„Kelj fel, tündökölj, mert eljött világosságod, rád ragyog az Úr dicsősége. Bár még sötétség borítja a földet, sűrű homály a nemzeteket, de fölötted ott ragyog az Úr, dicsősége meglátszik rajtad." (Ézs 60,1–2)

Tavasszal újraélednek a fák, a növények – a varbói parókia ablakából öröm kitekinteni: jobbra orgonabokor, balra labdarózsa, minden él! Visszatért az élet a természetbe, minden olyan világos, olyan fényes, és ilyenkor még a legszomorúbb ember is felkel és tündököl.

A húsvét a testben való feltámadás ünnepe, amikor a tanítványok találkoztak a feltámadott Krisztussal, aki így köszöntötte őket: „Békesség néktek." Ez a köszöntés valóban békességet, majd hatalmas változást hozott az életükben. Képzeljük magunk elé azt a negyven napot, amelyet a tanítványok hol a nyitott sír mellett, hol bezárkózva, vagy éppen az Emmausba vezető úton vagy a Tibériás-tengernél éltek meg. Micsoda felfokozott hangulat, micsoda öröm lehetett bennük! Mindezt megkoronázta az a sok ígéret, amelyet Krisztus adott, és az, hogy szemük láttára felemelkedett és felment a menybe. Ebből a helyzetből közeledtek a tanítványok pünkösdhöz, várták, hogy erőt kapjanak, hogy valóban tanúi legyenek a feltámadott Úrnak. Imádkoztak, nem távoztak el Jeruzsálemből, várták a Lélek kiáradását. Nekünk is ilyen pünkösdvárásra van szükségünk: felfokozott hangulat, mindenek feletti remény!

Amikor eljött a Lélek, akkor a tanítványok felkeltek és tündököltek, mert valóban eljött világosságuk. Ézsaiás szerint ez a jellemző a megváltott nép életére: rájuk ragyog az Úr dicsősége. Akkor, amikor az egész földet sötétség borítja, amikor sűrű homály van a nemzeteken, akkor a megváltottak fölött ott ragyog az Úr, és dicsősége meglátszik rajtuk. Ezek az egyszerű tanítványok olyan dolgokra lettnek képesek, amelyeket nem tanultak, nem szereztek, hanem kapták a Lélektől – mindez csodálatos. Mindenki a maga nyelvén hallotta és értette őket, és nyíltan bizonyságot tettek, döntésre, kérdésfeltevésre indították az őket hallgatókat: „Mit tegyünk?" Háromezer lélek csatlakozott hozzájuk, és az Úr napról napra növelte a gyülekezetet az üdvözülőkkel.

Egy haldokló számára nagy vigaszt jelent, ha szívében hitté formálódik az új élet reménysége, hogy van folytatás Istennel, elérkezik a tavasz! Amikor aggodalommal tekintünk gyülekezeteinkre, mert éppen haláltusát vívnak, vagy bármely más közösségünk szalad a megsemmisülés felé, akkor lássuk meg a pünkösdben a Lélekben való feltámadás reménységét!

Annyira várom ezen a pünkösdön a zúgást, a Lélek kiáradását, annyira reménykedem abban, hogy Isten megadja nekünk újra azt, amikor sokan összefutnak, és mindenki a maga nyelvén ért bennünket, amikor napról napra gyarapodnak közösségeink az üdvözülőkkel, és Isten dicsősége meglátszik rajtunk!

Úgy kezdtem, hogy újraéled a varbói parókia kertjében minden. Most, amikor e sorokat írom, eközben is gyönyörködöm, és reménységem van arra, hogy egyházunk életében is eljön a tavasz a Lélek által. Tündöklünk, mert eljött a világosságunk, ránk ragyog az Úr dicsősége, amely meglátszik rajtunk!

Gere Gábor József

A cikk megjelent a Reformátusok Lapja 2015. május 24-i számában.