Budapest lesz a helyszíne a CEC következő közgyűlésének

2011. szeptember 30., péntek

Az Európai Egyházak Konferenciája (CEC) szeptember 21-24. között tartotta Központi Bizottsági ülését Prágában, ahol többek között arról is döntés született, hogy a protestáns és ortodox egyházakat tömörítő szervezet következő közgyűlését Budapesten tartja 2013-ban. Az ülésen egyházunkat  Rajos Krisztina képviselte, akit 2009-ben választottak meg a bizottság tagjának.

Az ülés fő témái között szerepeltek a CEC személyügyi kérdései, melyek közül a legjelentősebb a főtitkári poszt betöltése. E pozícióra újabb pályázatot hirdetnek meg, mert eddig nem találtak megfelelő személyt, aki kellő tapasztalattal rendelkezik ökumenikus és pénzügyi területen egyaránt, valamint a szervezetet is behatóan ismeri. Az új főtitkár személyére ismételten 2012 januárjában tesz javaslatot a CEC felelős bizottsága, addig belső munkatársak látják el a főtitkári teendőket.

Bemutatkozott a Dr. Szabó István püspököt is tagjai között számláló „Egyházak Párbeszédben” Bizottság 2011. szeptember 1-jén munkába állt új igazgatója, Kaisamar Hintikka (finn evangélikus teológus-lelkész).

A testület megvitatta a felügyelete alá tartozó kezdeményezések, az „Egyházak Párbeszédben”, az „Egyház és Társadalom” Bizottság és az Európai Egyházak Migrációs Tanácsa beszámolóit. Jelentést tett a szervezeti megújulásáért felelős rendkívüli munkacsoport is, melynek feladata a szervezet alapvető céljainak újragondolása, küldetésnyilatkozatának megfogalmazása és a hatékonyabb működése érdekében egy egységesebb struktúra kiépítésére tett javaslat készítése.

Az ülés témái között felmerült a romamisszió is. A CEC Központi Bizottsága nyilatkozatot fogadott el, melyben felhívta tagegyházainak figyelmét a romák között végzett szolgálat fontosságára és az egyházak kiemelt szerepére a roma és nem roma lakosság közötti feszültség oldásában.

Az bizottság fontos döntést hozott a CEC 2013-as közgyűlésének helyszínére vonatkozóan. Dr. Leslie Nathaniel anglikán lelkész, a közgyűlést előkészítő bizottság tagjának javaslatára a Központi Bizottság több lehetőség közül választott és úgy döntött, hogy a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának meghívását fogadja el. Így 2013-ban Budapesten kerül megrendezésre a kiemelt fontosságú tanácskozás. A közgyűlés jelmondatának egy kérdést választottak: „Mire vársz?”. Témája a CEC missziós szerepe a jelentős társadalmi és kulturális változások közepette Európában. A közgyűlésen a tagegyházak és partnerszervezetek képviselői, összesen 400 delegált találkozik majd. A közgyűlés jelentőségét tovább emeli, hogy itt kerülhet sor a megújult szervezet alkotmányának aláírására.

Forrás: http://www.ceceurope.org

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.