A tanítványoknak Jézus húsvéti előleget adott, amikor azt olvassuk: „és szemük láttára elváltozott” (Mk 9,2). De lelkükre kötötte, hogy csak akkor mondják el ezt, amikor az Emberfia feltámadt a halálból. Jézus feltámadása ugyanis a Léleknek az a munkája, amikor teljesen elváltozik, és isteni létvalóságot ölt magára. Pál a Lélek leghatalmasabb és egyben emblematikus munkájának látja ezt, amikor azt írja, hogy a Lélek feltámasztotta Jézust a halottak közül (Róm 8,11). Ebből következik, hogy a Lélek bennünket is elváltoztat, megelevenít, feltámaszt (2Kor 3,18). De mit is tesz velünk a Lélek, hogyan változtat el, és hogyan alakít át? Hármas feleletet adhatunk erre.
A Lélek kicseréli az ember szívét. Ezt Isten már Ezékiel prófétánál megígérte, amikor ezt olvassuk: „Új szívet adok nektek, és új lelket adok belétek: eltávolítom testetekből a kőszívet, és hússzívet adok nektek” (Ez 36,26). Szépen fejezi ki ezt az igazságot az a német mesefilm, melynek ez a címe: Kőszív. Ebben a Szénégető Péter odaadja szívét az óriásnak, és kőszívet kap helyette. Eladta a szívét-lelkét, hogy gazdag legyen. De aztán az érzéstelenné vált ember nagy kínnal-gonddal mégis visszaszerezte a szívét, mellyel újra ember lett és érezni tudott, szeretni volt képes. Reményik Sándornak „A szívem is elhagyott engem” című megrendítő verse mutatja, hogy az ember szeretné az élet legmélyebb érzéseit átélni, de jaj, a szíve erre alkalmatlan lett. De az ember szíve mindenek előtt az Isten szeretetére lett alkalmatlan. Természet szerint hajlandó vagyok Isten és a felebarátom gyűlölésére, vallja a Heidelbergi Káté az ember bűnének meghatározásánál. Isten azonban Jézusban megvált minket, és ennek a következménye, hogy a szívünket kicseréli, és alkalmassá teszi szeretetére, szeretetének átélésére. Így vallja ezt Pál: „szívünkbe áradt az Isten szeretete a nekünk adatott Szentlélek által” (Róm 5,5). A Lélek hatalmas ajándéka, hogy az ember Isten szeretetét átélheti és megtapasztalhatja. Nem marad Isten az életünkön kívül, vallja Kálvin, hanem éltető szeretete a létünk mozgató ereje lesz. Igaza van Vörösmartynak, amikor azt írja: „Amennyit a szív felfoghat maga, sajátunknak csak annyit mondhatunk.” Ha Isten szeretetét nem tudnánk felfogni és átérezni, nem lehetne a miénk. De a Lélek itt győzi le az ember alkalmatlanságát az Isten országára (Jn 3,3). Így juthatunk el oda, amit Augustinus vall „De fruitio Dei et se invicem in Deo” című híres gondolatában arra, hogy Isten egyenesen az ember élvezete és öröme lesz.

A Lélek kicseréli az ember életét. Péter első pünkösdi prédikációjában, amikor Jézus haláláról és feltámadásáról szól, a hallgatók azt érzik, hogy „szíven találták őket” (ApCsel 2,37). És kérdezik, hogy mit tegyenek. Erre Péter így válaszol: „Térjetek meg és keresztelkedjetek meg valamennyien Jézus Krisztus nevében, bűneitek bocsánatára, és megkapjátok a Szentlélek ajándékát.” (ApCsel 2,38) Itt újból a Szentlélek munkája kerül előtérbe. Hiszen megkeresztelkedni Pál látása szerint azt jelenti, hogy bemerülni Krisztus halálába, és részt kapni Krisztus feltámadásából (Róm 6,3-4). Mindezt pedig a Szentlélek viszi végbe, aki a keresztség ajándékaként ezt közli velünk. A Szentlélek teszi hitünket Krisztusban hitelessé, azaz halála és feltámadása javaiban részesít. Krisztusban én is meghaltam, és feltámadásában feltámadtam. Ezt az életközösséget ábrázolja ki a keresztség, és ezt iktatja életünkbe a Szentlélek. A Heidelbergi Káté szavai szerint Krisztusnak és minden jótéteményének a részesévé tesz. Amikor Krisztusban részt ad a Lélek, akkor Krisztus az életünkké válik. Pál nem azt mondja, hogy Krisztus a vallásom, még csak azt sem, hogy Krisztus a hitem, hanem azt, hogy Krisztus az életem (Fil 1,21). Ravasz László utolérhetetlen szépséggel fejezi ki ennek értelmét, amikor így fogalmaz: „Krisztus bennünk, ez azt jelenti: életünk Isten életével egybefolyik.” Ezt a cserét, hogy az atyáinktól örökölt hiábavaló élet helyébe a Krisztus élete kerüljön, a Szentlelke teszi. Hitünk azt jelenti, hogy az Újszövetség központjában álló kifejezés: „Krisztusban” személyes vallomásunk lesz.

A Lélek kicseréli az ember lelkét. Első pillanatra különösen hangzik ez a mondat, de megtaláljuk az értelmét, ha a Lélek munkáját megvizsgáljuk. Pál ezt a merész kijelentést teszi: „A nem lelki ember pedig nem fogadja el Isten Lelkének a dolgait” (1Kor 2,14). Ez a mondat azt jelenti, hogy az ember a maga lelkével, melyet pszüchének mond a görög szöveg, nem alkalmas arra, hogy az isteni Lélek (ez utóbbi pedig a pneuma) dolgait felfogja. Két külön világ ez. Az egyik az emberi élet köre, melyet a biológia fogalmaz meg, csak az emberi lét határáig jut el, és maga az emberi lélek is, bármilyen magasra is jusson el képességeivel az isteni világ körét nem lépheti át, abba nem léphet be. Ezt fogalmazza meg Jézus Nikodémusnak, amikor azt mondja: „ha valaki nem születik újonnan, nem láthatja meg az Isten országát” (Jn 3,3). De akkor az ember ki van zárva az Isten dolgaiból, magából az egész üdvtörténetből. Ez annyira igaz, hogy a tanítványok Jézus feltámadását sem értették meg, ezért olvassuk azt, hogy Jézus rájuk lehelt és azt mondta: „Vegyetek Szentlelket” (Jn 20,22). Jézus éppen ezért, amikor a mennybe ment, mindenek előtt Szentlelket küldött tanítványainak és a benne hívőknek. Így már minden lehet, ami emberileg lehetetlen volt. Ezt így fogalmazza meg Pál: „Mert ki ismerheti meg az emberek közül azt, ami az emberben van? Egyedül az emberi lélek, amely benne lakik. Ugyanígy azt sem ismerheti senki, ami Istenben van, csak Isten Lelke. Mi pedig nem a világ lelkét kaptuk, hanem az Istenből való Lelket, hogy megismerjük mindazt, amit Isten ajándékozott nekünk” (1Kor 2,11-12). Istennek tehát ki kellett cserélni a mi lelkünket a maga Lelkével, hogy beléphessünk Isten országába, az üdvösség isteni gazdagságába. A Lélek alászáll a mi lelkünkbe, és azt átölelve az ember nem sejtett életlehetőségeket ismer meg Istenben. A Lélek és a mi lelkünk most már egységet képez, hogy Istent érteni és mindenekelőtt hozzá imádkozni tudjunk (Róm 8,16). A transzcendencia és immanencia elképzelhetetlen egysége jön létre így a Lélek által. Ez nem különleges embereké, hanem minden keresztyéné. Ezért keresztyénnek lenni csodálatos dolog, vallja Stanley Johns. Majd hozzáteszi vallásosnak lenni, abban nincs semmi csodálatos.
Pünkösdkor nem kérhetünk mást, minthogy a Lélek ezt a hármas cserét hajtsa végre életünkben, hogy a pünkösdkor eljött új korszak gyermekei legyünk, a tanítványok, és az első egyház élete folytatódjék bennünk. Jövel teremtő Szentlélek!

Szathmáry Sándor