– Hosszú évtizedek óta a mezőgazdaságban tevékenykedik, emellett jelenleg is a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Hajdú-Bihar megyei elnöke. Mi terelte a gazdálkodás felé?

– Családomban mindig jelen volt a föld és a gazdálkodás szeretete. Amikor gyerek voltam, sokszor hallottam, milyen jó volt tanyán élni, és bár nekem akkor nem adatott meg ez az életforma, a rokonok közül többen éltek még így, amit láthattam is. Gyermekként nem mindig élvezetes belekóstolni a gazdálkodásba, de később rájöttem, mennyire jó tanulási lehetőség volt. Emellett a családi összejövetelek, mint élő történelem órák alakították bennem azt a képet, amely tovább vitt a hagyományaink tisztelete és a föld szeretete felé.

– Az elmúlt több mint két évtizedben ökológiai gazdálkodással foglalkozott, ami az 1990-es években Magyarországon még egyáltalán nem volt ismert és bevett módszer. Miért döntött mégis e mellett?

– Németországban éltem két évig, ott láttam, hogy működik ez a gyakorlatban és mennyire más a hangulat egy termelői piacon. Az emberben ösztönösen van igény arra, hogy természetközeli módon éljen – a magyar egy gyönyörű, beszélő nyelv, nem véletlenül neveztük sokáig anyaföldnek a termőföldet és életnek a kenyeret. Az a gazdálkodó, aki ezt megéli, érti azt is, hogy az anyaföldet nem lehet büntetlenül mérgezni. Nem volt fő célom, hogy mezőgazdasággal foglalkozzak, de amikor hazajöttem, mégis a gazdálkodás mellett döntöttem. Elhatároztam, ha már gazdálkodom, azt olyan módon teszem, ami nemcsak családomnak, de a környezetemnek is jó. Ha elfogadjuk, hogy felelősek vagyunk teremtett világunkért, észrevesszük, hogy fenntarthatatlan az a folyamat, ahogyan a szakma erről gondolkozik. Sok kérdés merül fel, melyekre választ kell adni, én pedig az ökológiai gazdálkodásban találtam meg ezeket a válaszokat.

– Azóta egyre ismertebb és népszerűbb a biotermékek piaca. Hogyan járulnak hozzá ezek az élelmiszerek a teremtésvédelemhez?

– Próbálok úgy gazdálkodni, hogy a legkisebb kárt okozzam, sőt, ha lehet használjak is a környezetemnek. Amikor elkezdtem az életemet a mezőgazdaság köré szervezni, rájöttem, hogy tanulnom kell, képeznem kell magam, ezért mezőgazdasági szakigazgatás szervező diplomát, később vidékfejlesztési agrármérnök diplomát szereztem a Debreceni Egyetemen, az első esetében az ökológiai gazdálkodásról írtam a szakdolgozatomat, ami kisebb vihart kavart akkoriban. A mezőgazdasági szakma a 60-as 70-es évektől kezdve szerte a világon úgy tekintett a termőföldre, mint csupán a növények gyökerét befogadó közegre, amiben a növény képes megkapaszkodni: „A többit a természetet legyőző ember és tudomány biztosítja természetesen sok-sok kemikáliával”. Ezzel szemben az ökológiai gazdálkodás alapja az élő talaj: egy marék földben élőlények tízmilliárdjai vannak jelen, nekünk ezt a közeget kell megőriznünk. Az egészséges talajban egészséges növény fejlődik, s az ezt fogyasztó állatok és emberek is egészségesek lehetnek. A földön lévő termőtalajok termőképességének nagyrészét elhasználtuk az iparszerű mezőgazdaságnak „köszönhetően”. Egyértelmű, hogy változásra van szükség!

Református Ízek Találkozója
A bio élelmiszerek és az ökológiai gazdálkodás lesz a második Református Ízek Találkozójának témája. 2019. október 4. és 6. között Hajdúnánás ad otthont egyházunk következő gasztrokulturális eseményének.

– Hogyan tanítható a földnek ez a fajta szeretete és tisztelete a következő generációknak?

– Hiba azt gondolni, hogy visszafordíthatjuk a történelem kerekét. Egyáltalán nem szerencsés ugyanazt keresni a mezőgazdaságban, mint korábban. Amikor 2010-ben elkezdtük a közös munkát az önkormányzatban, megfogalmaztuk a „mottónkat”: hagyomány és innováció. A célunk megtalálni, hogy lehet egy közösség megörökölt hagyományait úgy használni, hogy az a 21. században is megállja a helyét. Ugyanez igaz a gazdálkodásban is, amit szintén be kell illeszteni a mai hétköznapokba. Mindenről, ami új és innovatív, meg kell nézni, hogy lehet a gazdálkodás része, hogyan lehet általa egyszerűbbé és fenntarthatóbbá tenni azt. A legnagyobb baj az, hogy ma a gyerekek egy mezővárosban is a természettel való aktív kapcsolat nélkül nőnek fel. Az én gyerekkoromban még természetes volt, hogy voltak állataink és tudtunk róluk gondoskodni, de azóta olyan mértékű életmódváltás zajlott le, hogy ma már nem kerülnek elég közel a természethez. Vissza kell hoznunk a gyermekek életébe a természetközelibb életmódot és azt, hogy milyen felelősség elültetni egy magot, amiből a megfelelő gondoskodás mellett növény-termény lesz.

– Mennyire kiszolgáltatott ma a gazdálkodás az időjárásnak és a klímaváltozásnak?

– Nagy a kiszolgáltatottság az egyre inkább hektikus időjárásnak, de ebből pont azt kell meglátnunk, hogy figyelnünk kell a környezetre és az anyaföldre. Ha a gazdálkodásban személyesen is meg tudom élni, hogy egy elültetett mag sorsát egyedül a Jóistennel kell rendeznem, akkor életérzéssé tud válni ez a folyamat. Az az archaikus világ, amiben a parasztember még együtt élt a természettel a saját földjén és érezte az összefüggést sorsa és Isten kegyelme között, engem még meg tudott érinteni. Emiatt életem legszebb időszaka volt, amikor „csak” ezzel foglalkoztam.

– Szerteágazó feladatai mellett nem hiányzik ez a fajta munka?

– Nagyon – de mindig igyekeztem ezt a „lábat” is megőrizni az életemben. Gazdaként lettem polgármester és tudom, hogy ha a Jóisten kegyelme megőriz, tovább leszek gazda, mint politikus. Ismert ókori történet a „vissza az eke szarvához”, amit teljesen a magaménak vallok: számomra a gazdálkodás adja a stabilitást az életben, semmiért sem hagynám el.

– Hogyan kapcsolódott össze életében a természet szeretete és a hit?

– A gazdálkodás erősítette meg a hitemet. A Hajdúságban egy olyan paraszt-polgári közösség formálódott, ami erős protestáns gyökerekből táplálkozott és a református hittel összefüggésben kialakult az a gazda hozzáállás, hogy tudnunk kell felelősséget vállalnunk magunkért, a családunkért és a közösségeinkért.

– Ez a felelősségvállalás Hajdúnánáson megjelenik a Nánási portéka elnevezésű, első helyi védjegy és mezőgazdasági márkában.

– Az életem természetes része a teremtett világ iránt érzett felelősség, ezért amikor polgármester lettem, nem volt kérdés, hogy tovább viszem ezt a logikát. Ezért hoztuk létre a helyi fizetőeszközt, a Bocskai Koronát és a Nánási Portékát, mint helyi márkát, mindkettő egy-egy lehetőség a helyi gazdaság fejlesztésére. Azt próbáltuk vele elérni, hogy visszaszerezzük élelmiszerpiacaink legalább egy részét és a nánási emberek a nánási gazdáktól vásároljanak lehetőség szerint. A folyamat egyszerű: arra ösztönöz, hogy helyben termeljenek a helyi piacra és a helyi alapanyagokat dolgozzák fel késztermékké, hogy az aztán a helyi étkeztetésbe is bekerülhessen. Ennek eredményeképp egyre többen fedezik fel, hogy nem kell ezer kilométereket utaznia egy zöldségnek ahhoz, hogy eljusson a termelőtől a fogyasztóig – ez komoly környezetvédelmi, szociális és gazdaságfejlesztési előny.

– A Református Ízek Találkozóját eddig egyszer szervezték meg, városuk mégis azonnal jelezte, hogy a következő alkalommal vendégül látná a rendezvényt. Hogyan illeszkedik ez a program a célkitűzéseikbe?

– Úgy gondolom, hogy ez a találkozó is kapcsolódik az általunk végzett tevékenységekhez, a korábban említett logikánkhoz, hiszen mi az elmúlt években rengetegeket dolgoztunk azon, hogy tiszta, egészséges élelmiszereket állítsunk elő és visszaállítsuk közösségünkben a munka becsületét. Kálvin János az Institutioban azt írta, hogy a munkánk minősége a válasz Isten szeretetére. Reformátusként ez a munkánk alapja, ezért amikor hallottunk a Református Ízek Találkozójáról, úgy éreztük, kapcsolódik a tevékenységünkhöz és van mit megmutatnunk ebben a körben. Amikor már nemcsak alapanyagunk van, hanem termékeink is, érdemes meghívnunk ezt a közösséget, hogy eltöltsenek nálunk egy hétvégét és felhívjuk a figyelmet arra, hogy így is lehet gazdálkodni.

A sör misztériuma

„Luther Márton után szabadon én is boldogan mondanám, hogy csak ülök az asztalomnál, iszom a magam által főzött sört és eközben terjed a reformáció” – fogalmaz Szólláth Tibor. Mint mondja, a Nánási Portéka több kiállításon is megjelent, ahol időről időre megkérdezték, van-e valamilyen jellegzetes itala a városnak. Tokaj hegyalja árnyékában nem lett volna versenyképes döntés a borokkal foglalkozni, a sörfőzés pedig éppen reneszánszát éli, így kezdtek Hajdúnánáson sör főzésébe. „Számomra ez kikapcsolódás, ugyanakkor a bor elkészüléséhez hasonlóan misztérium is” – teszi hozzá a polgármester.

– Sok területen áll helyt a mindennapokban, mindezek mellé még presbiteri szolgálatot is vállalt gyülekezetében.

– A kollégák is kérdezik, hogy lehet mindezt egyszerre elvégezni – és számomra is komoly kérdés, meddig lehet így csinálni. De a presbitertestvérektől mindig megkapom a biztatást, hogy ameddig a Jóisten feladatot ad, addig erőt is ad hozzá. Sokszor önmagam előtt is szégyenkezem, úgy érzem, nem tudom olyan minőségben ellátni a presbiteri tevékenységet, ahogy kellene, de remélem, a hétköznapokban végzett munkámmal is segítem a közösséget, és példát tudok mutatni a gyülekezetben.

– Milyen a helyi gyülekezetek és a város kapcsolata?

– A hagyomány és az innováció ebben is megmutatkozik. A Jóisten úgy adta, hogy Hajdúnánáson 2010-ben következett be a rendszerváltás. Amikor polgármester lettem, az első utam a történelmi egyházak képviselőihez vezetett, bocsánatot kértem mindazért, ami az elmúlt évtizedekben történt és azt ajánlottam, kezdjünk együtt egy új időszakot. Ezekre a közösségekre erőforrásként tekintek, úgy érzem, meg tudjuk mutatni, hogy az együttműködés eredményeket hoz. Az elmúlt tíz év sikerei csak a felekezetek fejlődésével teljesek, örülök, hogy egyre nagyobb szerepet vállalnak a város életében.

– Hogy látja a fenntarthatóság jövőjét?

– Erősíteni kell a hagyományra és az innovációra épülő folyamatokat, minden lehetőséget meg kell ragadni, hogy még magasabb szintre vihessük ezeket. Sokáig foglalkoztam japán kardvívással, ott azt is megtanultam, hogy minden nap egy újabb alkalom jobban csinálni azt, amit korábban tettünk.  Ez így van az élet minden területén, ez hajt, amikor új utakat keresek a fenntarthatóság felé – és ezt látom a reformátusságban is: presbiterként azt mondom, keressük meg a közös értékeinket. Amikor elkezdünk saját hagyományainkban kutatni, rájövünk, hogy azokra a kérdésekre, melyek ma szétszakítják a társadalmat, nekünk megvannak a válaszaink – csak ezeket nem használjuk még mi sem.  A református egyháznak is szüksége van a folyamatos megújulásra. A „semper reformanda” elvet nem szabad elfelednünk, hiszen újra meg újra meg kell vizsgálnunk hová és milyen állomásra érkezett egyházunk, gyülekezetünk és mi magunk is. Nem abban áll a megújulás, hogy mindig új utakat és módszereket keresünk, hanem a tiszta forráshoz kell visszatérnünk. Az Igén alapuló hitvalló élet valódi válaszokat ad a lét nagy és végső kérdéseire. Meggyőződésem, hogy Isten gondviselő kegyelmének hagyománya és a hit Őt felfedező innovációja fenntartható jövőnk, üdvösségünk záloga.

Farkas Zsuzsanna, fotó: Derencsényi István