Nyugtasson meg! Ugye nem katolikus?

Annak kereszteltek, de az igazsághoz hozzátartozik, hogy nem vagyok gyakorló. Ugyanakkor mélyen hívő embernek tartom magam. De miért kérdi?

Mert született kálvinistának is a becsületére válna, ahogy a darabban pápistázik.

Hát köszönöm, de ez a szerep feltétele.

Félre a tréfával: hogyan találta meg a darab? Az ismertető azt írja, jutalomjátékként szokták választani. Ön is választotta, vagy a rendező, Pozsgai Zsolt kérte fel rá?

Hét éve, éppen karácsonykor hívott fel Zsolt, hogy átküldene egy drámát. Elolvastam és zokogtam. Aztán visszahívtam, hogy árulja el, mit akar vele. Csak akkor mondta meg, hogy el kellene játszanom. Igent mondtam rá. Másfél hónap alatt megtanultam a szöveget, elindultak a próbák, és színpadra állítottuk a darabot.

Mi fogta meg?

Ennek az asszonynak az egész élete. Az, hogy mindig mindenből föl tudott állni. Két férjét és az összes gyermekét elvesztette, mégis tovább tudott lépni, akkora erő, akarat és hit volt benne. Más ennyi tragédiába már belehalt volna, de ő még csak ezek után kezdett igazán dolgozni.

Ön adta Jennifer Aniston hangját a Jóbarátok című tévésorozatban. Nagy a különbség a két szerep között. Melyik áll önhöz közelebb?

Természetesen Árva Bethlen Kata. Szeretem az igaz, mély dolgokat. Ezekből lehet meríteni.

A másik csak szerep?

Mindkettő az. Árva Bethlen Kata életét sem szeretném átélni a színház falain kívül, remélem, a jó Isten megóv ettől. Hacsaknem az építést, az alkotást. Mert azt nagyon szeretném. De a veszteséget, ha lehet, inkább nem. Azt elég a színpadon átélni.

Apropó átélés: a könnyek igaziak?

Miért, maga szerint honnan jönnek?

Nem tudom, talán van erre valamiféle színészi praktika...

Egyetlen praktika van: az átélés. Tehát igaziak a könnyek. És általában jönnek is. Ha pedig mégsem, akkor mégsem.

Azért humor is van a darabban...

Van, bár ritkán szoktam hallani, hogy nevetnének. Volt már felszabadultabb közönségem is, de olyan mély ez a dráma, hogy megértem, miért nem nevetnek, legfeljebb csak mosolyognak előadás közben az emberek.

Melyik rész a legkedvesebb az ön számára?

Például amikor az országgyűlésben kiosztja a férfiakat. Vagy nagyon szép, ahogy a gyermekei elvesztéséről beszél. De szeretem azt is, ahogy az anyjához szól, vagy amikor lezár mindent, túllép a veszteségein és elkezd építkezni. Gyakorlatilag minden részben szeretek valamit.

Sokféle arca van Árva Bethlen Katának: hol kedves, hol haragos, hol gúnyos, hol tréfás, hol az Istennel perelő. Sokszor egyik pillanatról a másikra kell az egyik hangulatból a másikba váltania.

Ezt hívják a színészek jutalomjátéknak: egy szerep, többféle karakter. Remélem, fölnőttem a feladathoz, és képes vagyok ezeket elég színesen megjeleníteni. Hogy ne csak az írásműben legyen sok arca a hősnőnek, hanem a színpadon is meg tudjanak jelenni ezek a Bethlen Kata-i arcok akkor is, ha csak az én egyetlen jelmezem és az én egyetlen fejem az eszköz ehhez.

Hét éve játssza ezt a darabot. Biztos van kedves története, emléke róla...

Rengeteg. De kettő kiemelkedik. Az egyik egy református templomban történt, ahol az előadást elkezdve az első sorban két kisgyerekkel találtam magam szemben. Megijedtem, hogy semmit sem fognak érteni a nehéz történetből és az archaikus nyelvezetből, ha pedig emiatt fészkelődni kezdenek, az engem fog zavarni. Ám a két pici gyerek mukkanás nélkül, tátott szájjal ült végig, ráadásul kiderült, hogy még értették is az előadást. Másik alkalommal református gimnazisták jöttek az Újszínházba. Tartottam tőlük, de csupán egyetlen fölmorajlás volt a bő egy óra alatt: amikor egy csöndes jelenet után hirtelen előrontottam és elkiáltottam magam. A gimnazisták ennél a váratlan résznél megijedtek, és ezt úgy reagálták le, hogy saját magukat rötyögték ki. Kicsit kivártam, megint csend lett, és a háromszázhatvan diák egy pisszenés nélkül hallgatta végig a hátralévő részt. Erre a két előadásra vagyok a legbüszkébb, mert bár nem gondoltam volna, a gyerekeknek is sikerült átadni valamit ebből a nehéz műből.

Nemrégiben éppen egy gyerekdarab rendezésébe fogott, aminek a napokban volt a bemutatója.

Szőke István Atilla Országjáró Mátyás király című színdarabja ez, a címszerepben Helyey Lászlóval. Korábban magam is sok gyerekműsorban szerepeltem, nagyon szeretek ennek a korosztálynak játszani. Rend­kívül fontosnak tartom, hogy időt, energiát és pénzt nem kímélve színvonalas színházat csináljunk a legkisebbeknek, mert meggyőződésem, hogy a jó színháztól felnőttként majd jobb emberekké is lesznek.

Kiss Sándor
Fotó: Boda Gábor
Megjelenik a Reformátusok Lapja november 3-i számában.