Utunk elsőként a parókiára vezet, ahol néhány egyháztaggal együtt már vár minket Jenei Károly lelkipásztor. Jólesik belépni a kávéillatú gyülekezeti terembe, ahol rögtön a fali vitrinekre téved a szemünk, azok ugyanis tele vannak szebbnél szebb szőttesekkel. – Ezeket a tiszteletes asszonyunk gyűjtötte össze és rendezte így el, hogy megmaradjanak az utókornak – mosolyog büszkén Borbély Júlia és Bacsi Jolán. Az asszonyok szemmel láthatóan örülnek, hogy Jenei Mónika, a lelkész felesége kezébe vette a dolgot, és a több évtizedes, gondos kézimunkával készült úrasztali terítőket, kendőket megmentette az enyészettől. – A gondnok úr készítette a fali tárolókat – hárítja a dicséretet szerényen Jenei Mónika. A korábban ügyvédként tevékenykedő nő Tatabányáról származik, helyi születésű férjével hét éve kötöttek házasságot, azóta él Visken. Örül annak, hogy vannak olyan társai a közösségben, akik hozzá hasonlóan fontosnak tartják tárgyi emlékeik megőrzését. Sikerült olyan darabokat is kiállítaniuk, amelyeket az egykor a tengeren túlra vándorolt viskiek családjaitól kaptak. Merthogy többek között viskiek alapították például a chicagói református gyülekezetet is. – Az én nagyapám az egyik alapító tag – osztja meg velünk Lator Sándor, az említett vitrineket is készítő gondok.

Zárt közösség

Visk a Tisza bal partján, a Máramarosi-medence délkeleti részén, az ukrán–román határ mentén, huszonöt kilométerre Huszttól fekszik. Károly Róbert 1329-ben városi rangot adományozott a településnek, így Huszttal, Técsővel, Máramarosszigettel és Hosszúmezővel együtt az öt koronaváros egyike lett. A történelem viszontagságai a községet sem kerülték el: az egyik oldalról a folyó, a másikról pedig a hegyek által határolt településen szívós, összetartó magyar közösség alakult ki, azon belül különösen is hangsúlyos a reformátusság. Az erős akaratú természetnek persze hátulütői is vannak: nem mindenkinek megy könnyen a beilleszkedés. Így látja ezt Bacsi Jolán is. A templom és a gyülekezeti ház tisztaságáért felelős asszony a nagyszőlősi járási Tiszakeresztúrban látta meg a napvilágot, de immár harminchat éve Visken él. Tizennyolc éve tagja a gyülekezetnek. – Szeretem a viski népet, és úgy látom, hogy ők is befogadtak, szeretnek engem – állítja Bacsi Jolán.

Rend a lelke mindennek

– Olyan nincs, hogy minden súrlódásmentes legyen, de azért jól tud működni a dolog. Van, akinek jól megy a beilleszkedés, elfogadják, de olyan is akad, akit valamiért nem fogadnak el. Előfordul, hogy az újonnan érkezőknek idegenül hat, hogy a gyülekezeti létnek itt rendje van: ülésrend van a templomban, az úrvacsorát is meghatározott sorrendben veszik magukhoz a hívek. Ha egy férfi nem nősül meg, egész életében a „legénykarban" kell ülnie. Ezek olyan hagyományok, amelyek tartást adnak. Nevezhetjük ezt egyfajta igényességnek is – osztja meg szokásaikat Jenei Károly. Hozzáteszi: a viski népes gyülekezetnek mondható.

– Ha nagyon szigorúak vagyunk magunkhoz, akkor mondhatjuk, hogy a választók névjegyzékében ezerhétszázötven-ezernyolcszáz tagunk van. Amennyiben nem vagyunk olyan szigorúak, és a „kétlakiakat" – a ma már nem itthon élő, de a fenntartói járulékot fizetőket – is beleszámoljuk, akkor szűken megvan még a kétezer felnőtt egyházfenntartó. Ehhez jönnek a hittanosok. Az egyháztagok átlagosan tizenöt-húsz százaléka van jelen az alkalmakon, ünnepeken többen – számol a lelkész.

Nincs egyszerű dolga: ahogy a többi kárpátaljai településről, úgy Viskről is sokan elvándorolnak, a határ másik oldalán próbálják biztosítani a megélhetésüket. Ebben a nagyközségben a férfiak többsége mindig kétkezi munkából élt meg, ez pedig messzire viszi őket, így ritkán vannak jelen a templomban. – Ami most egész Ukrajnában és Kárpátalján forr, az a gyülekezetben is érezhető. Sokan elmennek, elvágynak. Olyan tényezők összhatása ez, amelyekre az egyháznak nincs minden tekintetben kielégítő válasza: nem játszik gazdasági szerepet, nem munkáltató, nem tud a nyugati bérekkel versenyezni. Néha elgondolkodom azon, hogy vajon milyen lesz ez a közösség tíz év múlva – mondja Jenei Károly, aki kissé fájlalja, hogy a nehézségek már nem minden esetben hatnak úgy az emberekre, mint régen.

– Nem mondhatnám, hogy ezeknek a tényeknek a hatására jobban ragaszkodnak az egyházhoz. Nem úgy reagálnak már a szorításra, mint régen. De azt gondolom, hogy az egyház megmaradt biztosabb pontnak, ahol a közösségi élményt is jobban megtapasztalják az emberek – fogalmaz Jenei Károly.

A múlt ma is hat

A lelkész aggodalmai jogosak, tény azonban, hogy az évszázadok nehézségei nem pusztították el az itt élő magyarokat. Tartásukban, jellemükben is keményebbek, talán kissé makacsabbak is, mint a magyar határhoz közelebb élő társaik. – Adódik a kérdés: miért különböznek a viskiek a többi magyar településen élőktől? Egykor itt a székely határőrség és a hozzájuk került szászok laktak: a vérünkben hordozzuk a székely múltat. A székelyek a maguk módján büszkék, a szászok pedig a mesterségbeli tudásukat tartják nagyra. Ez a viskieknél is tapasztalható: a szakmának nálunk emberi tisztessége van, nem lehet olyat csinálni, amit nem szabad – osztja meg véleményét a helytörténész, költő Czébely Lajos, aki immár harmincegy éve a gyülekezet kántora.

– '87 szilveszterében ültem le először az orgonához. Hatalmas élmény volt az nekem, mert akkor kezdett megváltozni a politikai helyzet, jött a rendszerváltás. Addig sehol nem énekelhettük a Himnuszt, akkor éjjel lehetett először. A templomból kifelé jövet a sötétben mindenki erről beszélt – emlékezik vissza a kántor. Czébely Lajos ma is örömmel szólaltatja meg az 1880-ban Országh Sándor budapesti orgonaépítő mester által készített, nemrég a Külgazdasági és Külügyminisztérium anyagi és logisztikai támogatásával, valamint részben anyaországi gyűjtésből származó adományokból Budaörsön felújított hangszert.

Művészettörténeti kincs a templomban

Azonban nem csupán történelme és magatartása miatt érdemel figyelmet a közösség. Október végén a magyar fővárosban mutatták be először a templomukban talált középkori falfestményeket, amelyeket még 2012-ben fedezett fel Lángi József restaurátor, a Teleki László Alapítvány munkatársa. – Amikor kijött, szinte repült az örömtől, hogy ez lehet az elmúlt harminc év egyik legjelentősebb lelete a Kárpát-medencében – idézi fel Jenei Károly.

A falu első írásos említése a templomával együtt 1270-ből származik. A leginkább a gótika jegyeit magán viselő erődtemplom a 14. század első felében épülhetett. Viskre gyorsan eljutottak a reformáció tanai, így a közösség 1524-ben evangélikussá lett, 1556-tól református a templomával, lelkészével együtt. 1657. február 17-én II. Rákóczi György itt tartotta az országgyűlést megelőző istentiszteletet, a városházán lefolytatott országgyűlésen döntöttek a lengyel hadjárat megindításáról. A tatárok által 1717-ben felgyújtott hajlékot 1790-re helyreállították. Külső és belső felújítás, illetve az Országh-orgona restaurációja 2019-ben történt.

A freskók teljes feltárása azonban hét évig váratott magára, ugyanis a gyülekezetben nincs teljes egyetértés a kérdésben. – Vannak, akik a képekből és úgy általában a szimbólumokból hitvallási tételeket alkotnak, és kategorikusan elzárkóznak a kérdéstől. A miénkhez hasonló zárt közösségekben egy-egy vitás ügyben akár generációs családi sérelmek is előjöhetnek, és az sem mellékes, hogy a 2006-os kárpátaljai egyházszakadás óta sokkal érzékenyebb kérdés a megosztó témák feldolgozása – árulja el az okokat Jenei Károly, aki úgy véli, a presbitérium bölcsen járt el a kérdésben. – Most, hogy a templomunkat, benne a freskók közelében lévő nagy értékű orgonát is felújítottuk, megéreztük, hogy eljött a feltárás ideje. Zán Fábián Sándor püspök is támogatta a munkát, így végül beleegyeztünk. Azt kértük, hogy a freskókat mobil paravánnal takarják el, így azokat sem zavarhatja, akik nem helyeslik – magyarázza Jenei Károly.

A Teleki László Alapítvány által a Rómer Flóris Terv támogatásával feltárt, az 1400-as évek elejére keltezhető képek nagy felületen – a középkori templom szentélyének több mint kétharmadában – fennmaradtak. Ahogy arról az alapítvány honlapján beszámol, a lelet rendkívüli művészettörténeti jelentőségű. A négy szintben a szentély északi és déli falán futó krisztológiai ciklus a kor hasonló alkotásaihoz hasonlóan Jézus születését és gyermekkorát, valamint a passió jeleneteit mutatja be. Az, hogy a legfelső regiszterben mi volt, csak sejthető, vélhetően az angyali üdvözlet ábrázolása. Látható viszont mások mellett több újszövetségi jelenet: a menekülés Egyiptomba, a betlehemi gyermekgyilkosság, a lábmosás, az utolsó vacsora, Júdás csókja és a keresztre feszítés, a kálváriajelenet mindkét latorral. Érdekesség, hogy a latrok lelkét kicsi figura formájában jelenítették meg: a jobb oldali lelkét kis angyal tartja, míg a bal oldaliét ördög rángathatja, de ez csak feltételezés. Töredékesen látható a keresztről levétel, a sírba tétel és a feltámadás ábrázolása.

Szónál is ékesebben

Az ablakok mellett, az orgona mögött három női szent, valamint egy tonzúrás szerzetes festett képe is előkerült, ezek azonban lentről alig láthatók, így nem ingerelhetik a freskók református templomi jelenlétét ellenzőket sem. – Úgy gondolom, az ellenkezés helyett mindig a békességet kell inkább munkálni. Ha hamarosan a helyére kerül az említett függöny, reménység szerint már senkit sem fognak zavarni a falon látható képek – bizakodik Jenei Károly, aki szerint ha valaki időt fordít rá, megláthatja a képek valódi jelentőségét.

– Örültem annak, hogy a templom és az orgona felújításáért tartott hálaadó istentiszteleten résztvevők zöme viski volt. Délután, az énekes-orgonás bemutatón is szép számmal voltunk jelen. Utána sokan itt maradtak, és megengedték, hogy tőlem telhetően bemutassam nekik a képeket. Ezeken a finom munkákon még az indulatok is látszanak az arcokon. Ott van például Júdás csókja: talán nincs is az a szívet tépő prédikáció, amely ennél az ábrázolásnál jobban elmondaná, mi történt akkor a Gecsemáné-kertben – összegzi a lelkipásztor.

Kocsis Julianna, fotó: Makó András

A cikk megjelent a Reformátusok Lapja karácsonyi duplaszámában.