Amikor a kezembe vettem Cseri Kálmánnak a Harmat Kiadó gondozásában megjelent, Sorsfordító imádságok című könyvét, bevallom őszintén, némi csalódottságot éreztem. Fiatal hívőként, az imádságra és az imádságról íródott könyvekre gondolva hatalmas, keményfedeles, legalább ötszáz oldalas szakkönyveket képzeltem magam elé. Ehhez képest Kálmán bácsi könyve „mindössze" százhuszonhét oldal, egy asztalra téve már-már beleolvad a háttérbe puhafedeles, fehér egyszerűségében. Ha az ember nekifekszik, egy délután alatt ki is tudja olvasni, már csak azért is, mivel a szerkesztés, a szóhasználat és a történetvezetés is inkább az olvasmányos, közérthető jelleget szolgálja. Ezzel együtt, azt hiszem még egyetlen könyv sem gyakorolt rám ennél nagyobb hatást.

Nézzünk szét az az interneten, a médiatérben, a mozikban, a játékboltokban vagy bármely egyéb helyen, ahol hatást akarnak gyakorolni gyermekekre vagy felnőttekre – azt fogjuk észrevenni, hogy erőteljesen megnőtt a szuperhős-koncentráció. Repül, megfagyaszt a leheletével, átlát a falon, vonatvagonokat emelget szórakozásból. Mi ámulunk a csodán, esetleg kesergünk saját gyengeségünkön, közben pedig elfeledkezünk arról, hogy mi is bármikor előránthatnánk a tarsolyunkból az eszközt, amelyet helyesen használva bármely kitalált szuperhősnél nagyobb erővel gazdagodhatnánk. Az ok, amiért ezt a csodálatos eszközt nem használjuk, minden bizonnyal saját magunkban keresendő. Elhittük ugyanis, hogy a létező összes dologra alkalmas „varázspálca" valójában csak egy fadarab, mi pedig tehetetlenül, fegyvertelenül, kiszolgáltatva állunk a világgal szemben.

Pedig, ha belegondolunk abba, hogy vajon mit érezhetett – ennek ellenére mit tett – Mózes a teljes egyiptomi sereggel a háta mögött, esetleg Dávid Góliáttal szemben, vagy Dániel az oroszlánok között, adódhatna a világos és egyértelmű megoldás számunkra is. Szkeptikus olvasóim persze most arra gondolnak, hogy miért kell kétezer évvel ezelőtti mesékkel traktálni a huszonegyedik századi, független és gondolkodó embert. Nekik mindössze annyit mondanék, hogy, ha elolvassák a könyvet, választ kaphatnak arra a kérdésre is, hogy miért nem ölték és skalpolták meg az indiánok David Brainerd misszionáriust – miközben minden, logikus érv emellett szólt volna – vagy, hogy Molnár Mária református misszionáriust profi orgyilkosa miért nem tudta lelőni fényes nappal, miközben a hölgy egyedül sétált az erdőben.

Könyörgés. Dicsőítés. Hálaadás. Kérés, áldásmondás vagy csak a napi történések elmesélése – sokféle szinonima formájában olvashatunk az imádságról Cseri Kálmán könyvében, amelyben ráadásul az a jó, hogy az író világos példákat is állít elénk. Ábrahám, Mózes, Anna, Dávid, Salamon, Jósáfát és még sok, meghatározó bibliai alak életpéldáján keresztül világítja meg számunkra Kálmán bácsi az imádság helyes formáját, és azt, hogy ha ezt követjük, bármire képesek leszünk. Igaz, ez így azért némileg ferdítés, hiszen nem mi leszünk képesek mindenre, hanem a Jóisten, aki az őszinte imádságra ma is teljes figyelemmel és kegyelemmel válaszol. Mégis, a könyv befejezését követően én is rájöttem arra, hogy, ha jól csinálom, nekem is lehetnek „szuperképességeim". Legalábbis mindenki másnak így fog tűnni.

Mi a helyes imádság? Hogyan lehet a mi életünk is áldott, kegyelemmel teli és Isten hatalmával felvértezett? Szánjunk három-négy órát Kálmán bácsi könyvére és derítsük ki! Higgyék el nekem, megéri.

Szűcs Péter

A cikk szerzője a könyvet a Harmat Kiadó jóvoltából olvashatta, ezt ezúton is köszönjük.