A hétszeresen áldott hely

2012. október 25., csütörtök

„Azért jöttünk össze, hogy hálát adjunk a Bethesda Gyermekkórházért" – kezdte áhítatát Bölcskei Gusztáv püspök, a Zsinat lelkészi elnöke a református gyermekkórház újraindulásának huszadik évfordulója alkalmából tartott megemlékezésen október 25-én. Az MRE Zsinati székházában beszédekkel, majd a kórház kertjében szoboravatással folytatódott jubileumi ünnepségen Áder János köztársasági elnök, Szócska Miklós államtitkár, Velkey György, a kórház főigazgatója, Szabó István püspök és Réthelyi Miklós gondolatait hallhatták az egybegyűltek.

„Az nem lehet véletlen, hogy a mai napi textus éppen Lukács evangéliumának kezdete, amikor mi is a kezdetekről emlékezünk meg — mondta Bölcskei Gusztáv. — Ami a református gyermekkórházban történik, ahhoz is Isten adta a kezdetet az 1850-es években és 1992-ben is. Az újraindulás arra szolgál, hogy az Isten adta lehetőségekkel kézzel foghatóan meg lehessen mutatni, mi az isteni irgalom, odaadó szeretet és az hogyan ölt testet."

A Biblia első betűje. Bölcskei Gusztáv a kezdetekről beszélt

A püspök prédikációjának másik nagy vonulataként Lukácsot idézte: „mindennek pontosan utánajártam." „Mennyire megszívlelendő kijelentés ez, különösen ma, a felszínesség felé eltolódott, azonnal válaszokat akaró világában. Lukács mondata nélkül nincs igazi gyógyítás" – hívta fel rá a figyelmet. „Nem szabad elfelejteni, hogy Lukács is orvos volt, mögé látott a dolgoknak, úgy diagnosztizált, hogy az ő élete, minden szava, mozdulata, receptje a Krisztusi dimenziónak vonzáskörzetében volt. Ha így teszünk, akkor tesszük azt továbbra is, amit hitünk és tapasztalatunk szerint tesz és tett a Bethesda kórház" – jelentette ki Bölcskei Gusztáv.

Hétfejű sárkány és a hét angyal

Egy hétfejű sárkányhoz hasonlította kórházát Velkey György, majd felsorolta az őket érő hét átkot, amelyek többsége visszavezethető volt az egészségügy nehéz gazdasági, financiális helyzetére. „Azt hihetnénk ezen gondok ismeretében, hogy reménytelen a küldetésünk, de segít az, hogy feladatunk van!" – mondta az intézmény vezetője, aki az itt végzett sokrétű tevékenységet is bemutatta. „Egyszerre gyermekgyógyászati és égés-plasztikai központ, oktatási és tudományos műhely, szakorvosképző, infokommunikációs és energetikai referencia kórház, szociálpediátriai módszertani intézet, egészségpolitikai kísérleti terep, a szeretetszolgálat, missziói és önkéntes szolgálat helyszíne. A református egyház egyik legnagyobb intézménye, gyülekezeti és ökumenikus keresztyén közösség, kulturális és sport klub, továbbá emlékhely" – sorolta.

„Azzal kezdtem gondolataimat, hogy a Bethesda hétszeresen sújtott, de azzal fejezem be, hogy hétszeresen áldott hely. Hét angyal jelképezi mindazt a szeretet, ami itt megtalálható a munkatársak, a gyülekezeti tagok, az egyházi testületek, az adományozók és önkéntesek, a szakmai társak és az egészségpolitikusok között" – zárta rövid előadását a vezető.

Remény kórháza

„Aki gyógyít, azt üzeni, nem vagyunk egyedül a bajban. Erről szól a diakonisszák léte is, ahogy a Bethesda, az irgalom háza is erre utal" – volt hallható Áder János, köztársasági elnök köszöntőjében. A köztársasági elnök az intézmény múltját felidézve kitért arra, hogy a szocializmus nem tűrte el, hogy legyenek olyanok, akik szabad akaratukból, a szeretet szavát követve alkossanak közösséget, ezért a kórházat államosították. De az itt dolgozók megőrizték a hely szellemét, kivívták, hogy az ismét a remény kórháza is legyen.

Az államfő az intézmény dolgozóinak szakmai munkáját és az emberi hozzáállását megköszönve elmondta, hogy azért is vállalta el a felkérést, mert két gyermeke már megtapasztalta a kórház „vendégszeretetét," így ő szülőként még évekkel ezelőtt megismerhette, milyen lelkülettel vannak a betegek iránt, hogyan vigyáznak rájuk napi huszonnégy órán át.

Szócska Miklós államtitkár szerint az itt dolgozók hozzáállását, életerejét bele kell varrni az egész egészségügybe, iránymutatónak kell tekinteni mindazt a rendcsinálást, gazdálkodást, ahogy a Bethesda működik. A politikus kiemelte, az intézmény megteszi azt, amit megtehet és próbál utakat találni magának.

Tenni

Azt a bibliai képet hozta az egybegyűltek elé Szabó István püspök, amikor Jézushoz a háztetőn keresztül négyen saroglyán leeresztik a bénát. „Bizony sokszor négy vagy negyven, akár négyszáz ember is kell ahhoz, hogy egy beteg eljusson a gyógyítás mezejére" – tette hozzá a püspök, aki elsősorban azokról szólt, akik a háttérben tesznek, imádkoznak a kórházért, önkéntesen segítenek. Ezután a Bethesda egykori saroglya hordozóit nevezte meg, köztük a Bodoky családot, akik elhozták Svájcból Magyarországra a tenniakarás szemléletét. A tíz éve elhunyt, a kórházat újjáalapító Dizseri Tamásról is megemlékezett.

A püspök szavai után az egybegyűltek átvonultak a Bethesda kórház kertjébe azért, hogy a diakonisszák szobrát felavassák. A régi szobrot egy reggelre ellopták az udvarról, a helyén mostantól Párkányi Raab Péter alkotása áll.

Réthelyi Miklós, a Bethesda alapítvány kuratóriumának tagja beszédében a kórház történelmét vette sorra, ismertette, hogyan lett kicsiből naggyá, majd az új szobrot jellemezte. Meglátása szerint azért van keretben, mert ez jelképezi a hit keretét. Az egykori miniszter a köztársasági elnökkel és Bölcskei Gusztáv püspökkel közösen leplezte le a szobrot, aminek talapzatán olvasható a diakonisszák jelmondata: "Jutalmam, hogy tehetem!"

Szöveg: Kováts Annamária, kép: Sereg Krisztián

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.