„Egy panelház belső udvarán ültünk három kisgyerekes anyukával, én pedig az első gyermekemet vártam" – emlékszik vissza Zámbó Hajnalka a kezdetekre. Aztán tíz éven át lakásokon gyűltek össze a mamakörre, amíg meg nem épült a templomuk. Az új épületbe végül 2006-ban költözhettek be, de egy ideig még a parókián volt a mamakör, mígnem elkészült végre a babaszoba.

„Építenünk kell a fiatal családokra"

Közben érkeznek az anyukák a gyerekekkel a babaszobába, ahol vasárnaponként az istentiszteletet is hallgatják. Kinn hideg van, szakad az eső, mégis sokan útra keltek, mert mint egyikük fogalmaz: ha mindig az ideális alkalomra várnának, hogy minden összevágjon, ritkán indulnának el. Mindenkinek meg kell hoznia a maga áldozatát ahhoz, hogy itt lehessen, akár etetési vagy alvásidőben, akár rossz időjáráskor, esetleg nyűgös babával – mert eb­ben a csoportban könnyen megértik egymás nehézségeit is.

„Lelkészként felismertem, hogy a gyülekezet magától nem fog épülni. Itt voltunk egy lakótelep közepén, sok fiatal családdal körülvéve, és ösztönösen éreztem rá, hogy nekünk rájuk, mint bázisra, kell építeni, kapcsolódnunk kell hozzájuk. Én azokkal tudok könnyebben kapcsolódni, akik olyanok, mint én, akikkel hasonló az élethelyzetem" – árulja el Hajnalka a kezdetekről, amikor a gyülekezettel tulajdonképpen együtt épült a mamakör is. A lelkipásztor szerint a gyülekezetnek mindig szem előtt kell tartania a jövőjét, ezért bár szükség van az idősekre, középkorúakra is, akik adakoznak vagy imában hordozzák a közösséget, de ha nincs jelen az a korosztály, amelyik a gyermekeket neveli, bizonytalan a jövő, mert bizonytalan az utánpótlás is.

„Munkatársként benne vagyunk az élet teremtésének folyamatában"

„Ebben az életszakaszban még közelebb kerülünk a spiritualitáshoz, hiszen munkatársként benne vagyunk az élet teremtésének folyamatában. Mikor ne kérdezném meg Istent, hogy mi célból teremtett, ha nem ilyenkor? Sokszor láttam itt – persze mindig csak utólag –, hogy van, aki azért jár ide, mert szeretne még gyermeket, amihez bátorítást szeretne és erőt gyűjt. Egy kétgyerekes anyuka úgy jött ide, hogy nem tudta, szeretne-e még gyermeket, aztán ikrei születtek. Fontos a gyülekezeti minta, ahol nem nézik bolondnak a fiatal házasokat, ha még egy gyereket vállalnak" – magyarázza Hajnalka.

Amikor a lelkészcsalád Angliában járt szombatféléven, a mamakör vezetését Gulyásné Nagy Zsuzsi vette át, majd kislánya születése után Kármen Számely Vivien is csatlakozott hozzá – azóta ketten készülnek az alkalmakra. „Nagyon jó a munkamegosztás: felváltva készülünk, de bárki megoszthatja a többiekkel, ha valamilyen érdekes, őt foglalkoztató témára lel. Egyik héten a házasságról, párkapcsolatról van szó, másik héten a gyereknevelésről. Jó, hogy együtt ülünk a gyerekekkel a szőnyegen, így ők is felszabadultabbak. Az első tíz percben mondókázunk, énekelünk velük, aztán ők játszanak, mi pedig beszélgetünk" – árulja el Zsuzsi a foglalkozás menetéről.

„Tudtam, hogy jó közösségbe érkezem"

A levelezőlistán minden alkalom témáját összefoglalja Zsuzsi, és a következő heti témát is beharangozza. Így ha valaki épp kimaradt, kicsit mégis részese lehet az elhangzott témának, üzenetnek. „Szakkönyveket olvasunk a gyereknevelésről, internetes oldalakon tájékozódunk az újdonságokról, mert jó anyák akarunk lenni. És persze otthonról is hozunk valamit. Manapság tehát annyi információ áramlik felénk ezzel kapcsolatban is, hogy jó, ha van kivel megosztanunk kérdéseinket és tapasztalatainkat" – mondja Vivien.

„Amikor Rebekát vártam, már tudtam, hogy jó közösségbe fogok érkezni, megvolt a helyem. Jó kisugárzása volt ennek a csoportnak, vasárnaponként is láttam, hogy itt van élet, nagyon vártam, hogy idetartozzak" – meséli mosolyogva Vivien, aki kisgyerekkora óta a gyülekezet tagja. „Tö­rekszünk arra, hogy befogadóak legyünk, mert bár alapvetően a gyülekezeti tagokat hívjuk a mamakörre, mindig van, aki elhívja a szomszédját vagy egy óvodai ismerősét, illetve a keresztelésre készülő szülőket is várjuk ide, akik közül többen hosszabb időre is csatlakoznak hozzánk" – mond­ja a kör egyik vezetője, hozzátéve, hogy most Tim és Kathy Keller A házasságról című könyvét olvassák együtt fejezetenként. A beszélgetést mindig felvezetik, kérdésekkel készülnek és megosztják saját tapasztalataikat, hogy több legyen ez az alkalom, mint egy közös játszóterezés. „Persze rajtunk, résztvevőkön múlik: amennyit beleteszünk, annyit tudunk kivenni belőle" – teszi hozzá Vivien.

Aztán elkezdődik a mamakör, a gyerekek anyukájuk ölében ülve együtt dúdolják, mutogatják: „A nap felkeltétől, míg leszáll az ég alján, Jézus nevét dicsérem én. Dicsérd, dicsérd!" Az éneklés után a gyerekek legóházat kezdenek építeni, míg az édesanyák családjuk mellett a gyülekezetüket is.

Szenci-Kovács Emese, fotó: Dimény András

A cikk megjelent a Reformátusok Lapja 2017. május 7-i számában.