnográfusok nem találtak erre utaló nyomot.

Ez is lehet bizonyíték az ártatlanságára?

Lehet, viszont nem Thuróczi fejéből pattant ki a történet, ő is hallotta valakitől, de nem tudjuk, mi alapján dolgozott. Könyvében tájegységről tájegységre haladva leírja, mit tud az adott tájról. Csejtével kapcsolatban papírra veti Báthory Erzsébet történetét. Báthory Erzsébet Thuróczi-féle története belekerült a 18. század nagy, enciklopédikus vállalkozásába, a Bél Mátyás által készített Notitia Hungariae-ba, az újkori Magyarország történeti és földrajzi leírásába. A Thuróczi-féle történet önmagában elemzendő, és itt nagyon erőteljesen érvényesül az a 18. századi rémhistóriákra jellemző motívumhasználat, amit éppen ebben a korszakban a Grimm testvérek német nyelvterületen összegyűjtöttek. A 18. századi ponyvairodalom már szerte Európában ismertté tette ezeket a történeteket: többek között olyan toposzokra kell itt gondolni, mint a gonosz úrnő, a kiszolgáltatott szolgálólány, a vérrel való visszaélés, a vér, mint az örök fiatalságnak és az örök életnek a szimbóluma vagy eszköze. Ezek a Thuróczi-féle történetben mind együtt vannak. Ebből a szempontból ez egy 18. századi ponyvaregény elemeit hordozza, ami aztán átkerült egy tudományos műbe, a Notitia Hungariae-ba, és ettől kezdve a nyomtatott betűt tisztelő világ ezt a legendát elkezdte hiteles történetként kezelni.

A könyv második részében olvashatóak a tanúvallomások, valamint a tanúk adatai is megtalálhatóak táblázatba foglalva, valamint számos korabeli forrást idéznek. Használják Szádeczky-Kardoss Irma kutatásait, valamint grafológus segítségével elemzik Báthory Erzsébet leveleit. A könyvben milyen újdonságok vannak, amik eddig még csak fel sem merültek?

A táblázatok teljes mértékben újak, tehát az az elemzési módszer, amit a kvantitatív történetírás, vagy éppen a történeti antropológia már régóta használ, először jelenik meg Báthory Erzsébet ügyével kapcsolatban. Azért volt nagyon fontos, hogy a tanúvallomásokat táblázatba foglaljuk, mert addig nem volt egyértelmű, hogy a több mint háromszáz tanú kétharmada nem mondott semmit, csak ugyanazt a vallomást tette, mint mondjuk az előtte lévő. Ekkor derült ki, hogy csupán hatvan-hetven tanúvallomásban vannak értékelhető adatok. Az is megfigyelhető a táblázatok segítségével, hogy sok áldozatról összesen három-négy ember beszélt. Ezekből az adatokból derült ki, hogy gyakorlatilag a Nádasdy-udvari emberek egy szűk belső klikkje volt az, amely Nádasdy Ferenc halála után szeretett volna megszabadulni az özvegy fennhatóságától, és megpróbálta gyilkosság vádjával bíróság elé állítani. A táblázatból kiderül, hogy a nagyon magas áldozatszámok mellett a tanúk háromnegyede két, három, esetleg négy halálozásról tudott, de nem gyilkosságról. Gyilkosság és haláleset között pedig nagy különbség van. A legtöbb, 650 áldozatról szóló vallomás egy olyan embertől származik, akiről a keresztnevén kívül – Zsuzsanna – semmit sem tudunk, ezért ő nem számít hiteles tanúnak, hiszen azt sem tudjuk, kicsoda. Az is egy nagyon fontos jelzésszerű hiánya Báthory Erzsébet történetének, hogy sehol sincsenek az áldozatok rokonai. Ha nagyszámú gyilkosság történt volna, akkor ott tolongtak volna a rokonok. Egyrészt demográfiai képtelenség ennyi ember halála, másrészt a rokonok kártérítést követelhettek volna az elhunytak után. Egy jobbágy számára ez jelentős összeg lett volna, de senki nem követelte ezt a pénzt. Ez számunkra azt bizonyítja, hogy feltehetőleg nem történt gyilkosság.

A Báthory-ügynek azonban voltak áldozatai is. Báthory Erzsébet állítólagos tettestársait, Újváry Jánost, Jó Ilonát és Szentes Dorottyát nem sokkal az ügy kirobbanása után kivégezték.

Magának a nyomozásnak a hitelesítése ezekkel a kivégzésekkel történt. Fontos volt, hogy a közvéleménynek megmutassák, hogy nem feleslegesen történt a hatalmas apparátust megmozgató nyomozás, ami célját végül nem érte el, mert Báthory Erzsébetet nem tudták elítélni. Az állítólagos bűntársakat, Újváry Jánost, a fiatal árva fiút, és a két női alkalmazottat, akik özvegyek voltak, következmények nélkül ki lehetett végezni, nem volt, aki tiltakozott volna a haláluk miatt.

Milyen szabálytalanságot követtek el a nyomozás és a per során Báthory Erzsébettel kapcsolatban?

Először is nincs perbeidézés, pedig nemesembert csak királyi pecséttel lehetett perbe idézni. Hiányzik Báthory Erzsébet tanúvallomása és Szádeczky-Kardoss Irma egyik legfontosabb megállapítása az, hogy nincs koronatanú. A források említik, hogy van egy Csejtéről kiszabadított, megkínzott lány, akit a rajtaütésen találtak meg, ugyanakkor mindenkinek van tanúvallomása, csak neki nincs. Nem az lett volna a legkézenfekvőbb, hogy megkérdezik őt, mi történt vele? De az is lehet, hogy elmondta, csak nem illett bele a koncepcióba, ezért inkább kihagyták a tanúvallomásokból.

Az állítólagos bűntársak vallomásait olvasva egyértelmű, hogy arra a kérdésre, hogy hány embert öltek meg, és pontosan kiket, egyikük sem tudott válaszolni.

Nem, mert nem öltek meg senkit, nyilvánvalóan szájukba adták a választ. A kérdések rávezetőek, és azt se felejtsük el, hogy kínvallatásnak is alávetették a feltételezett tettestársakat. A kínvallatással kicsikart vallomásokat pedig már a korabeli jogfelfogás sem fogadta el perdöntőnek.

Több személynek is tisztázatlan a szerepe az ügyben. Többek között Megyeri Imrének, a kiskorú Nádasdy Pál gyámjának, és a nádornak, Thurzó Györgynek.

Megyeri azért fontos személy, mert Báthory Erzsébet nagy becsben tartotta őt, még birtokot is adományozott neki, illetve Megyeri Imre tagja volt a Nádasdy Ferenc végrendeletét végrehajtó kis testületnek, továbbá Nádasdy Pál gyámságát is ellátta. A nemesi udvar gazdaságát, gazdálkodását irányítók, illetve a Nádasdy Pál gyámságát ellátó Megyeri nyilvánvalóan abban voltak érdekeltek, hogy minél önállóbban tudjanak dönteni, mert nagy üzlet volt egy kiskorú arisztokrata birtokának a felügyelete. Az egyetlen akadályt az özvegy Báthory Erzsébet jelentette, aki nem hagyta, hogy a kiskorú nevében mások bármit megtehessenek. Lengyel Tündének volt egy szenzációs felfedezése: megtalálta azt a birtokösszeírást, urbáriumot, amit Báthory Erzsébet 1608-ban készíttetett el. Ez egy 70-80 oldalas hatalmas dokumentum, ami a Nádasdy- birtokok teljes jövedelmét, haszonvételét, gazdálkodását veszi számba. Érdekes, hogy azután pattan ki az ügy, miután ez az urbárium elkészült, vagyis a birtokot irányító köznemesi, a Nádasdy család familiárisai közé tartozó csoport veszélyeztetve érezhette pozícióját és ezért érdekelt volt Báthory Erzsébet eltávolításában. Thurzó Györgyöt én nem látom olyan démonikus alaknak, mint például Szádeczky-Kardoss Irma, aki a felelősséget teljes mértékben a nádor vállára helyzete. Thurzónak, mint nádornak hivatalból kellett megindítani az eljárást. Ha a célja a vagyon megszerzése lett volna, akkor Báthory Erzsébetet mindenféleképpen bíróság elé kellett volna állítatnia, de ezt nem tette. Szerintem a nádor egy ponton túl felismerte, hogy milyen játék zajlik, és ezt mindenféleképpen semlegesíteni akarta.

A csejtei evangélikus lelkész, Ponikénusz János a kezdetektől ellenségesen viselkedett Báthory Erzsébettel szemben. Ő az, aki több száz áldozatot emleget, mindent megtesz, hogy rossz fényben tüntesse fel a grófnőt, és ő említette a boszorkányság vádját is. Báthory Erzsébet református vallása közrejátszhatott sorsa alakulásában? Volt ellentét reformátusok és evangélikusok között?

Volt, hiszen a 16. századtól kezdve nagyon komoly hitviták voltak evangélikusok és reformátusok között. Nádasdy Ferenc evangélikus, felsége Báthory Erzsébet pedig református volt. Általában akkoriban a házasságokat egy reverzálissal rendezték: feltehetőleg megállapodtak abban, hogy a férj vallásában nem háborgatja feleségét, illetve Báthory Erzsébet férje halála után az evangélikus egyházat támogatja. Báthory több evangélikus diákot küldött külföldi egyetemre és ellátta őket ösztöndíjjal. Ennek ellenére pont egy evangélikus lelkész, Ponikénusz János fordult szembe vele. Csejte környékén nem Nádasdyék voltak a legnagyobb birtokosok, hanem a Thurzók és a környék lutheránus lelkészei feltehetőleg az ő holdudvarukba tartoztak. Tehát bármennyire is támogathatta a református Báthory Erzsébet az evangélikus egyházat, ez Ponikénusz számára nem volt releváns. Számára sokkal fontosabb volt a magyar evangélikus egyház egyik legnagyobb támogatójának, Thurzó Györgynek és a nádori ítélőszék koncepciójának a támogatása. Ponikénusz feltehetőleg minden úton-módon segíteni akarta a vizsgálatot, de egy kissé túllőtt a célon.

Báthory Erzsébet nem sokkal, három évvel az ügy kirobbanása után, 1614-ben meghalt, de már az ítélet megszületését követően olyan, mintha megszűnt volna létezni.

Megint csak a források hiánya. Benda Borbála volt az, aki feltárta, hogy a csejtei vár milyen gazdasági helyzetben volt, az ott élő személyzet milyen ellátást és fizetést kapott az 1620-as években. Az 1610 és 1614 közötti időszakból sem az élelmezésekről, sem az ellátásról, sem a fizetésekről nincs adat, holott Báthory Erzsébet csejtei fogságban volt, tehát élelmezni kellett, valamint a szolgaszemélyzetet is el kellett látni. Nincsenek narratív források sem. Nincsen levél vagy dokumentum, ami Báthory Erzsébetről szólt volna. Mintha tényleg teljesen el lett volna vágva a külvilágtól. Lehetséges, hogy kellemetlennek tartották, mivel volt egy kényelmetlen vizsgálat, aminek ő egy élő, figyelmeztető jele volt sok ember számára. Ezért kellett őt elfelejteni.

Életút

Várkonyi Gábor 1962-ben született Salgótarjánban. Gimnáziumi éveit a helyi Bolyai János Gimnáziumban végezte, majd 1983-tól az Eötvös Loránd Tudományegyetem magyar-történelem szakán folytatta tanulmányait. 1989 és 1992 között a Magyar Tudományos Akadémia Tudományos Minősítő Bizottságának ösztöndíjasa, ELTE BTK ATELIER doktorandusz. 1992-ben egyetemi doktori címet, 1997-ben PhD fokozatot szerzett, majd 2008-ban habilitált. 1992-től az ELTE BTK Művelődéstörténeti Tanszékének tanára, 2009-től egyetemi docens. 2005-től az OKM Közgyűjteményi Főosztály Alfa önkormányzati fenntartású múzeumok támogatási programja szakértői kuratóriumának vezetője, a Múzeumi Továbbképzési Akkreditációs Bizottság tagja. Kutatási területe a 16-17. századi magyar társadalom-, politika- és művelődéstörténet.

Báthory Erzsébet élete

Báthory Erzsébet a hírneves Báthory család ecsedi ágából származott, apja Báthory György, anyja Báthory Anna, aki Báthory István erdélyi fejedelem, későbbi lengyel király testvére volt. 1560. augusztus 7-én született Nyírbátorban, gyermekkorát az ecsedi kastélyban töltötte. Tizenegy éves korában jegyezték el a nála öt évvel idősebb Nádasdy Ferenc gróffal, a házasságot 1575-ben, fényes külsőségek között kötötték meg. Nádasdyné előbb férje családi várába, Sárvárra került, majd hamarosan Csejtére költöztek. Házasságukból öt gyermek született, közülük kettő fiatalon meghalt. A "fekete bégként” emlegetett Nádasdy Ferenc 1604-ben bekövetkezett halála után a hatalmas birtok irányítása az özvegy kezébe jutott. Báthory Erzsébetről már férje életében is furcsa mendemondák terjengtek, ezek szerint okkult tudományokkal foglalkozott, szolgálókat kínzott. Férje halála után állítólag az öregedéstől félve még durvább praktikákhoz folyamodott. Birtokán összefogdostatta a szüzeket, akiket különféle kegyetlen  kínzásoknak vetett alá, megkorbácsolt, megcsonkított, majd lábuknál fogva felakasztott és vérüket vette, melyből aztán többször is ivott. Állítólag elfogásáig hatszáznál is több áldozat vére száradt a lelkén. A birtokán visszavonultan élő Nádasdynét 1610. december 29-én tartóztatták le. Eljárást indítottak ellene, amelynek során komornái és cselédei a kínvallatás hatására beismerő vallomást tettek. Őket kivégezték, a gazdag és befolyásos családból származó Báthory Erzsébetet per és ítélet nélkül a csejtei várban tartották fogva haláláig. Itt is halt meg 54 évesen, 1614. augusztus 21-én.

Báthory Erzsébet legendáját, melyet Thuróczi László jezsuita szerzetes 1729-ben vetett papírra, itt olvashatja!

Írta: Fodor Zsófia

Képek: Kalocsai Richárd