„Minden krízis gyökere a hitelesség és a bizalom hiánya” – erősítette meg a zsinati ülést megnyitó beszédében már megfogalmazott gondolatot Bölcskei Gusztáv. A Zsinat lelkészi elnöke úgy véli, ennek következménye a valóságtól való elszakadás, amit az jellemez, hogy bár látjuk, mi történik körülöttünk, mégsem érezzük úgy, hogy annak bármi következménye lenne ránk nézve, köze lenne hozzánk. A püspök ennek a mentalitásnak az érzékeltetésére azt Péter bibliai példáját hozta, amikor azt mondta a Mesternek: „Isten mentsen, Uram, ez nem történhet meg veled!” (Mt 16,22)

Felülemelkedni a teológiai tévtanításon

Bölcskei Gusztáv elmondta: bizonyára többen tudnak olyan példát az egyházunkból, amikor egy egyházi tisztségviselő a munkájával rombolja mind a családját, mind a gyülekezetét. Teszi ezt azért, mert beteg, de mivel az illetőnek nincs betegségtudata, az egyházkormányzatnak pedig nincs eszköze a helyzet kezelésére, az egyházvezetés tehetetlen ilyen esetben.

„A kérdés az, hogy nekünk, a Zsinatnak testületként van-e betegségtudatunk? – tette fel a kérdést a püspök, aki szerint vannak olyan jelek, amelyek arra mutatnak, hogy nincs. – Akkor pedig azt is meg kell kérdeznünk, hogyan akarunk és tudunk mi más közösségeket gyógyítani, ha mi magunk nem akarunk meggyógyulni?”

Az egyházvezető emlékeztetett: a testület a ciklus elején azzal a közös elhatározással kezdett neki a munkának, hogy a Zsinat, a Zsinati Tanács és a Zsinati Elnökségi Tanács is konszenzusos döntésekkel jelöli ki a közös célokat. „Reméltük, ezzel felül tudunk emelkedni azon a teológiai tévtanításon, amely szerint egyházunk nem más, mint négy egyházkerület laza szövetsége” – tette hozzá Bölcskei Gusztáv, aki néhány példával támasztotta alá gondolatait.

Érdektelenek a közös dolgaink

A püspök szerint a fenti szempontot próbálták érvényesíteni a jövő évi költségvetés tervezésekor is, ezért elhatározták, a közös célokra annyit fordítanak, amennyi a közösen meghozott döntések szerint szükséges. Ehhez képest most mégis az a helyzet, hogy az egyházkerületek részéről „egyre-másra elhangzik az a változtathatatlan elv, miszerint a tavalyinál jusson több pénz az egyházkerületeknek”. A lelkészi elnök véleménye szerint ez az eredetileg együtt megfogalmazott gondolat háttérbe szorulását jelenti, és „leegyszerűsítve és talán túlzóan úgy fogalmazható meg: érdektelenek a közös dolgaink”.

Bölcskei Gusztáv szerint az érdektelenség súlyos terhe a közös zsinati gondolkodásnak és munkának. Szerinte az is előfordul, hogy közösen meghozott döntések következményeit sem akarja a testület vállalni, és az is előfordul, hogy „közös elhatározással létrehozott intézmények működése a Zsinat döntő többségének csupán a közönyére számíthat”.

A püspök szólt arról a „skizmatikus gyakorlatról, ami eleve megkérdőjelez mindenféle szándékot, kezdeményezést, ami »tőlük jön«”. Az egyházvezető figyelmeztetett: ez a szemléletmód hamisan azt sugallja, hogy a zsinati patkóban egymással szemben ülő felek szembenálló felek is, és hogy a javaslattevőkről csak „önmaguk fényezése és a másik megrövidítése” feltételezhető. Véleménye szerint ez ellen a mentalitás ellen azért nehéz védekezni, mert nem a nyilvánosság előtt elhangzó reakciók ezek.

Magunkévá tenni a közösségi gondolkodást

A lelkészi elnök arra is felhívta a figyelmet, hogy a konszenzusos munkamódszer másik akadálya, ha a tisztségviselők nem vesznek részt a Zsinat, a zsinati bizottságok vagy éppen a Zsinati Elnökségi Tanács ülésein, illetve ott nem adnak hangot véleményüknek.

„Az érdektelenség, az obstrukció és a destrukció mind egy tőről fakad” – hangsúlyozta Bölcskei Gusztáv, aki arra emlékeztetett, hogy a balatonszárszói rendkívüli zsinat témáinak előterjesztői is megtapasztalhatták, hogy „ahol közömbösség van, ott közömbösség van, bárki is akarja azt áttörni”.

A lelkészi elnök végül arra figyelmeztetett: „Aki úgy gondolja, hogy a Zsinatban különböző frakciók vannak, az eleve irányt tévesztett.” Meglátása szerint a testületnek bár lehet ciklusterve, a képviselőknek pedig jobbnál jobb javaslatai, de a közömbösség állapotából addig nem lesz továbblépés, amíg az egymást vállaló, közösségi gondolkodást és gyakorlatot nem tudják a képviselők a magukévá tenni.

Kiss Sándor