A sabbath elmúltával kora hajnalban – amikor szinte még teljesen sötét volt – arimátiai József családi kriptájához botorkált egy Mária nevű nő Magdala városából, talán azzal a szándékkal, hogy bomlást késleltető balzsamokkal kenje be a Megváltó holttestét. Jézus körének ismert személye ez a korábban feslett életű nő, kiből a Mester hét ördögöt űzött ki. Sorsa megosztotta az Urat követőket: volt, akit őszinte örömmel tölthetett el alantas életének gyökeres megváltozása, de lehettek olyanok is, akik nem tudtak feledni, és szívesen rajta felejtették a tisztátalanság örök diszkriminatív bélyegét. Akárhogyan volt is, már nem lényeges, hiszen János evangéliuma tanúsága szerint ő az első az emberiség történelmében, aki találkozhatott a feltámadt és élő Úr Jézus Krisztussal (szent értelemben irigylem ezért).

Hogyan és miért történt mind­ez? Az ige szerint azért, mert Mária vágyott Jézus után. Látni kívánta, találkozni akart vele még haló poraiban is, hiszen nagyon hálás volt neki. Jézus gyógyította ki kényszeres bajából, rehabilitálta és emelte fel újra a teljes értékű ember méltóságára.

Mária kötelességtudó. Nőként az ő feladata a halottak körüli, meglehetősen alantas munka – abban az időben férfi nem tett ilyesmit, csak szolga vagy rabszolga. Emellett szorgalmas is. Kora hajnalban, még sötétben indul el. Abban a korban nem volt közvilágítás, még kevésbé közbiztonság, mégis megy. Hajtja a vágy: mihamarabb találkoz­ni Jézussal.

Az asszony tehetetlen. Értetlenül, feldúlt lélekkel áll a döbbenetes tény előtt: nincs sehol a holttest. A malomkő a sír bejáratáról elhengeríttetett – ez a nagy gond „magától" megoldódott –, de letaglózza az üres sír látványa. Ami, aki a legtöbb volt számára, már nincs sehol. Persze, hogy keservesen sír.

Nemcsak tehetetlen, magányos is. Megosztja fájó élményét Péterrel és Jánossal, ám ők a kötelező helyszíni szemle után gyorsan magára hagyják – nyilván kellemetlen, sőt blamázs nekik egy ilyen nő társasága. De Mária marad a sírnál, látni, tudni, érteni akar. Kitart Jézus mellett.

Nem hiába, mert a hajnali szürkületben a temető gondozójának vélt fantomszemély mond egy személyes, éltető szót: Mária. Mintha elektromos áram járná át a testét-lelkét, hiszen őt nevén csak egyvalaki szólította, senki más, csak Jézus. Nem kell nagy fantázia belegondolni abba, hogy más, őt személyesen ismerő környékbeli hogy szólíthatta, mennyire lenéző, megvető jelzőkel illethette. De Jézus őt is embernek látta, ne­vén nevezte. Még mindig sötét van, nem lát többet, de a hang, a tartalom, az egyetlen személyes szó mindent világossá tesz: Jézus él!

Így lesz ő a feltámadás első hirdetője. Boldogan megy újra a tanítványok közösségébe, nem tud­ja, nem is akarja magába fojtani az evangéliumot: emlékezzetek, míg élt, mondta az Úr, hogy harmadnap feltámad. Halleluja!

Mit üzen ez a történet ma? Aki nagyon akar találkozni Jézussal, az találkozni fog vele. Maradjak kitartó a vágyakozásomban, és ő nem késik. Ne én legyek az, aki görcsösen látni, megismerni akar­ja, hanem hagyjam, hogy megszólítson. A mondat az enyém is lehet: „Ne félj, mert megváltottalak, neveden hívtalak téged, enyém vagy!" (Ézs 43,1b)

Berkesi Gábor
Megjelent a Reformátusok Lapja húsvéti számában.