A pápa Angliában vallási vezetőkkel találkozott

2010. szeptember 17., péntek

altXVI. Benedek pápa pénteken délelőtt helyi idő szerint fél 12-kor a twickenhami Szűz Mária Egyetem dísztermében találkozott a keresztény felekezetek, illetve az Egyesült Királyságban jelenlévő más vallások vezetőivel (zsidó, muzulmán, hindu és szikh).

Elsőként Lord Sacks of Aldgate főrabbi köszöntötte a pápát, majd Khaled Azzam üdvözlete hangzott el. Ezek után a pápa beszédet intézett a vallási vezetőkhöz, amit Patrick Kelly, liverpooli érsek köszönő szavai követtek. A vallási vezetők személyes bemutatkozása után fogadásra került sor Kurt Koch érsek, a Keresztény Egységtörekvés Pápai Tanácsa elnökének részvételével. XVI. Benedek köszöntötte Nagy-Britannia és az egész világ zsidó közösségét a Yom Kippur, az engesztelés ünnepe alkalmából, majd kifejtette: az elkötelezett hívők jelenléte a társadalmi és gazdasági élet különböző területein ékesszólóan bizonyítja azt a tényt, hogy életünk spirituális dimenziója emberi önazonosságunk alapvető alkotóeleme. Spirituális szinten mindnyájan különböző módon, személyesen elköteleztük magunkat olyan úton, amely választ ad az emberi lét legvégső értelmének kérdésére. Keresésünk közben egyre jobban ráébredünk, hogy a kezdeményezés az Úrtól származik. Ő ültette be szívünkbe az utána való vágyat. A katolikus egyház a II. vatikáni zsinat óta különös hangsúlyt fektet a vallásközi párbeszédre és együttműködésre – állapította meg a pápa. Ez a párbeszéd nem korlátozódhat formális vitákra. A mindennapi élet párbeszéde azt jelenti, hogy tanulunk egymástól, növekedve a kölcsönös tiszteletben. A tettek párbeszéde az együttműködés konkrét formáiban nyilvánul meg az átfogó emberi fejlődés érdekében. Magába foglalja az emberi élet közös védelmét, annak biztosítását, hogy ne zárják ki az egyének és közösségek vallási dimenzióját a társadalmak életéből. A katolikusok világszerte továbbra is a barátság hídjait építik más vallásokkal, törekszenek a múlt sebeinek begyógyítására, elősegítik az egyének és közösségek közötti bizalmat – biztosította hallgatóságát XVI. Benedek. A különböző vallások képviselői azt bizonyítják, hogy a humán- és természettudományok nem elégíthetik ki az emberi szív legmélyebb vágyait. Nem adnak teljes magyarázatot az ember származására és végső elrendeltetésére, élete céljára. A szent, a „sacrum” keresése nem értékeli le az emberi kutatás egyéb területeit. Éppen ellenkezőleg még nagyobb jelentőséget tulajdonít neki, mivel a teremtett világ felelős kezelésére késztet. Az igazi vallásos hit emlékeztet bennünket az erkölcsi megtérésre, a békés együttélés kötelezettségére. Megtisztítja szívünket, nemes és nagylelkű tettekre késztet az egész emberi család számára. (RV.de –hu – 2010-09-16 – dr. békefy-röhrig klaudia – reformatus.hu)

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.