Angliában a szokásoknak megfelelően a templomban is már hetekkel karácsony előtt feldíszítik a karácsonyfát és minden évben próbálják kicsit másképpen megünnepelni a Karácsonyt. Dr. Hegyi Krisztina, Cambridge-ben élő kutatóorvos, aki Emmanuel Egyesült Reformációs Egyházban a gyerekek között végez szolgálatot, számolt be arról, milyen az ünnep várása a szigetországban.

Fázósan toporogtam a piactéren alig valamivel dél után, ahol a tömeg lassan kezdett gyülekezni. A színpad körül egyre élénkebb lett a mozgolódás, aztán végre sorjázni kezdtek a gyerekek is. Végre felbukkant Thomas is. Alig vettem észre a kisembert, akinek trombitásként a színpad hátsó részén volt a kirendelt helye. Hamarosan felbukkant egy csilivili nő, aki a hideg ellenére falatnyi flitteres ruhába passzírozta magát.
Megkezdődött az idei adventi fények ünnepe, azaz az egészdélutános programsorozat, amelynek végén ünnepélyesen felgyújtják a város adventi fényeit.  Évről-évre először helyi iskolások adnak műsort, Thomas és egyen-polárdzsekis iskolatársai zenéltek. Öröm volt hallgatni az ismerős dallamokat, miközben el-elcsíptem, amint Tom kisandít ránk, a családjára és rám, a templom Junior Churchének (vasárnapi iskola) egyik vezetőjére.

A templomban is a karácsonyi várakozás hangulata érződik mindenütt, az angol szokás szerint magyallal díszített adventi koszorú vasárnaponként újabb piros gyertyával bővül, amelyek az istentisztelet alatt is fénylenek.  A gyerekek betlehemet csinálnak, hétről-hétre gyarapítva a születés-színt egy-egy jellemző szereplővel, háttérrel. De nincs ez mindig így, tavalyelőtt táncot tanultak, Jenny segítségével maguk is koreografálták a művet, tavaly pedig videofilmet forgattak a Születésről, amit természetesen maguk találtak ki, forgattak le és vágtak is. Persze a felnőttek is szerepelhettek benne, nekem a sötét udvaron a bárányok bégetésének nemes szerepe jutott.

A gyerekekhez kapcsolódik a Christingle szokása is, ami ugyan német eredetű, de úgy tűnik, szerte az Egyesült Királyságban népszerű. Egy német püspök gondolkodott el egyszer azon, hogyan tudná egyszerűen elmagyarázni másoknak Krisztus szeretetét, főleg hogyan tudná a gyerekeknek élvezetesen elmagyarázni. Végül minden gyermeknek adott egy piros szalaggal átkötött gyertyát, és imádkozott: “Uram, gyújts lángot ennek a gyermeknek a szívében.” Ez volt az első Christingle alkalom és az első Christingle szimbólum. Itt az anglikán egyház hozta divatba, az itteni Christingle a következőket tartalmazza: narancs (esetleg alma), ami a világot jelképezi, körbe rajta egy vörös szalag, ami Krisztus vérét jelképezi, fogpiszkálóra szúrt édességek, szárított gyümölcsök négyoldalt a narancsba szúrva, ezek a Föld gyümölcseit és a négy évszakot jelképezik, és persze középütt egy gyertya a narancsban, ami Krisztus fényét jelképezi, amely beragyogja a világot.

A felnőttek szintúgy igyekeznek minden évben kicsit másképpen készülődni az Ünnepre, emlékezni a Megváltó születésének közeledtére. Egyik évben egy latin-amerikai szokás, a Poszáda-doboz körbevándorlása volt a központi téma. A Poszáda-dobozban bármiféle apróságok, kincsek vannak elrejtve, amelyek a doboz kinyitóját a karácsonyra emlékeztetik. Alapfelszerelés benne a karácsonyi könyv, betlehem, gyertya és egy terítő vagy valamilyen karácsonyi szövet, többnyire játékkal, feladványokkal kiegészítve, de lehet benne bármi, ami a készítők fantáziájába belefér. A doboz vándorútja során különböző családoknál tölt pár napot, akik összegyűlnek, közösen felbontják, és sorra veszik a kincseket. Játszanak, gyertyát gyújtanak, beszélgetnek, együtt vannak.

Természetesen ma már fel kell iratkozni a listára, mobiltelefonon, e-mailen egyeztetni, melyik család mikor viszi el a dobozt a templomból, de a hagyomány szerint valóban vándorolt a doboz házról-házra. A szokás szerint a következő párbeszéddel bonyolították le az átadás-vételt:

- Bejöhetünk?
- Nem.  (Szól a válasz odabentről.)
- De Mária fáradt.
- Nincsen ágyunk.
- Gyermeket vár.
- Akkor sem jöhettek be.
- A babát Jézusnak fogják neveztetni.
- Akkor gyertek be rögvest.

Odabent gyertyát gyújtanak, közösen imát mondanak, majd frissítő, rágcsálnivaló mellett beszélgetnek. “Bőkezű Isten, várjuk Jézus születésének ünnepét. Segíts, hogy mi is bőkezűek legyünk.”

Idén a várakozás időszakában más nemzetek kerültek egy kicsit a középpontba. Hosszú-hosszú asztalokon sorakoznak a világ legkülönbözőbb országaiból származó betlehemek, jellegzetes karácsonyi kellékek. Van itt Pakisztánban faragott betlehem, vietnámi figurák, német gyertyatartó az ablakba, fülöp-szigeteki terítő, gyertyák, könyvek, képeslapok, miegyéb. Egy kis ízelítő, hogy a világ minden táján várják a Megváltó születésének ünnepét, dicsőítik az Istent, aki elküldte egyszülött Fiát közénk, angolok, vietnamiak, németek, mexikóiak, dél-afrikaiak, magyarok közé, minden néphez.

Természetesen vannak évről-évre ismétlődő elemei is az adventnek. Ilyen például a csütörtök déltájban tartott ádventi elmélkedés, vagy a karácsonyi dalok éneklése, a carol-service, ami idén december 19-én lesz.

Angol szokásnak megfelelően a templomban is hetekkel karácsony előtt feldíszítjük a karácsonyfát, ez hagyományosan a mi kiscsoportunk, a fiatal felnőttek csoportjának a feladata. Idén a velünk egyesült másik gyülekezet jéghideg és áporodott levegőjű épületében is megtehettük ezt, de a zord körülmények ellenére vagy éppen azért nagyon baráti időt töltöttünk együtt.

Az istentiszteleten is visszaköszönnek a Születést megelőző események ilyen-olyan formában. A negyedik vasárnapon például az ifjaknak kéne pár percben rögtönzött formában előadni az örömhír közlését Máriával, Gábriellel, a vegyes társaságnak köszönhetően nyelvi kavalkáddal. Ezek a kis jelenetek gyakorta részei az istentiszteletnek, afféle ráhangolódás az olvasott igerészre, de főként az akkor még a felnőttekkel együtt lévő gyerekeknek segít tájékozódni, hogy miről is fognak beszélgetni a nagyok, amíg ők a saját alkalmukon játékkal, kézművességgel tisztelik Istent.

Dr. Hegyi Krisztina (Cambridge)