KÁLVIN ÁDVETJEI (I.) ’Amíg nem lehetséges az, amit akarunk, azt kell akarnunk, ami lehetséges!’ Mit csinált Kálvin az ádventi időben? Ünnepkészítő, tanulságos időutazásra hívjuk a Kedves Olvasót, napról-napra kísérve reformátorunk életét a különböző évek ádventi időszakán át. Útikalauzként Kálvin levelei szolgálnak... DECEMBER 1.- 1563. Kálvin levelet írt Olevianus Gáspárnak, a Heidelbergi Káté társszerzőjének a betegek úrvacsoráztatásáról, amit nagyon fontosnak tart. „Az ilyen jótéteménytől nem szabad megfosztani azokat, akik hosszas betegségben szenvednek vagy életveszélyben vannak. Az úrvacsora a hitet erősíti…, ami bizonyossá tesz afelől, hogy Krisztus testének vagyunk a tagjai, és az örök életre táplál minket a kenyér és a bor. Az úrvacsora vétele felfegyverez a lelki küzdelmekre, amiket még meg kell harcolnunk…ezért a betegeket nem szabad a kommuniótól (=úrvacsorázók közössége) távol tartani”. Ennek a közösségápolásnak nyugodtan lehet formája a házi úrvacsoraosztás, de a liturgia megrövidítése nélkül! DECEMBER 2. – 1559. Bullingerrel, a zürichi reformátorral azon vitatkozik, helyes-e Krisztus testének szubsztanciájáról (lényegi jelenlétéről) beszélni az úrvacsorában. Úgy vélte Bullinger, hogy a Genfi Akadémia szabályzatában ez a szó is szerepel. Kálvin nem írja elő, ki hogyan fogalmazzon, s azt sem engedi meg, hogy mások ezt neki előírják. Ám a tévedést világosan és röviden helyre teszi: „Nekem ilyen szó soha ki nem jött a számon!”. DECEMBER 3. – 1541. Abban reménykedik, hogy meg tudja nyerni „öreg tanárát”, Mathurin Cordiert, szervezze újjá a genfi gimnáziumot. Az a terv, amit Cordier benyújtott a genfi tanácsnak az iskola újjászervezéséről, nagyon tetszett Kálvinnak és másoknak is. „Bárcsak a tizedét el tudnánk érni annak, amit ő tervez. Ezért igyekszünk magunkat tartani a közmondáshoz: ’Amíg nem lehetséges az, amit akarunk, azt kell akarnunk, ami lehetséges!’…”. DECEMBER 4. – 1560. Kálvin Bullingert arra kéri, hogy mind ő, mind gyülekezete imádkozzon Genfért, mert a savoyai herceg sereggel vonul fel a város visszavételére. Addig nem kötnek békeszerződést a herceggel, amíg nincs garantálva Genf biztonsága. DECEMBER 5. – 1557. Arra bíztatja Bézát, a lausannei lelkészt, továbbra is álljon az üldözött protestánsok mellé, még ha „a dühödt bestiák mérgüket rád fújják is, légy biztos afelől, hogy a mennyei angyalok melletted állnak”. Érdekes és szokatlan személyes megjegyzéssel zárja levelét: „E sorokat a délutáni prédikáció előtti étkezést követően írtam”. DECEMBER 6. - 1562. Kálvin arra kéri Sulzer bázeli lelkészt, járjon közbe Vatel montbélardi lelkészért, akit alaptalanul megtámadtak Toussaint-től kölcsönvett predestinációs tana miatt, és felfüggesztés fenyegette lelkészi állásából. Levelében Toussaintet krokodilnak nevezi, aki „szép kis csúsztatásokkal vezeti félre az embereket”. DECEMBER 7. - 1549 Kálvin hihetetlenül finom politikai érzékét és európai ügyekben való jártasságát, körültekintő tanácsolását mi sem mutatja jobban, mint hogy ezen a napon három levelet is küld különböző ügyekben különféle irányba. A három levél közel tíz oldal terjedelmű. Reformátorunk levelet ír az olasz menekültnek, Lelio Sozzini-nak. Korábbi levelében Kálvin írt neki a vegyes-házasságról, a katolikus keresztelésről és a test feltámadásáról, de ez a levél nem nyugtatta meg Sozzinit. Ezért az újabb levél. Aztán levelet írt Zürichbe Bullingernek Butzer védelmében a hamis állításokkal szemben. És Bernbe Müslinnek, a heti lelkészi kollokviumok, megbeszélések fontosságról és hasznáról. Nagyon érdekes, hogy már akkor a vegyes-házasságok komoly megfontolás tárgyát alkották. Mi van, ha valaki protestánsként „pápista nőt vesz feleségül vagy éppen törököt”? Álláspontja: keresztyén ember nem köthet házasságot olyan személlyel, aki Krisztustól távol áll! „Az érvényes házassághoz viszont a házasulandók kölcsönös beleegyezése kell, s akkor azt Isten nevében és megbízásából megáldhatjuk” – érvelt Kálvin. DECEMBER 8. – 1551. Reformátorunk bosszankodik amiatt, hogy a zürichiek őt és kollégáit elmarasztalták a Bolsec elleni eljárás hevessége miatt. Levelében kéri „kedves Farel” kollégáját, hogy tegyen meg mindent a gyülekezetek összetartása érdekében. Keményen és szemléletesen teszi fel az intő kérdést: „Ne legyen közöttünk legalább annyi összetartás, mint az erdő vadjai között?”. DECEMBER 9. – 1548. A genfi reformátor utal egyik könyvének közeli megjelenésére, ami örömmel tölti el. Érdekes a levél abból a szempontból is, hogy korábban alig írt házasságuk során feleségéről, s ebben a levélben így fordul a címzetthez, Farel neuchateli lelkészhez: „Üdvözöl feleségem, aki kéri, emlékezzetek meg róla imáitokban”! Felesége, Idelette a következő évben meghalt. DECEMBER 10. – 1560. Levelet ír a navarrai királynő megbízottjának és politikai tanácsokat ad arra vonatkozóan, miként alakítsák a dolgokat II. Ferenc francia király halála után. A jogász Kálvin jön elő a levélben erőteljesen, aki Condé herceg kiszabadulásával kapcsolatosan azt tanácsolja: a szabadlábra helyezést bírósági döntéssel és eljárással hitelesítsék, hogy senki a jövőben ne vonhassa kétségbe ennek jogszerűségét. A francia király halál utáni időre, a negyvennapos gyász idejére régensi tanács felállítsát javasolja. Ezzel akarta Kálvin megakadályozni, hogy a francia korona Medici Katalin kezére kerüljön. A harmadik kérdés a vallásé, aminek a szabadságát, főként a protestánsokra tekintettel, meg kell teremteni, ami a király halála után talán könnyebben valósulhat meg, mint korábban. * Ezekből a levelekből világosan kitetszik, hogy Kálvin az ádventi időt felelős levélváltással, politikai és lelki, teológiai és emberi tanácsadással, lelkigondozással, és némi humorral fűszerezve töltötte. Természetesen közben napi imáit, heti igehirdetéseit, tanításait is megtartotta. És írt, írt szakadatlanul. Szolgálattal ünnepelt, nem külsőséggel, fénnyel, csillogással… (Folytatjuk) Válogatás, fordítás: Dr. Békefy Lajos