Diakóniai Központ nyílt Miskolcon

2010. szeptember 28., kedd

Megnyílt a Tiszáninneni Református Egyházkerület Diakóniai Központja, mely azért jött létre, hogy összefogja a kerületen belüli diakóniai munkát.

Megnyílt a Tiszáninneni Református Egyházkerület Diakóniai Központja, mely azért jött létre, hogy összefogja a kerületen belüli diakóniai munkát, valamint azokat a segítő szolgáltatásokat, amelyek az intézményekben és a gyülekezetekben folynak.

Csomós József, a Tiszáninneni Református Egyházkerület püspöke hangsúlyozta: „ezt a központot a mi Urunk azért adta, hogy akiknek kevés erejük van, megtarthassák az Úr igéjét".

Gubányi Katalin, a miskolci Diakóniai Központ vezetője elmondta: az intézmény által biztosított szolgáltatások között találkozhatunk fogyatékos személyek segítésével, pályaválasztási tanácsadással, pasztorációval és terápiás segítségnyújtással is.



Bölcskei Gusztáv, a Zsinat lelkészi elnöke köszöntőjében arra hívta fel a figyelmet, hogy keresztyénnek lenni, és Krisztusnak szolgálni csak úgy lehet, hogy ha az ember azt „jóízűen” tudja tenni. Elmondta, hogy Krisztus követőinek közössége sokrétűen tud ízt vinni az emberek életébe, erre pedig kiváló példa az egyházkerület Diakóniai Központja, ahol sokféle formában egy evangélium jóízű továbbadása helyet és teret kap majd.

Forrás: tirek.hu és ttre.hu

Kép: Barcza János


Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.