A MRE Doktorok Kollégiuma Irodalmi Szekciója és a Népi Írók Baráti Köre november 17-én baráti összejövetelt tartott a budapesti Károli Gáspár Egyetem Hittudományi Karának imatermében, s köszöntötték az idén Váczi Mihály életmű-díjas költő, lelkipásztor, bibliakutató Dr. Ötvös Lászlót.

A bensőséges találkozó házigazdájaként Dr. Békési Sándor egyetemi tanár, a Hittudományi Kar dékánja köszöntötte az ünnepeltet, s a megjelenteket a 78. Zsoltár Igéivel. Ezt követően a DC Irodalmi Szekció elnöke, Dr. PhD Békefy Lajos lelkipásztor, a Presbiter felelős szerkesztője A hála költészete c. mini-esszéjében elemezte Ötvös László költészetét (a rövid írást az alábbiakban közöljük). Az ünnepelt ezt követően bemutatta Méliusz bibliakiadásának legújabb vaskos kötetét, az 1-2Sámuel, valamint 1-2Királyok könyveinek 1565-ös fordítását tartalmazó hasonmás kiadást, és a Kolosséi levél, meg a Jób könyve korábbi kiadásainak összefüggésében elemezte a korszakos debreceni püspök szellemi, teológiai helyét a 16. századi magyar világban. Akkoriban a bűnbánat és Jób sorsának példája segítette népünket és nemzetünket a megmaradásban. A köszöntések sorában a Népi Írók Baráti Köre képviselői nyilatkoztak meg méltó és tisztelő módon Ötvös László költői, bibliakutatói munkásságáról.

A hála költészete

A MRE Doktorok Kollégiuma Irodalmi Szekciója tagjainak, alkotóinak nevében tisztelettel és szeretettel köszöntöm a hajdúivadék, majdnem kun prédikátor-költőt, aki a hála biblikus költészetével ajándékozta meg a magyar református literatúrát.

Amikor végiglapoztam és ízlelgettem legutóbbi kötete, a Lélek és a galamb 1946-2010 között termett alkotásainak válogatását, a közel kétszáz verset öt ciklusba szedve, kerestem konkrét és puritán verseinek a leggyakoribb motívumszavait. Ilyenekre akadtam: hála (2006-os kötetének sem véletlenül lett ez a címe: A hála illata) – ajándék – köszönöm – irgalom – ima. Hála a hitért, Bocskai hajdú örökségéért, nagyanyjáért, édesanyjáért, feleségéért, családjáért, házért, a gyermekkor Tedej-pusztai emlékeiért, egyházáért, hazájáért, a Krisztus-méretű mindenségért.

Kalandra csábító lenne, s a végtelen felé vinné időérzékünket, ha méltó módon elemzésébe fognék a közel hatvanöt év alkotói munkájának. Hiszen a lelkipásztor, a Biblia-szerető kutató, poéta szinte minden verssorán ott érezzük a hamvas hála és a csöndes ima harmatcseppjét, ami a sub speciae aeternitatis távlataiból száll le a költeményekre.

Ebből az isteni távlatosságból és egyben a költő hálás alázatából fakad Ötvös László düreri látásmódja, ami alulról, a fűszálak világától a csillagokig ívelve, felfele táguló mikrokozmoszát szinte gyermeki, sőt mondhatnám ökológiai bájjal vonja be:
Pertu barátságba kerültem
A virágokkal és madarakkal,
A csillagokkal és angyalokkal…
(Barátság a madarakkal)
Már korai korszakában rátalál élete és poétikája szellemi tengelyzetére:
Ihletetten élni
(Élet és írás)
És:
Küldetésem poétai,
A szemeket nyitogatni.
(Lélek és galamb)
Ebben a pneumatikus, Szentlélek vezette szemnyitogatásban először az ő testi szemei nyíltak ki a valós csodákra, aztán lelki szemei az egyetlen, örök Csodálatosra. Vagy talán nem is lehet sorrendet állítani, mert ez a szemkinyílás a lélekkinyílás ajándéka, velejárója? Amint viszont ezzel a Szentlélek adta látással újra kezdi birtokba venni – a számadásra hívott fiú felelősségével és a birtoklás kölcsönjellegének, ideig valóságának az alázatával, áhítatával – az őt körülölelő kis és tágabb világot, akkor fordul tolla ilyen sorokra:

Remegő áhítattal
Karomba zárom
A lehetőségemet…
(Forgács)
Vagy:
Kilencszer kaptam
Életet ajándékba,
Mint Báruk maga…
(Veszedelmeknél több ajándék)
A düreri látásmód időközben egyre konkrétabban jelenik meg a kunok prédikátorának a költészetében, miként e sorokban:
…kinyílik a költő virág
Szíve,
Termékenyítő gondolat,
Virágpor
Hull
Ember-virágokra,
Millió sziromra.
(Verseim és virágaim)
Ez a vers formailag is szépen mutatja a költő játékos kedvét, a virágpor-hullás lassú,  lépcsőzetes, leheletfinom gravitációját.
Aztán egyre-másra találunk költészete sok évtizedes tárházában eredeti szókapcsolásokat, fordulatokat, majdhogynem a verbális inspiráció apró villanásait. Például: „szivárványfényű kegyelem” (Ima Istenuralmáért), vagy:
…nagyanyám
bennemvaló mása
Kromoszóma-lelke
(Ősz)
Ugyanez a vers – mint szinte mindegyik – a mulandóság élményét és a maradandóság bizonyosságát, egymást metsző sejtelmes határvidékét példabeszédszerű bölcsességgel fejezi ki:
…s a feszülő fehér cérnaszálak
Hang nélkül elszakadnak…
(Ősz)

Jó lenne végigjárni Ötvös László verseinek kiterjedt birodalmát, s vele együtt újra szóba elegyedni szellemi pantheonja vagy csillagboltozata alakjaival, halványabban vagy erősebben világló szellemi fényforrásaival. Hiszen költői pantheonjában megelevenednek a nagy szellemek, Origenésztől Obamáig,  nevezetesen Kölcsey, Petőfi, Arany, Móricz, József Attila, Ady, Tóth Árpád, Mécs László, Kós Károly, Bajcsy-Zsilinszky, Anatole France, Illyés, Tamási Áron, Weöres Sándor, Nagy László, Pilinszky János, Csanádi Imre és mások.

Teológiai-papi pantheonjában a sor Augustinustól Wojtyláig terjed, Assisi Ferenc, Kálvin, Szilágyi Sámuel tiszántúli püspök, a hitvalló Niemöller, Ravasz László, Pákozdy László Márton, Tőkés László, a pálosok és a ferences Böjthe atya jelzik a csillagösvényt és a szellemi tágasságot, a konfesszionális, felekezeti szilárdságban gyökerező költői nyitottságot

S természetesen van Ötvös Lászlónak ökológiai világegyeteme is, ez a porszemtől a szivárványig, a virágsziromtól a kórón, ördögszekéren át az Istennel halkan társalgó méhecskéig ragadja magával csodákra fogékony lelki tekintetünket.

Szólni lehetne és kellene még elemzően a költői reflexió különböző szintjeiről: a bibliai, a bölcseleti-aforizmás szintről, a krisztológiai szintről, az önreflexió néha fanyar, máskor humoros fordulatairól, magyarságféltő, magyarságszerető vallomásairól.

Mivel fentebb már említettem a meghatározó és jellemző pneumatikus Lélek-ihletettséget, most a krisztológiai kötődésre álljon itt példa. A Király Krisztusról így vall:
Pajzsod védelmez, szerettél,
Észrevétlen elrejtettél!
Előttem jártál az úton,
Így követlek minden napon…
(Születésnap és verslánc)
Továbbá:
Emberfia, a Mindenhatónak
És a Szentléleknek bizonyosan
A kozmikus bölcsőben nem férő
Gyermeke…
Szeretet-arcú ember,
Tiszta víznek és lelki erőnek forrása…
…véres verejtékével az angyalokat
Túlságosan nem terhelte meg…
(Mesterem: Jézus Krisztus)
Ötvös László az a költő, akinek Jézus Krisztus „önmagát csendben adja”. És hogy az alkotás műhelytitkaiba is bepillantsunk, az önreflexió néhány sorát hadd idézzem még:
Verseit írja
Az ember gyermeke.
Isten költeményt
Rejt el benne…
(Egy nap emlékére)
Majd pedig:
A verset és címét
Kapta, nem lopta,
Urától ajándékba
Útközben a poéta…
(Hajszálat számontartó Isten)
Még csak ennyit:
A legjobb kérés:
Hálánk imája,
Egy kis poéta
Ezt tapasztalja…
Uram,
A hátratételeket
Köszönöm,
Egyenként mindet.
(Poéta és krónika)

Ötvös László hazája, magyarsága, református egyháza szeretetét versein túl maradandóan kifejezi bibliakutató, kiadói munkássága. Komáromi Csipkés György Bibliájának hasonmás kiadása, majd Méliusz Bibliája részeinek szintén hasonmás megjelentetése, hogy csak a magyar vonatkozásokat említsem, ékesen fémjelzik gazdag és fáradhatatlan alkotóerejét nyolcvan évesen is. Hálában megújuló alkotóerejét, a hit és a szellemi élet kreatív egyidejűségének dinamikáját, ahogyan a Kunok Első Világtalálkozójára megjelent kötetének a címe: Az egyidejűség titkai (Karcag, 2009) is meggyőzően mutatja. Istennek legyen hála az idén Váczi Mihály életmű-díjas Ötvös Lászlóért, nekünk pedig legyen újra meghallott hívás költészetéhez a lélekharang bongása: Tolle, lege – Vedd, olvasd! – Soli Deo Gloria!

Dr.Békefy Lajos
A MRE DC Irodalmi Szekció elnöke

(Elhangzott a DC Irodalmi Szekció és a Népi Írók Baráti Köre találkozóján, a Károli Gáspár Egyetem Hittudományi Karán, 2010. november 17-én)