Az EKD is békés megoldást sürget Ukrajnában

2014. március 04., kedd

A Német Protestáns Egyház (EKD) külügyekért felelős püspöknője, Petra Bosse-Huber az ukrán helyzetet értékelve a tárgyalásokhoz való visszatérést sürgette.

A január óta tisztségben lévő püspöknő a következőket nyilatkozta Hannoverben: „Aggodalommal szemléljük az ukrán helyzet eszkalációját és a növekvő feszültségeket. A katonai akciók, a mozgósítás és a háborús retorika egyre erősödik. Valamennyi érintettnek vissza kell térnie a párbeszédhez és a tárgyalóasztalhoz." A külügyi püspök támogatóan nyilatkozott Steinmeier külügyminiszter és Angela Merkel kancellár EBESZ által is szorgalmazott javaslatáról, hogy egy nemzetközi csoport kezdjen párbeszédet és keresse az érdekegyeztetés békés lehetőségét a konfliktusban álló felekkel.

A külügyi püspök az EKD irodájának Ökumenikus és külföldi tevékenységét összefogó részleg vezetője, egyben az EKD egyik alelnöke.

„Ugyanakkor elismeréssel és örömmel fogadjuk, hogy az ukrajnai egyházak kivétel nélkül a békés megoldás mellett állnak ki" – folytatta Bosse-Huber, utalva a katolikus, ortodox és protestáns egyházak mellett a zsidó és muzulmán közösségeket is tagjai között tudó Egyházak és Vallási Szervezetek Ökumenikus Tanácsának korábbi nyilatkozataira. A kijevi Tanács legutóbbi, múlt héten kiadott közleményében valamennyi érintett felet arra szólította fel, hogy katonai eszközöktől és az erőszaktól tartózkodva a tárgyalások békés útját keressék. Az egyházak és vallási szervezetek egyben közvetítőként és az az egyeztetések fórumaként is felajánlották szolgálatukat.

A Krímen is felemelte hangját az egyházak és vallási közösségek helyi tanácsa az erőszak ellen – emelte ki a püspöknő. A Béke – Isten ajándéka címmel megjelent egyházi nyilatkozat a béke feltételek nélküli megőrzése, valamint a konfrontáció és ellenségeskedés elutasítása mellett állt ki. „Ezt a kezdeményezést Németországból is támogatni tudjuk. Ezért arra kérjük gyülekezeteinket, hogy az ukrajnai békéért imádkozzanak az EKD alábbi javaslatát is figyelembe véve" – hangsúlyozta a Rajnai Egyház korábbi elnökhelyettese. „Mindeközben különösen szívünkön viseljük az Ukrajna területén élő német evangélikus gyülekezeteket, legyenek azok Kijevben, Odesszában, Szimferopolban vagy éppen a Krími-félszigeten" – tette hozzá Bosse-Huber.

Az EKD javaslata a közös imádságra:


Mindenható Isten, mennyei Atyánk, imádságban hozzuk eléd az ukrajnai konfliktust és vitát. Neked van hatalmad arra, hogy az emberek szívét megváltoztasd. Add, hogy a békét keressék a háborúság helyett, a kölcsönös segítségnyújtást a hatalom helyett és a saját érdekeik elébe helyezzék az igazságosságot. Mutasd meg a felelősöknek és hatalmasoknak a béke útját. Segítsd meg a híveket, gyülekezeteket és egyházakat, hogy a te békédről bátran tanúságot tegyenek. Adj erőt minden embernek arra, hogy az erőszak kísértésének ellen tudjanak állni. Urunk és megváltónk, Jézus Krisztus nevében kérünk. Ámen

Külügyi Iroda

Forrás: Reinhard Mawick/EKD sajtóosztály 

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.