A keresztyén emberre milyen szabályok vonatkoznak a gazdasági tevékenységei során?

Általánosságban szólva, nem hiszem, hogy a keresztyénekre más gazdasági törvények és szabályok vonatkoznának, mint a többiekre. Legfeljebb a megtartás módjáról, az erkölcsös, illetve a vitatható magatartás különbségeiről lehet beszélni a keresztyén etika felől. Különösen olyan korszakokban és helyzetekben válhat ez a kérdés izgalmassá, amelyekben sokan úgy érzik, hogy a törvénykövető magatartás nem versenyképes, sőt egyenesen hátrányos azokkal szemben, akik a szürke, vagy feketegazdaság íratlan szabályait, illetve gyakorlatát követik. Mégis, általánosságban azt mondhatjuk, hogy az erkölcs legtöbbször más tekintetben is az árral, közvélekedéssel szemben úszás és nem sodródás a kisebb ellenállás irányában. Ebbe nyilvánvalóan beletartozik a közterhek vállalása is, mivel a nagyobb közösségek szociális biztonságának mégiscsak ez az alapja. De ehhez a mérleg másik serpenyőjében is tartozik valami: a közélet megtisztulása és átláthatósága, amelynek része az is, hogy a törvények valóban ésszerűek és megtarthatók legyenek, és ne sújtsák azokat, akik alapjában véve tisztességesen akarnak élni. Szerintem a keresztyén gazdaságetikának egyszerre kell mind a két irányban hallatnia a hangját. Nem hárítható minden felelősség kizárólag csak az egyénre.

Létezik-e a keresztyénség szempontjából igazságos, optimális gazdasági rendszer? Ha nincs ilyen, melyik megvalósult gazdasági berendezkedés állhatott ehhez a legközelebb?

Ha a gazdaság egyik legfontosabb eszközének és mércéjének a pénzt tekintjük, akkor Jézus szavaira érdemes figyelnünk, aki ennek „istenéről ” mindig úgy beszélt, mint hamis mammonról. Naiv álmodozás lenne tehát abszolút igazságos és optimális mammonról beszélni. De a jézusi tanítás mégsem arról szól, hogy utálattal kell elfordulni tőle, hanem engedelmes eszközzé kell tenni, mert barátokat és mennyei kincseket is lehet szerezni általa. A gazdaság nyelvére lefordítva ez annyit jelent, hogy bár a gazdasághoz és a pénzvilághoz mindig hozzá fog tapadni a „hamis” jelző, ezt mégis lehet folyamatosan „szelídíteni” és igyekezni emberarcúvá tenni. Keresztyén szempontból tehát az a gazdasági rend tekinthető leginkább „optimálisnak”, amely úgy működőképes, hogy mégsem embertelen, azaz jól működnek azok a fékek, amelyek nem engedik gátlástalanul elszabadulni és embertelenné válni. Önmagukban az ’izmusok ’ (kapitalizmus, szocializmus) nem jelentenek megoldást, hiszen az egyik az elosztásban, a másik a termelésben mondott csődöt. Elvileg az un. szociális piacgazdaság tűnne működőképesnek. Ám, hogy a globális mammon ezt mennyire engedi érvényesülni, az éppen napjaink égető kérdése. Ezért is találom ezt a quasi metafizikai, isteni hatalmat, a mammont, kifejező metaforának, amelyik túlélte az istenek alkonyát. Egy egészen biztos: keresztyénként mi nem borulhatunk le előtte imádattal.

A protestantizmus és a kapitalizmus kapcsolata Max Weber óta elhíresült. Igaz az a vád, miszerint a protestantizmus felelős a kapitalista piacgazdaságért és annak egyenlőtlenségeiért?

Max Weber szociológusként abból a gyakorlati megfigyelésből és kérdésből indult ki, hogy miért alakult másképpen a nyugati civilizáción belül a protestáns hátterű országok politikai és gazdasági élete az újkorban, mint a más felekezetű országokban. Erre az egyik válasza vitathatatlanul helytálló: Luther német bibliafordítása nyomán itt változott meg a hivatás értelme, mivel az nemcsak az egyházi „hivatásokat” jelentette ezután, hanem a polgári foglalkozásokat is. Azokat is Isten hívásaként, azaz hivatásként élhetjük meg. A másik állításában is sok igazság van és ezt ő inkább a kálvinizmushoz kapcsolta: a becsületes munka és a visszafogott fogyasztás egyfajta jólétet, termelési és kereskedelmi dinamizmust hoz létre, tehát etikailag is igazolja a gazdasági prosperitást. Mármost annak a tételnek, hogy mindez a predestináció tan „beigazolódásaképpen” egyenesen következnék a kálvini teológiából, semmiféle teológiai alapja nincs. Kálvin a megszentelődésben látta a gyümölcsöket, nem a gazdasági prosperitásban. Ráadásul ő Genfben a szegénység megszűntetéséért indított harcot, amit a jobb módúak ’sáfársági’ szemlélete tett lehetővé. A szabad versenyes kapitalizmusnak és a piacgazdaság mindenhatóságának tehát semmi nyoma nincs a protestáns etikában, sőt éppen ettől szakadt el. Azt azonban nem tagadhatjuk, hogy azon a talajon romlott el, amelyiken egészen más okokból elindult.

Előszeretettel emlegetnek sokan gazdasági törvényszerűségeket. Létezhetnek ilyenek?

 A gazdaságot is emberek működtetik, ezért a törvényei sem úgy működnek, mint pl. a gravitáció, amely az embertől független természeti törvény. Ezért kényelmes kibúvó a felelősség alól, ha úgy hivatkozunk a gazdasági törvényszerűségekre, mintha azok annyira objektívek lennének, hogy csak alkalmazkodni kell hozzájuk. Természetesen, az élet valamennyi szervezett rendszerében vannak olyan működési szabályok, amelyeket be kell tartanunk. Az oikonómia görög szó – amely az Újszövetségben is szerepel Isten üdvtervére vonatkozóan – eredetileg háztartást jelent. Az például a legegyszerűbb háztartásra nézve is törvényszerű, hogy ha többet költünk, mint amennyi a bevételünk, csődbe jutunk. Ezt a törvényt a makrogazdaságban sem lehet áthágni.

A fogyasztói társadalom egyik legszembetűnőbb jelensége a hitelből finanszírozott életvitel. Bibliailag igazolható a hitel gyakorlata? Milyen etikai vonatkozásai vannak a hitelnek, a kibocsátó részéről? Etikus a hitelfelvételre való buzdítás?

A kölcsön, vagy hitel már az Ószövetségben is szerepel, mégpedig a felebaráti szeretet összefüggésében. A magyar kölcsön szó etimológiája is utal a kölcsönösségre. A bajba került ember számára ez segítségnyújtást jelentett. Másfelől pedig a hitel szó a hitelességre, megbízhatóságra is utal. A kölcsönt adó megbízik, hitelre méltónak tartja az adóst, és joggal várhatja el, hogy az visszafizeti a kölcsönt. Eddig tehát egy közösségen belüli jogi és etikai kapcsolatról van szó, amelyet a Biblia nem tilt. Más azonban a visszaélés. A 15. Zsoltár 5. verse már arról szól, hogy az igaz ember „nem adja pénzét uzsorára”, tehát nem használja ki a babajutott felebarát nyomorúságát. Ezért az ilyen kölcsönért kamatot sem volt szabad kérni. Kálvin is pontosan ezt tanította. Más eset az, ha valaki gazdasági haszon céljából fordul hitelért, akkor jogos, hogy ebből a hitelező is részesüljön egy tisztes, korlátozott mértékű kamat erejéig – mondja Kálvin. Ezektől a klasszikus esetektől meg kell különböztetnünk a fogyasztói társadalom szokásrendjét. Itt minden reklám az igényeket gerjeszti fel és a boldogság feltételévé teszi a birtoklást. Ez a szemlélet alapvetően ütközik a Szentírás és a keresztyén etika szellemével. Másrészt gyakorlatilag is egy veszélyes és felelőtlen életvitelre is buzdíthat, amely nem számol a következményekkel. Ezért a felelőtlenségre buzdítás a kibocsátó részére is súlyos etikai kérdéseket vet fel. Még inkább így áll a helyzet akkor, ha a várható kockázatokról nem tájékoztatja az ügyfelet, illetve, ha a kockázatok összes terhét ráterheli az ügyfélre. Úgy gondolom, volt jó példa az államilag támogatott lakásépítési hitelekre is, amely egyszerre élénkítette az építkezéseket és támogatta a családokat. Mivel nem vagyok gazdasági szakember, így nem tudom megítélni ennek kritikáját, hogy ez maga mennyiben járult hozzá az államadósság további növekedéséhez. Mindenesetre a bajba jutott családok mai problémáira méltányos és emberséges megoldást kell keresni, másfelől azonban a felelősségteljesebb jövő tervezéséhez is le kell vonni ezekből az esetekből a tanulságokat.

A hitelkárosultak kálváriája ellenére mégsem szokunk le a hitelekről. Jön a karácsony, ami a személyi kölcsönök felvételének ideje is egyben. Van, aki a családjának hitelből vásárol ajándékot, amivel akár hosszú távon a megajándékozottakat is adósságba vetheti. Hogyan lehetne fellépni e gyakorlat ellen?

 Az előbb már érintettük a személyes felelősség kérdését. A gazdaságossághoz a gazdálkodást magát is meg kell tanulni. Több országban az egyházak is részt vesznek ilyen családi programokban. Kiderül, hogy sok mindenen lehet spórolni és sok olyan felesleges dologról is le lehet mondani, ami egyáltalán nem létszükséglet, legfeljebb státusszimbólum. Egyébként világméretekben is az önkorlátozó szemléletváltozásra van szükség. Jónás egykori ninivei próféciáját ma nem is annyira az egyházak mondják el, hanem az ökológusok és közgazdászok, akik az „orgia végéről ” beszélnek. Nincsenek korlátlan forrásaink. Ez népszerűtlenül hangzik ugyan, de meg kell tanulnunk jól dönteni és választani. Az élet több mint életszínvonal és a keresztyénség tud olyan értékekről, amelyek nem mennek ki a divatból, nem értéktelenednek el. Szomorú lenne, ha a keresztyének karácsonya is csak a kérdésben említettekből állna.

 Az egyházak taníthatnak a hitelek ellen? Támogathatnak polgári engedetlenségi mozgalmakat a visszafizetés bojkottjára biztatva?

 Úgy gondolom, az elmondottakból világosan kiderül, hogy az egyháznak nem a hitelek ellen kell szólnia, hanem a felelőtlenség, a mértéktelen életszemlélet helyett kell egy ma is élhető életmodellt felmutatnia. A visszafizetés bojkottját nem tartom járható útnak, mert a felvett hitelt valakinek vissza kell fizetni. Legfeljebb nagyobb szolidaritással kell odaállnunk azok mellé, akik nagy bajban vannak. Sőt, azt is el tudom képzelni, hogy keresztyén jogászok, közgazdászok az érintettekkel együtt keresnek járható kiutat ebből a helyzetből. A bojkott leginkább arra bíztatna, hogy továbbra se vegyük komolyan a következményeket.

A gazdasági, pénzügyi szervezetek külön hatalmi ággá váltak. A közvélekedés szerint ezek az általában nemzetközi szervezetek a nemzetállamoknál is nagyobb hatalommal, befolyással bírnak. A római levél 13. része alapján ők is „felettes hatalmaknak” számítanak? Rájuk vagy a bankokra is vonatkozik a páli levélben megfogalmazott keresztyéni engedelmesség kötelezettsége?

Az előbb már utaltam a globális mammonra, de kiegészíthetjük ezt még azzal, hogy a mi korunkban a teológiának meg kellett tanulnia egy új kategóriát: a strukturális bűnök fogalmát. Persze nem újak ezek sem, Pál apostol fejedelemségeknek, hatalmasságoknak nevezi őket. Ezeket a megfoghatatlan, ám mégis valóságos hatalmakat meg kell különböztetni a Róma 13-ban szereplő földi hatalomtól, amelynek a pozitív célját is elmondja: Isten diakonosza és leiturgosza legyen. Ma már mindkettő egyházi szó, de az államhatalomra is érvényes. Gondoskodnia kell az élelemről és a rendről. Azért viseli a kardot, hogy a jókat jutalmazza, a gonoszokat büntesse és féken tartsa. Szerintem ma éppen abban van az etikus állam szerepe, hogy ezekben a kérdésekben is rendet tegyen. Értelmezésem szerint tehát éppen fordítva van a dolog. Az Istentől való és a tápláló, valamint rendfenntartó feladatát etikusan betöltő látható földi hatalomnak a feladata, hogy a globális mammonnak határt szabjon. Azért fizetjük az adót és azért imádkozunk a földi hatalomért, hogy valóban csendes és nyugodalmas életet élhessünk. Természetesen azért attól is óvnék, hogy magukat a pénzintézeteket démonizáljuk. Maga a jelenség, a korszellem, jóval összetettebb ennél és egyéb intézményeket is meg tud rontani: a politikát, kultúrát, sőt még a vallást is pervertálni tudja. A konkretizálás helyett ezért beszél a Biblia „levegőbeli hatalmakról”.

Eddig elsősorban a pénzügyek, a földi kölcsönök problémáit érintettük, de megkerülhetetlen a kérdés, adósai vagyunk Istennek? Mi a különbség a hitel és a kegyelem között?

 Valóban, a Szentírás többször veszi kölcsön a pénzügyi világ képrendszerét is a bűn és megváltás szemléltetésére. A bűn valóban „ellenünk szóló adóslevél ” (Kol. 2,14), amelyet Krisztus érvénytelenített a kereszten (az átlyukasztás képe fejezi ezt ki) azáltal, hogy életével fizette meg a váltságdíjat. A kegyelem nem olcsó elengedése annak az adósságnak, amivel Isten jogos ítéletére rászolgáltunk, hanem ennek a drága elégtételnek a következménye. Ebben az értelemben van összefüggés az adósság és a kegyelem közt. A németben például ugyanaz a szó fejezi ki a bűnt és az adósságot. Mivel vagyunk hát adósok Istennek? Most már csak a hálaáldozattal, egész életünkkel. Talán éppen ez a mostani adósságcsapda segít újra és mélyebben megértenünk a bibliai metaforákat és a sokszor olcsón hirdetett kegyelem (Bonhoeffer) igazi súlyát. A teológia és a keresztyén üzenet itt már ezen a magasabb síkon beszél világunk kifizethetetlen eladósodásáról és az egyetlen megoldásról, a krisztusi váltságról. (A megváltó, a góél az Ószövetségben a jótálló testvért, a kezest is jelentette.)

Csepregi Botond-Pásztory Ádám