Csiha Kálmán-szobrot avattak Érsemjénben – a két évvel ezelőtt elhunyt erdélyi pspökre emlékeztek

2009. november 23., hétfő

A két évvel ezelőtt elhunyt erdélyi püspök, Csiha Kálmán emlékére állítottak szobrot szülőfalujában, Érsemjénben. Csiha Kálmán nemcsak a teológia doktora és a rendszerváltás után az Erdélyi Református Egyházkerület templom- és gyülekezetépítő vezetője volt, hanem a több mint 40 országba szakadt magyarság szeretetközösségének szószólója is. A lánya, Nagyné Csiha Emese azt mondta: „Mindenképp megtiszteltetést jelent a családnak, hogy szobrot avatnak édesapám emlékére. Valószínűleg ő is örül, ha ezt így most látja, de számára sosem jelentett semmit a földi dicsőség, sem a földi előmenetel. Sosem ezeket a dolgokat tartotta fontosnak az életben és valószínűleg ezért is volt olyan hiteles mindaz, amit ő mondott és tett.” Bővebben a Határon túl című rovatunkban olvashatnak a szoboravatásról.

Reformatus.hu a közösségi oldalakon

Asztali verzió