El(ő)hívás-konferenciára gyűltek össze a gyülekezeti önkéntesség kérdései iránt érdeklődők Berekfürdőn, a Megbékélés Házában január 27–29. között. A Magyar Református Szeretetszolgálat által szervezett háromnapos találkozóra harminc gyülekezetből közel százhúsz regisztrált jött össze ismerkedni, együttgondolkodni, megismerni és díjazni jól működő modelleket és feltárni olyan kérdéseket, amelyek mellett nem lehet némán elmenni.

„Szeretnénk láthatóvá tenni a briliáns gyülekezeti látásokat, és lehetőséget adni a hálózatépítésre” – mondta Czibere Károly, a Szeretetszolgálati Iroda vezetője köszöntőjében. A konferenciát ugyanis egy pályázat előzte meg, ahol pozitív, önkéntességre épülő közösségi gyakorlatokat díjaztak, és a beküldött pályamunkák közült tízet meg is jelentettek egy kiadványban. Ábrám Tibor tiszáninneni főjegyző kiemelte: a misszió és diakónia megragadó erőtér, nem tevékenységi rendszer, amelyben fontos a példaadás és a készség, hogy egymás jó gyakorlataiból is tanuljunk.

Az egyházi szolgálat önkéntességbeli többletéről Literáty Zoltán érdligeti lelkipásztor beszélt, aki Klaus Douglas sokat vitatott Új reformáció című könyve alapján elmondta: a papság és az egyetemes papság között csak dogmatikai különbség van – mindnyájan részesültünk Krisztus áldozatából, így szolgálatunk etikai értelemben egyenértékű. Mint mondta, fontos, hogy a karizmatikus tagok megtalálják szolgálati területüket közösségben, akár az igehirdetés területén is. „A lelkész annál több, minél több önkéntese van” – mondta az előadó és hozzátette: a lelkésznek az edző szerepét kellene vállalnia, és segíteni pásztoroltjait küldetésük betöltésében, hosszú távú célokban gondolkodva.

Az önkénteseket nemcsak megkeresni és felhatalmazni, hanem elismerni is kell – Siba Balázs, a Zsinati Ifjúsági Iroda vezetője kiemelte, hogy az önkéntes munka fő motivációi az értékek és az elismerés a hívő és nem hívő önkéntesek között egyaránt. „A magyarok nem szívesen dicsérnek” – mondta Siba Balázs, és felvetette egy évente egyszeri hálaadó istentisztelet szükségességét, ahol a gyülekezetben szolgálókért adnak hálát. Az este folyamán Vad Lilla koordinátor bemutatta a Szeretethid nevű kezdeményezést, majd Fodor Gusztáv, a Szeretetszolgálati Iroda munkatársa beszélt az MRSZ gyülekezeti képviselőiről.

Másnap Pentaller Attila szarvasi lelkész az ApCsel 11,19–26 alapján arról szólt, hogy a kibillenés a biztonságos keretek közül áldássá lett. Mint mondta, a mennyiségi szemlélet hibás, mert „a létszám csak a templomtér hőfokát befolyásolja, a gyülekezeti élet minőségét nem”. Az ősgyülekezet konfliktusa segítségével hívta elő, provokálta ki Isten a hét diakónus szolgálatba állítását.

„Amíg van halott, él az egyház – pedig ha a fiatalokkal foglalkoznánk, megváltozhatna a gyülekezeti élet” – mondta Ferenczi Zoltán méntelek-hetényegyházi lelkipásztor, aki szerint az isteni változhatatlanság teológiáját szeretnénk az egyház kulturális beágyazottságában is megmutatni. Az előadó szerint a mai egyházban intézményi érdekek és értékek feszültsége áll fent. Felhívta a figyelmet az értéktisztázásra, és hozzátette: ahol Jézus megjelenik, ott konfliktus keletkezik, neki nincs szüksége egyházközségekre. Az egyház alapja a legmélyebb konfliktus, az önként vállalt szolgálat.

Püski Lajos Debrecen-nagyerdei lelkipásztor előadásában kitért az egyházi törvény hiányosságaira az önkéntességgel kapcsolatban, és kiemelte: önkéntesek bevonásával a lelkész feladata nem lesz kevesebb, csak más. Fontosnak nevezte, hogy a lelkészek rámutassanak a szolgálati lehetőségekre, és a tagok élhessék, amit az úrvacsorakor megfogadnak: „hálából egész életemet az Úrnak szentelem”. Figyelmeztetett, hogy az önkéntesség szolgálat legyen, és ne szereplés, és ne gátolja a munkát a „nincs rá pénz” jajszava. A nagyerdei gyülekezet ifivezetői ugyanis évi 2,5 millió forint értékű munkát végeznek el.

Az előadásokat követő szemináriumokon jól működő gyülekezeti modellek mutatkoztak be, illetve Fruttus István Levente számolt be egy gyülekezeti önkénteseket vizsgáló felmérésről, és Szabó Anna a felnőttképzési intézet munkájáról, az elindult és tervezett programokról. Bemutatkoztak a helyezett gyülekezeti programok is, és megismerhettük a Bethesdában folyó önkéntességet, illetve a miskolci Lévay József Református Gimnáziumban folyó szeretetszolgálati oktatási munkát. Az esti kerekasztal-beszélgetésen ifj. Csomós József tiszáninneni ifjúsági lelkész, Gaál Sándor nyírségi esperes, Oravetz Anett pápai teológa és Hajdú Zoltán Levente szóládi lelkipásztor beszélgettek Hámori Ádám szociológussal, EU-referenssel. A beszélgetésben elhangzott, hogy a gyülekezeti önkéntesség szent kényszerből táplálkozik, szerteágazó tevékenységi köre széles körben ismert, pozitív példává teheti. Fontos lenne, hogy a keresztyénség és az önkéntesség ne két külön kategória legyen. Ehhez a hitébresztés mellett az önkéntességet lehetővé tevő közeg is kell, ahol a „nem szuperhívők” is elkezdhetnek szolgálni. A közös szolgálat fiatalok és idősebbek konfliktusát is megoldhatja. Az önkéntesség viszont nem helyettesítheti a missziót, de lehet annak első lépése.

A zárónapon Dick Otterness és Závodi Emese beszéltek a hosszú távú önkéntesség életet formáló, de Magyarországon még mindig nem eléggé támogatott lehetőségéről. A konferencia résztvevői közös víziójukat a következő mondatban foglalták össze: szeretnék, hogy „olyan hálózat jöjjön létre, amelyben Krisztusért tudjuk együtt szolgálni a közösséget, hitelesen és boldogan”, szent munkaközösségként, ahogyan a Szentháromság Isten is munkálkodik.

A háromnapos konferencia hanganyagai és a jelenlévőkkel készült interjúk hozzáférhetők a www.diakonia.hu-n.

Bagdán Zsuzsa, fotó: Kalocsai Richárd