Egyszer az energiaszektor adóváltozásairól beszélget egy gazdasági, máskor bérlő és bérbeadó között közvetít egy fogyasztóvédelmi, aztán egy politikai alakulat belső konfliktusairól gondolkodik vendégeivel egy véleményműsorban. Hogy tud képben lenni ennyi kérdésben?

Egyrészt a sajtóra is igaz, hogy a gyakorlat teszi a mestert. Másrészt alaptétel, hogy mindig felkészülünk. Harmadszor nyitottnak, érdeklődőnek kell maradni. Ha kivész belőlünk a megismerni, a tanulni vágyás, lehúzhatjuk a rolót. Ám ha a másik fél érzi, hogy valóban kíváncsiak vagyunk rá, az őt is inspirálja. Ez azért is jó, mert akkor mindenki számára érdekes lesz a beszélgetés.

A Rát Mátyás-díj átadásakor Novotny Zoltán PRÚSZ-elnök a hitelességet is az erényei közt említette. Hogy tud hiteles maradni az érdekek hálójában vergődő világban?

A közszolgálatban tanultam a szakmát, ahol alapkövetelmény, hogy meg kell kérdezni mindegyik felet. Majd a néző eldönti, melyik álláspontot fogadja el. Vigyázni kell arra is, hogy az újságíró saját véleménye ne jelenjen meg. Persze az értékrendje, a mentalitása óhatatlanul kiderül, de nem szabad előtérbe tolakodnia. Nem mi vagyunk a fontosak, hanem azok, akiket kérdezünk, az, ami történik. Ne akarjunk sztárrá válni, és lehetőleg ne legyünk nagyképűek, túlzottan dicsekvőek se. „Más dicsérje a munkád, fiam, ne te magad" – mondta olykor a nagymamám. Lehet, hogy ezek az életre szóló tanácsok éppen krumplipucolás közben hangzottak el, de megragadtak, így ma is eszembe jutnak, ha szükség van rájuk.

Lehet ma így érvényesülni?

Ezzel a hozzáállással valóban kis laufot adunk a helyezkedőknek. Ám ne féljünk ettől, mert ha kicsit később is, de meglesz a jutalma. Néha nehezen jön az elismerés, de ha jól végezzük a munkánkat, előbb-utóbb észrevesznek. Még pályakezdőként vettem részt egy felvételi beszélgetésen, ahol megkérdezték, hogy kinek vagyok a lánya. Talán azt gondolták, valami fontos elvtársé, de csak annyit válaszoltam, hogy az apámé. Persze nem vettek fel. De ha ilyen a világ, azt is el kell tudni viselni. Nem mondta Jézus egy szóval se, hogy vele fáklyásmenet lesz. Végül engem kárpótolt az Isten.

Sőt, ráadásként még a Rát Mátyás-díjat is megkapta.

Diákkoromban a rákosszentmihály-sashalmi gyülekezetbe jártam, amelynek akkoriban Pánczél Tivadar volt a vezetője. Németh Géza bácsi foglalkozott az ifjúsággal, és előfordult, hogy a gyermek-istentiszteleteken a segítségemet kérte. Ő úgy gondolta, hogy hivatásszerűen is foglalkozhatnék az egyházban a gyerekekkel. Szívesen segítettem, de nem éreztem úgy, hogy ez lenne az életfeladatom. Elkezdtem rádiózni, amit ő is elfogadott, de némi lelkiismeret-furdalás azért mindig megmaradt bennem, hogy nem kellett volna-e inkább rá hallgatnom. Ezzel a díjjal mintha minden a helyére került volna, és bár Géza bácsi régen nincs velünk, de ha lát, akkor talán ő is megnyugszik, hogy tényleg megtaláltam az utamat.

Azt mondta, nem akar sztár lenni. Mégis azzá vált. Hogy viseli a népszerűséget?

Ez nem sztárság szerintem. Nem vágyom a bulvárlapok címoldalára, és szerencsére nem is nagyon zaklatnak ezzel. Nem örülnék, ha a magánéletemet viszontlátnám bennük. Persze sokan megismernek, a többség kedvesen köszön. Ez néha terhes, mert mosolyogni kell még akkor is, ha rosszkedvem van. Előfordul, ha belépek a metrókocsiba, hogy valaki elkiáltja magát: „Jé, itt a Nagy Katalin." Mindenki odanéz, én pedig elbújnék, de mégis köszönök, aztán elmegyek az ellenkező irányba, és leülök valahová.

Nemrégiben egy szegedi galéria sokak által keresztyénellenesként értelmezett installációja borzolta a kedélyeket, ami többek közt abból állt, hogy egy asztalon tizenkét tányérba egy-egy adag műfekáliát tett az alkotó. A tévében műsorvezetőként erről nem mondhatta el a véleményét. Most a mikrofon másik oldalán ül...

Azóta a művész visszavonta az installációt. Ezt azzal indokolta, hogy nem akarja a többi alkotásról elterelni a figyelmet. Kíváncsi voltam erre a fiatalemberre, hát utánanéztem a korábbi kiállításainak. Az a benyomásom, hogy Győrffy László talán feltűnésre vágyó, de alapvetően egy kereső, a vallási témák iránt érzékeny, bár azokat rosszul megközelítő ember. Komoly küzdelmei lehetnek az Istennel, kicsit talán meg is sajnáltam emiatt. Ennek ellenére persze elfogadhatatlan ez az installáció, mert a jó ízlés mellett a keresztyének hitét is megsérti. Arról nem is beszélve, hogy az európai kultúra végét jelenti, ha az itt élők – ahogy erre a szegedi eseten túl sok más jel is utal – megtagadják zsidó-keresztyén gyökereiket.

Nyugalom és derű árad önből – hangzott a méltatás. Pedig zaklatott világban élünk, ráadásul nap mint nap a még zaklatottabb közélettel, politikával kell foglalkoznia. Mi a titka?

Ilyen az alaptermészetem. Persze ennek ellenére nem árt tudatosítani: mindenkinek – nekem is – jobb így, mert ha nyugodt és derűs vagyok, e szerint hatok a környezetemre is. Sokat jelent a rendezett családi háttér és a mátyásföldi gyülekezet közössége is. Nélkülük biztosan nehezebben viselném a világ rendezetlenségét. Persze ezért a stabil hátországért is sokat kell tenni. Látom a munkatársaimon: akinek problémás a magánélete, sokkal nehezebben bírja a strapát. Persze bevallom: amikor egy politikai háttérműsort vezettem, egy idő után én is fejfájást kaptam a napilapoktól. Ilyenkor elővettem egy-egy klasszikust, és az helyre tette a lelkemet.

A magánéletéről nem beszélne egy bulvárlapnak. A mi lapunk nem az. Hogy jut ideje az adventi felkészülésre?

Akarni kell, hogy jusson rá idő, mert abból mindig kevés van. Meghitt pillanat minden adventi vasárnap, amikor leülünk az asztalhoz, meggyújtjuk a gyertyákat, imádkozunk és ebédhez látunk. Én tömegközlekedéssel járok, és ezt az időt mindig jól kihasználom. Ha épp nem olvasok, akkor gondolkozom. Erre is tudatosan törekszem, mert ügyes fiú az ördög, pontosan tudja, hogyan lehet a figyelmünket elterelni a fontos kérdésekről. Ha vigyázok, sikerül elmélyülnöm, sikerül felkészülnöm lélekben is az ünnepre.

Hogy telik önöknél a karácsony ?

Nálunk meghitt, családi ünnep. Mindig is így szerettük. Általában a templomon kívül nem is megyünk sehova, legfeljebb a nagyszülőkhöz, és csak a családot, illetve legjobb barátainkat fogadjuk. Azokkal töltjük, akik a legfontosabbak számunkra.

Kiss Sándor, Kép: Sereg Krisztián

Az interjú a Reformátusok Lapja dupla Karácsonyi lapszámában jelent meg