Akik úgy érzik, nem kellenek senkinek, itt rájönnek, egy valakinek biztosan fontosak: Jézus Krisztusnak – állítja Paksy Sándor. Az elváltakat segítő Válóháló ötletgazdája és egyik vezetője azt mondja, a rossz énképű ember kapcsolatából ugyanis ritkán sül ki jó dolog.

„Ezért a férfi elhagyja apját, és anyját és feleségéhez ragaszkodik, s a kettő egy test lesz" – mondja a Teremtés könyve. A magyar valóság viszont azt mutatja, hogy az esetek közel ötven százalékában a férfi nem az apját, és anyát hagyja el, hanem a feleségét, keresztyének között is. Mégis kellemes a hangulat a Válóháló szokásos péntek esti alkalmán, a Szilágyi Dezső téren, a Budai Református Egyházközség gyülekezeti termében. A csevegést egy-egy hangosabb nevetés szakítja félbe. Pedig a jelenlévő hölgyek és urak egytől egyig életük legnagyobb traumáját szeretnék feldolgozni: elváltak ugyanis.

"Huszonöt alkalommal találkozunk az évben, október elejétől egészen márciusig – mondja Paksy Sándor, a Válóháló ötletgazdája. – Az egyik héten egy Amerikában készült DVD tanulságait elemezzük, majd a következő héten egy Bibliai idézettel reflektálunk a hallottakra." 

A Válóháló története 2003-ra nyúlik vissza, amikor egy Írországból származó előadó egy nagyszerű amerikai mintát mutatott Paksy Sándornak arra, hogyan dolgozzák fel a fájdalmat a keresztyén elváltak. Először egy tízfős csoporttal kezdtek, mára az első tagok vezetőkké váltak; az alkalmak körülbelül száz embernek nyújtanak segítséget a mindennapok átvészelésében, és mostanra Budapest valamennyi kerületében megtalálhatóak.

Az este játékos ismerkedéssel kezdődik, megtudjuk, ki hol dolgozik, hány gyermeke van, melyik felekezethez tartozik. Emese baptista, Andrea református, Boglárka viszont katolikus. A csoportvezetők ugyanis egy-egy csoport indításakor megkeresik a különböző keresztyén egyházak képviselőit, és máris terjed a hír.

„Sajnos egyelőre a nem hívő testvérek kisebbségben vannak, de szeretnénk, hogy ez az arány változzon. Törekszünk az evangelizációra, máris csodálatos történetek születtek közöttünk. Egyik testvérünk először csak kérte, hogy imádkozzunk érte. Később templomba is eljött, majd elhívta a testvérét, a testvére a feleségét, és vitték magukkal a gyerekeket is. Akik össze vannak törve, és úgy érzik, nem kellenek senkinek, eljönnek, és itt rájönnek, egy valakinek biztosan fontosak: Jézus Krisztusnak. A vezetőkkel próbálunk nem keresztyén frázisokat használni, hanem úgy beszélünk a Bibliáról, hogy mindenki megértse, és olyan kérdéseket teszünk fel, amire biztosan tudnak válaszolni."

Az ismerkedés után beindítjuk a filmet, a mai téma a fájdalom. Az egészséges ember érzelmi grafikonja után a depressziós, válás utáni grafikont látjuk. A megszólaló doktorok, professzorok nem áltatatnak minket, nehéz visszaszerezni érzelmi egyensúlyunkat, de nem lehetetlen. Újra kell építkezni, és egy-két éven belül felépíthetjük az egészséges ábrát. Több érdekességet is megtudunk: például azt, hogy a válás után közvetlenül általában az anyós áll leginkább a menye mellett, csak jóval később áll helyre a vérségi alapú rend. A következő alkalommal már a gyógyulásról, a gyógyulás fajtáiról lesz szó, márciusban pedig a megbocsátás témakörét fogják boncolgatni.

„Sokan az idejárók közül úgy vannak vele, hogy mindenkinek képesek megbocsátani, csak saját maguknak nem. Ezért több alkalmat is szentelünk a témának" – érzékelteti Sándor az egyik legproblémásabb kérdést.
A film utáni beszélgetésben a csoportvezető ügyel arra, hogy mindenki elmondhassa a véleményét, senkit ne hurrogjanak le, hiszen mindenki értékes, mindenki fontos. A legtöbb történet hasonló. Többségében harmincöt-ötven közötti feleségek keresik fel a Válóhálót, akiket férjük elhagyott egy fiatalabb nőért.

„Mikor megjönnek, szörnyű az énképük. Szoktunk olyat játszani, hogy mindenki mondjon három jót a mellette ülőről, és hármat magáról. A mellette ülőről mond, magáról egyet sem tud. Egy ekkora sebbel mindenkinek szembe kell néznie. Van, aki 13 évvel a válása után keres meg miket. Ilyenkor fontosnak tartjuk leszögezni, hogy ez az év rólunk szól, és a magunkba nézésről, ebbe pedig nem fér bele egy új partner, házasság. A sebzett, rossz énképű ember kapcsolatából ugyanis ritkán sül ki jó. Az év letelte után persze már ajánlani is tudjuk a házasságkötést, három hete került sor a második esküvőre a körünkből."

A beszélgetés kedélyes mederben zajlik, mindenki rövid ideig tartja magánál a szót. Megható pillanatok csak a bemutatkozáskor adódnak, egyébként törekednek a nyitásra, s az önelemzés helyett a missziót keresik.  Megosztják tapasztalataikat a gyermekneveléstől az anyagiakon át, a gyülekezetek gondjáig.

„A környezetemben nem ismerek elváltat – mondja Andrea –, és a templomban is úgy éreztem, mindenki felhúzza az orrát, amikor rám néz. Pedig éppen az elfogadásra lett volna nagy szükségem. Ezért kerestem egy új gyülekezetet, ahol nem ismernek. Igyekszem jó oldalamról megmutatkozni, és nagyon jól érzem magam. A gyerekeim járnak ifire, és én is aktív vagyok."

Noha a péntek esti alkalmak kapaszkodót nyújtanak a héthez, a hasonló élethelyzet pedig közösséget kovácsol, ezen túl is igyekeznek találkozni, ismerkedni, szórakozni. Nyáron családos tábor, télen kirándulások, bowlingozás és egyéb nem lelki programok várják az elváltakkal együtt a gyerekeket is. Rajtuk is látszik, ha gyógyul a mama, a beszélgetésekből kiderül, hogy kevesebbet veszekszik, újra el tudja foglalni helyét a családban. A szülőkön keresztül  aztán gyógyulnak a gyerekek is.

Az este a vége felé közeledik. Megesszük az utolsó sütit, kitöltjük az utolsó csésze teát. Paksy Sándor búcsúzásképpen mondja: "A válás rossz, amit el kell ítélni, de a váló segítségre szorul, fontos, hogy mellé álljunk, érezze, hogy nincs egyedül."

Velkey Zita