Húsvétkor nincs olyan református gyülekezet, ahol az ünnepi istentiszteletek valamelyik igehirdetésében el ne hangozna a bizonyságtétel: „Nincsen itt, mert feltámadt, amint megmondta." (Mt 28,6) Azon az első húsvéton a Jézust követő asszonyok igyekeztek, hogy leróják végtisztességüket a Mesternek. Jézust nagypénteken ugyanis csak sietve helyezték el arimátiai József új sírjában, nem volt idő arra, hogy a kor temetkezési szokásainak megfelelően különféle kenetekkel bebalzsamozzák a testet. Húsvét hajnalán tehát sietnek ezek az asszonyok, és szembesülnek az üres sírral. Jézus nincs a sírban.
„Jézus nincsen itt..." – ez a bizonyosság lüktetett a szívemben akkor is, amikor Jeruzsálemben, a Szentsír-templomban hosszú sorban álltam, hogy bejussak abba az edikulába (kápolnába), amelyben az Úr Jézus hagyomány szerinti sírja látható. Meggyőződésem, hogy a sírnak is csak egy része látható itt. A Kr. u. 1. században ugyanis legalább két üreget faragtak a puha mészkőbe a sírok kialakításánál. A bejárathoz viszonyítva 90 fokos szögben vágták ki az első üreget. Az elhunytat ide fektették le bebalzsamozva, gyolcsba csavarva. Ez volt az úgynevezett elsődleges temetés. A második üreget (belső kamrát) a sír végében alakították ki. Izrael éghajlata miatt a tetemek másfél-két év alatt bomlottak le. Ekkor felnyitották a sírt, és a régészek bizonyítottan állítják, hogy a megmaradt csontokat a másodlagos temetés során egy kőurnában, illetve kődobozban helyezték örök nyugalomra.
Jézus hagyomány szerinti sírjában nem találkozunk ezzel a kőurnával, mert nem került sor a végső nyugalomba tételre. Ugyanis Jézus után nem maradtak csontok! Az Úr az ő testében támadt fel húsvétkor. Ez a sok információ ott zakatolt a gondolataimban, miközben vártam, hogy sorra kerüljek, és beléphessek a Szent Sírba.
A feszültséget növelte bennem az is, amit korábban olvastam, mi szerint kész csoda, hogy egyáltalán még ilyen formában is látható ez az 1. századból való temetkezési hely. Az egyik oldalát Nagy Konstantin építészei távolították el a 4. században, hogy könnyebben lehessen látogatni. Aztán 1009 körül al-Hakim kalifa katonái olyan pusztítást végeztek a Szentsír-templomon, amit az épület s benne a sír máig nem hevert ki. A templom teteje az 1808-as tűzben beszakadt, a sír ekkor is erősen sérült. Ez után építették köré a kápolnát. 1927-ben erős földrengés rázta meg a területet, ez is hátrahagyta a maga nyomait. De valamiért ez a sír még ma is áll.
Végre bejutottam. Különös érzés volt. A tömjén ugyan átjárta a ruhámat, de a sok ikonon és mécsestartón kívül nem láttam mást, csak egy kőlapot. Elégedetten állapítottam meg: a sír üres. Különös módon elkezdtem dúdolni egy éneket. Nem tudatosan: „Jézus, ki a sírban valál, általad megholt a halál, az élet pedig feltámadott, mert szent tested meg nem rothadott. Él a Jézus a mi fejünk, keresztyének énekeljünk, ülvén húsvét ünnepeket, új győzedelmi éneket!" Azóta már így hirdetem: A sír üres. Láttam.

Dezső Attila

Megjelent a Reformátusok Lapja április 20-i számában.