Jugoszlávia mesterséges államalakulatának szétesésével a Jugoszláviai Református Egyház is több részre vált szét a 90-es években. Ezek közül legjelentősebb a szerbiai Református Keresztyén Egyház. Az egykori Jugoszlávia területén szerveződő magyar reformátusság számára a második világháború, valamint a délszláv háborúk utáni elvándorlás jelentettek nagy vérveszteséget. Bár a kommunista rendszer viszonylag nagyobb szabadságot engedett az egyházaknak, az intézményrendszer hiánya (pl. saját lelkészképzés) és a nacionalizmus erősödése az itteni egyház életét is megnehezítették.

A 2009. május 22-én Debrecenben megtartott Alkotmányozó Zsinat elfogadta a Magyar Református Egyház alkotmányát. A döntéssel a Kárpát-medencei magyar református részegyházak alkotmányjogi egységét mondták ki. Az alkotmányt a magyarországi református egyházkerületek, az erdélyi, a királyhágómelléki, a délvidéki – a szerbiai és a szlovéniai –, valamint a kárpátaljai magyar református részegyházak képviselői látták el kézjegyükkel. Az ekkor aláírt ratifikációs nyilatkozatban ez olvasható: „Elhatározzuk, hogy országos egyházunk alkotmányát (alaptörvényét) a közös testület – a Magyar Református Egyház Zsinata - által elfogadott alaptörvénnyel szerves egységbe vonjuk. Minderre tekintettel elfogadjuk a közös alkotmányt, és azt országos egyházi jogrendünkbe illesztjük.”

A Magyar Református Egyház 2009. május 22-én elfogadott alkotmánya szerint a Kárpát-medencei református egyházak közös képviseleti testülete a Generális Konvent. Feladata a közös alkotmány és közös törvények előkészítése, a közös ügyek koordinálása, az egység munkálása. A Generális Konvent tagja minden Kárpát-medencei református egyházmegye és egyházkerület tisztségben lévő elnöksége. A Generális Konvent ügyvivő testülete az Elnökség, ennek tagjai a hivatalban lévő püspökök és főgondnokok.

Az Alkotmányozó Zsinat eseményére előretekintve Csete Szemesi István, a Szerbiai Református Keresztyén Egyház püspöke így fogalmazott 2009 májusában megjelent írásában.

„Bár a lelki egység megvolt az elszakított országrészek református egyházai között, amit az egymás terhének hordozása példái és fontos testületi vagy egyéni döntések bizonyítanak, de a szemmel látható, ’tapintható’ egység is létfontosságú (…). Kálvin írására utalva: ezt, amit most elérünk, tekintsük kezdetnek, tekintsük református egységünk erősítésében egy új fejezet kezdetének.” Egy másik gondolatot idézve a létrejött egység jelentőségét így foglalhatjuk össze: „A legfontosabb azonban, hogy figyelünk egymásra, és a rideg paragrafusok közös lelki házzá épülnek.”

Fontos megemlíteni, hogy Jugoszlávia felbomlásával, Horvátország függetlenedését követően itt is megalakult a kis lélekszámú Horvátországi Református Keresztyén Egyház 1993-ban, ami belső ellentétek következtében később három részre szakadt. Az utóbbi években több kezdeményezés volt, hogy egyesítsék a maroknyi közösségeket – a Református Világszövetség megbízottja is közvetített a felek között - mindezidáig azonban ez nem vezetett eredményre.

A 2009 májusában létrejött egység a szerbiai reformátusság helyzetére is jobban ráirányította a figyelmet. Mivel az ország nem tagja az Európai Uniónak és állampolgárai tavaly decemberig csak vízummal léphettek az EU területére, az itteni református közösség is nagyobb elszigetelődésben élt. A bácsfeketehegyi székhelyű Szerbiai Református Keresztyén Egyház közel tizenötezer egyháztagot számlál. A tizennégy nagyobb gyülekezetet és a számos szórványközösséget – ami két egyházmegyébe szerveződik – mindössze 12 lelkész látja el.

A Generális Konvent Elnöksége 2010 februárjában Bácsfeketehegyen tartotta ülését. A megbeszélést követően egy fórumbeszélgetés keretében a helyi lelkipásztorok sorolták egyházuk égető problémáit. Elmondásuk szerint állandó fogyással szembesülnek és nagy problémájuk az asszimiláció. A lelkészek a sok szórvány miatt nagyon leterheltek, ezért gyakran még a szabadságukat sem tudják kivenni. Nincs nőszövetség, presbiteri szövetség, iratterjesztés, ifjúsági szövetség, nincs megoldva a szórványgondozás, a lelkészegyesület munkája pedig ellehetetlenült. A kevés lelkésszel működő egyházban konfliktusok esetén a személyeskedések megnehezítik a megbékélést, ezért – a horvátországihoz hasonló helyzet elkerülése érdekében – békéltető támogatás szükségességét is megfogalmazták a lelkészek.

Hét szerbiai református lelkipásztor által augusztus elején aláírt és a Generális Konvent Elnökségéhez eljuttatott levele már a korábbinál nyíltabban beszélt a problémákról és ezek súlyosságáról.

Ennek nyomán a Generális Konvent Elnökségének szeptember 20-21-i félixfürdői ülése foglalkozott a szerbiai Református Keresztyén Egyházban kialakult helyzettel. Mivel azonban az itt született döntéssel – és a korábban deklarált testvéri együttműködéssel – ellentétben a Szerbiai Református Keresztyén Egyház vezetése elutasította az Elnökség békéltető kezdeményezését, valamint azt, hogy az Elnökség megbízottja megfigyelőként részt vegyen az egyház zsinatának október 30-ra tervezett ülésén, a Generális Konvent Elnöksége most közös nyilatkozat közzétételével fordult a nyilvánossághoz.

Cz. A.