Mit várt el Kálvin azoktól, akik prédikálnak? Az alábbi idézetek tőle származnak, illetve azoktól, akik az ő szellemében gondolták át és fogalmazták meg ugyanazt, az igehirdető szükséges adottságait. Sem ő, sem mások nem úgy gondolták, hogy mindez egy igehirdetőben feltétlenül együtt kell legyen, de néhánynak igenis jelen kell lennie ahhoz, hogy az igehirdető Isten Igéje szolgájának legyen nevezhető. Ezek: Gondosság: „Amikor úgy megyek fel a szószékre, hogy akár csak egy bibliai könyvbe vagy más könyvbe bepillantottam volna előtte, s közben azt gondolom, ha majd felmegyek a pulpitusra, Isten biztosan elég anyagot kínál nekem, amiről beszélhetek…akkor szélhámos vagyok”. Meggyőző erő: „Akiben nem áradt szét azt evangélium ereje, nem fog szívből prédikálni.”. Mentesség a mesterkedéstől: „Isten kezdettől fogva minden cicoma nélkül hirdette az evangéliumot…a világos és egyszerű prédikáció teszi nyilvánvalóvá az Ő igazságát, és a Szentlélek hatékonyabb, mint akármennyi ügyeskedésünk. Minden ékesszólásnak csak szolgai szerepe lehet!”. Krisztus-központú igehirdetés! „Az igazi forrást hagyja el az, aki másról, mint Krisztusról prédikál. Krisztus a törvény vége, egyúttal mindennemű lelki prédikációnak a lényege és tartalma…A Krisztusról szóló igazi prédikáció csak ott valósul meg, ahol abból az Igenből megéreznek mások valamit, ami Krisztus lényegét alkotja”. Komolyság: „… A prédikátornak elsőrendű feladata, hogy Isten kegyelmét kínálja fel másoknak, a második viszont az, hogy ez ne váljon hiábavalóvá, s ezért is tegyen meg mindent”. Önkorlátozás: „A gyülekezet hű pásztora semmi másra nem törekedhet, mint hogy Krisztus legyen és maradjon a gyülekezet vezetője és egyedüli pásztora…Aki büszke önbizalommal vagy éppen gondatlanul lép az Ige szolgálatába, az nem ismeri saját gyenge és csalfa szívét, még kevésbé feladatának a nagyságát.”. Bizonyosság: „Rendíthetetlen bizonyosságot kell tanúsítania Isten szolgájának…Tudnia kell, hogy tanítása nem áll bizonytalan lábakon, mint ahogyan Isten sem…”. Eltökéltség: „Aki felkészül a lelkészi szolgálatra, s nem kész az eltökélt és kitartó küzdelemre, az az egyik csalódásból a másikba fog bukdácsolni…A közömbös ember alkalmatlan erre a hivatalra…”. Példaadás: „Az az elsőrendű követelmény, amit a prédikátorral szembe lehet szögezni, hogy ne csak a szájával, hanem az életével is hirdesse Isten Igéjét”. Derű és határozottság: „Istennek Őérte égő szolgák kellenek, akik örömmel engedelmeskednek Neki, és akik képesek örömüket és derűjüket cselekedeteikkel is megmutatni”. Bizalom: „… Szolgái nem nélkülözhetik ezt, különben nem kaphatják meg küldetésükhöz a szükséges erőt és képességeket.“ Türelem, várni tudás: „A prédikátorok szántanak és vetnek, a vetés után gondozzák a földet, amíg az termést hoz. A termés azonban mindig Isten különös csodája, és nem az emberi szorgalom eredménye”. Együttörvendezés: „A morgolódó elégedetlenség akkor támad bennünk, amikor nem örülünk a gyülekezetben fellelhető üdvösségnek olyan mértékben, ahogyan lehetne”. A kritika vállalása: „A jó pásztornak el kell viselnie, hogy életvezetését és prédikációját a gyülekezet megbírálja. Aki nem rejtőzik el az ilyen kritika elől, azzal azt bizonyítja, hogy jó a lelkiismerete”. Az összeállítást Klaus Bröhenhorst hildesheimi lelkész írta, megjelent a www.reformiert-info.de honlapon. A cikk szerzője idézi Parker, Thomas H. L.: Johannes Calvin és Spijker, Willem van't: Calvin című könyvét, továbbá Kálvin bibliakommentárjait. Fordítás: Dr. Békefy Lajos.