Sokan vannak, akik kívülről, pártoló tagként szimpatizálnak valamivel, valakivel, de nem vállalnak vele közösséget, mert félnek elkötelezni magukat. Az elkötelezettséggel az ember kiszolgáltatja magát, és választása előbb-utóbb áldozathozatalra kötelezi – az pedig már veszélyes... Az áldozat végképp idegen a mai embertől. Mihamarabb eredményt elérni minél kisebb áldozattal – ez a jelszó. Pedig a világon semmit sem adnak ingyen – mindenért meg kell szenvedni. Amiért nem, az olyan is: vagy talmi, vagy csapda. Ha az egyik oldalon könnyebbség van, a másikon súlyos árat kell fizetni érte. A világban minden így működik.

Vagy áldozatot ho­zol, vagy áldozattá válsz. Az elkötelezettség áldozatkésszé tesz. Ki kell mondani: csak ezért érdemes élni! Csodálatos a feltétel nélküli szeretet és bizalom az emberek között! Milyen érdekes: az a szerelem bír ki mindent, amelyben nagy áldozatot hoztak egymásért. Az a közösség, ahol szeretik egymást, képes erőt és örömet adni tagjainak. Jó ilyen közösséghez tartozni, legyen bár az család vagy csoport, osztály vagy osztag. Amikor valakiért áldozatot hozunk, akkor kezdjük érteni, mi is a szeretet. Mert áldozatot hozni azért, akit szeretünk, nem nehéz és nem fáj. Csak így, áldozatot hozva lehet győzni, megtagadva az önzés, a kicsinyesség minden formáját. Áldozat nélkül nincs győzelem. Nagyobb az ellenszélben aratott győzelem, mint hátszéllel szerzett – nagyobb az erős ellenséggel szemben, mint a gyengével. Aki csak gyengét tud legyőzni, az gyáva, és gyengébb a legyőzöttnél is. De aki szembe mer szállni a félelmetessel, a hatalmassal, az leküzdi a saját félelmét, győz önmaga felett is.

Senki se gondolja, hogy Jézus nem félt. Pontosan tudta, mi vár rá. Ismerte a gyötrelmet, az elhagyatottságot. Érezte az ellenség hatalmát és kegyetlenségét. Mégis merte vállalni a szenvedést, mert tudta, hogy ez a küldetése: nélküle pusztulás, kárhozat várna mindenkire. Nem önmagáért: értünk tette. Jézus soha senkinek nem ígért könnyű sikereket. Maga sem mutatott erre példát. Viszont vállalta az elkötelezettséget értünk, annak ellenére, hogy semmi sem kétségesebb, mint egy bűnös, esendő ember megbízhatósága. Ő mégis hű volt és hű is maradt az Atyától kapott küldetéséhez, vállalta az áldozatot.

És győzött. Pontosan azért, mert hű volt mindhalálig: „engedelmeskedett mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig." Ezért Isten a legnagyobb dicsőséggel koronázta meg őt. Amilyen nagy volt Nagypéntek szenvedése, olyan hatalmas lett a feltámadás dicsősége.
Semmi sem fogható ehhez a dicsőséghez! Még az sem, amikor Jézus ellenállt a gonosz kísértéseinek – pedig az után angyalok jöttek, hogy szolgáljanak neki. Hogy lehetne bárkihez, bármihez is hasonlítani őt? Jézus áldozata egyedülálló.

Az igazán szép ebben az, hogy mindezt mi is átélhetjük. Krisztus dicsősége sem önmagáért való: mindannyian részesülhetünk belőle, akik átéltük nagypéntekének gyötrelmét. Végtelen dicsősége végtelen szeretetével bennünket is a végtelenbe emel: örök országában van otthonunk. Áldott legyen érte!

Pintér Gyula 
Megjelent a Reformátusok Lapja húsvéti számában.