Az egyszázalékos film után újabb református kampányalkotásban vállaltál szerepet. Miért fogadtad el a felkérést?

Azért, mert ezt a filmet együtt találtuk ki Pásztory Ádám kommunikációs igazgatóval, aki az első film megrendelője is volt. Találkoztunk, és azt mondta, jó lenne készíteni még egy filmet, mégpedig a Magyar Református Szeretetszolgálatnak. Elkezdtünk beszélgetni, és eszembe jutott egy kedves barátom, Gigor Attila filmrendező. Másnap délben találkoztunk és kettőre megírtuk a forgatókönyvet. 

Miért pont Gigor Attilát javasoltad rendezőnek?

Ha film, akkor nekem az ő neve ugrik be először. Tudom, hogy jó rendező, valamint, hogy olyan operatőrt, gyártó céget hoz majd magával, akiknek a hozzáállása szakmailag és emberileg is megfelelő.

Mennyiben volt más ez a forgatás, mint az egyszázalékos kampányfilm forgatása?

Az egész forgatás teljesen máshogyan zajlott. Sokkal személyesebb volt számomra, hiszen olyan emberekkel dolgozhattam együtt, akiket személyesen is jól ismerek. A film témáját is nagyon jónak tartom, és a két szereplőtársammal is hamar megkedveltük egymást. Azt kell, hogy mondjam, ez a film személyes ügy lett.  

Nem ijedtél meg a feladattól, hogy sérült emberek lesznek a szereplőtársaid?

Egyáltalán nem.

Dolgoztál már előtte fogyatékkal élő emberekkel?

Ilyen formában nem, de van személyes kötődésem. Édesanyám úgy nevelt fel, hogy hiányzik a bal alkarja. Valamint dolgoztam már kórházban, szociális otthonban, és hajléktalanszállón is megfordultam már segítőként néhányszor. Amikor elmentünk szereplőket válogatni a Dunaalmási Református Szeretetházba, azt hittem, mindenre fel vagyok készülve. Aztán amikor a látogatásunk végéhez értünk, rájöttem, nem tudok úgy kimenni onnan, hogy ne változzon meg bennem valami. Ez megviselt. Eredetileg a film főszereplője ennek az otthonnak a lakója, Viktor lett volna. Azonban időközben megbetegedett, így nem tudott szerepet vállalni a filmben, amit nagyon sajnálok, mert már az első találkozásunkkor nagyon megkedveltük. Vele még mindenképpen szeretnénk találkozni. Amikor kiderült, hogy beteg lett, és csúszik a forgatás, elmentünk a Színesvilág Református Támogató Szolgálathoz, ahol egy rendkívül vidám csoporttal ismerkedtünk meg. Jó volt oda bemenni, ami nagyban köszönhető a gondozóknak, köztük Stefinek és Editnek, akik nagyszerű munkát végeznek. Ott, a Színesvilágban találkoztunk Andrással, és Loui-val, a film két másik szereplőjével.

Loui hogy került képbe? Úgy tudom, eredetileg egy szereplőt kerestetek, és az András lett volna.

Amikor találkoztunk, Loui András mellett ült, és önkéntelenül mind a négyen – Gigor Attila rendező, Győri Márk az operatőr, Pásztory Ádám és jómagam – azt vetettük fel, mi lenne, ha ketten szerepelnének a filmben. Fantasztikus párosról van szó, annyi energiát kaptam tőlük a két forgatási nap alatt, hogy azóta se tudok hova lenni. 

Milyen érzések kavarogtak benned a forgatás alatt?

A két nap nagyon hamar elszaladt. Nem jeleneteket vettünk fel, mert nagyon sokszor nem lehetett tudni, mi lesz a jelenet. Illetve voltak elképzeléseink, de azokat a szereplőtársaim rendszeresen felülírták. Nem éreztem, hogy játszanom kell, és hogy jókedvűnek kell mutatnom magam, minden magától jött. Miattuk lettem jókedvű, nem értük. Ez nem csupán a forgatásról szólt, hanem arról, hogy reggeltől estig nagyon jól éreztük magunkat együtt, amibe bekapcsolódott a sminkesen keresztül az öltöztetőn át a kellékesig mindenki. Nagyon jó csapat jött össze. Biztos vagyok benne, hogy ez Loui-nak és Andrásnak köszönhető. Van mit tőlük tanulni. Egyrészt nagyon közel állnak Istenhez, másrészt pedig olyan humorral, és vidámsággal rendelkeznek, ami bennünk nincs meg. Ezen kívül mérhetetlenül őszinték. Ha fáradtak, fáradtak, ha szeretnek, szeretnek, ha most szünet van, akkor nem megyünk tovább.

A szereplőtársaid hogyan viselték a forgatást?

Nagyon jól összecsiszolódtunk, és hamar megnyíltak. Ez a második napon csúcsosodott ki, amikor Loui már csak velem ment el WC-re, és csak együtt ettünk. Egy ilyen forgatás akkor is nagyon igénybe vesz, ha gyakorlott színész, vagy tapasztalt stábtag vagy. Attól féltünk, hogy mivel Andris és Loui semmivel nem spórolnak az életben, se a szeretetükkel, se az odaadásukkal, ezért az energiájukkal sem fognak, és félő volt, hogy idő előtt kimerülnek. De ez a második napra elmúlt és nagyon bensőséges viszony alakult ki nemcsak velem, hanem az egész stábbal. A forgatás végén az egyik stábtag meg is jegyezte: „Kár, hogy ez csak két nap volt. Szívesen elcsapnék még velük pár napot úgy, hogy nincs ott kamera.”

Van Andrásnak és Louinak olyan tulajdonsága, amiért különösen becsülöd őket?

Érzékenyebb emberek, mint mi. Ráadásul Loui esetében a forgatáson nem voltak jelenetek, mert mindent halálosan komolyan vesz. Amikor megölelt, azt komolyan gondolta. Amikor pedig összevesztünk a focizós jelenetnél, akkor azt is komolyan gondolta: annyira megharagudott, hogy nem tudtuk, miként fog folytatódni a forgatás. Ha az emberek így felmernék vállalni az érzéseiket, könnyebb lenne az életünk. András pedig arról beszélt nekem, hogy ő minden nap imádkozik. Ezen kívül nagyon szoros kapcsolat van közöttük.  Loui például nagyon félt a helikoptertől, elbújt, becsukta a szemét és egyszerűen nem akart tudomást venni semmiről, és senkiről. Odament hozzá Andris, és mondta neki, hogy ne félj, mert ezek az emberek vigyáznak ránk, és az angyalok meg a Jóisten is velünk van. Megfogta Loui kezét, és így kézen fogva mentek. Hatalmas szeretet van bennük. Amikor a Városligetben gokartoztunk, és nem volt a közelünkben a stáb, mert messziről vettük fel a jelenetet, megkérdeztem Andrist, hogyan imádkozik, és megkértem, segítsen, tanítson. Kérdeztem tőle, hogy saját imát mond-e, vagy olyat, amit megtanítottak neki. Erre azt mondta: „Hát, drága druszám, így is imádkozom, meg úgy is. Tegnap érted is imádkoztam, hogy áldjon meg az Isten.” Sokkal közvetlenebb kapcsolatban van Istennel, és elmondja, hogy minden nap szolgálja Istent, és énekel neki, pedig egyáltalán nincs jó hangja. Teljesen Istenre bízza magát. Jó lenne, ha ezt a közvetlen kapcsolatot egyszer én is meg tudnám tapasztalni.

Melyek voltak a kedvenc jeleneteid?

A fagylaltos jelenet érdekes volt, azért mert azon felbuzdulva, hogy az egyik lány az arcomba nyomja a fagylaltot, Loui maga találta ki, hogy ő is belenyomja a fagyiját a képembe, így tetőzve a kialakult helyzetet. Vicces volt, és váratlan. Nagyon élveztem a közös focizást is. A legjobb élményem a hintázós jelenet volt, amikor Loui elkezdett piszkálni, én visszapiszkáltam, ő elkezdett dúdolni, Andris fütyülni, és én is bekapcsolódtam. Fölolvastam nekik, aztán még fütyültünk. Belementem ebbe a játékba, a rendezőnek pedig eszébe jutott, hogy ez a kis játék jól is jöhet, mert ha itt megtanulunk fütyülni, akkor a fagyis jelenetben ez még jól is fog jönni. 

Nagyon megható a zárójelenet. Ez sem volt megrendezve?

Igen, úgy tűnik, sikerült kiérdemelnem Loui szeretetét. Eredetileg oda kellett volna jönnie hozzám és megveregetnie a vállamat. Oda is jött, és ahelyett, hogy ezt tette volna, teljesen spontán megölelt. Megható pillanat volt.

Egy nap, ami nem érted van, de igazán rólad szólhat. Ez a Szeretethíd mottója. Mit jelent számodra ez a mondat?

Arra jöttem rá, hogy ezt a két napot nem lehet úgy megúszni, hogy ne kapj többet. Bármit tehetünk az önkéntesség érdekében, elmondhatjuk milliószor, hogy mennyire jó, és hasznos, de a lényegét érezni kell, és én ezt érzem. Fantasztikus elmesélni az élményeimet az ismerőseimnek, barátaimnak. A sérült emberektől valami nagyon erős jelen- időt kap az ember. Sokkal többet kapsz tőlük, mint amit te valaha is adni tudsz nekik. Vegyük azt, hogy ez nem egy film, hanem valóban egy élménynap. Megpróbálsz nekik programokat szervezni, megteszel minden tőled telhetőt, hogy jól érezzék magukat. Aztán a nap végén, amikor elbúcsúztok, és egyedül maradsz, a benned maradó érzés az, ami igazán rólad szól. Mert az összes reklámban azt hallod: Just do it! Valósítsd meg önmagad! Közben pedig az emberek nagy részének fogalma sincs, hogy mihez kezdjen az életével. Engem ez a film ilyen szempontból nagyon rendbetett. Visszakaptam önmagam, úgy ahogyan azt sosem gondoltam volna. Ez érezhető, ez fogható, ez átélhető, ez jelenlévő, kreatív és feldob. Az önkéntesség egy helyzet, amit az élet hoz, és ha bevállalod, akkor egy jóleső érzés marad utána. Nem tudom, mennyi endorfin szabadul fel ezektől az emberektől, de érezhetően elég sok.

A film a Szeretethidat hirdeti. Mi a véleményed az önkéntes munkáról?

Magyarországon az emberek jó részének a szó hallatán, hogy önkéntesség az jut az eszébe, hogy olyan munka, amiért nem kapok pénzt. Az önkéntes munka nem erről szól. Az önkéntesség lehet egy helyzet, egy óra, egy nap, de van, aki ráteszi az egész életét. Pásztory Ádám mesélte, hogy egy fiatalember elment dolgozni egy otthonba, és ott ragadt, immár három éve. Volt a gondozottjai között egy teljesen magatehetetlen ember, akivel ,azon kívül, hogy ápolta, három éven keresztül soha semmiféle kontaktusba nem került. Aztán egy nap a fiatalember szakított a menyasszonyával. A fiút nagyon megviselte, de igyekezett nem bevinni a munkahelyére a problémáját. Miközben mosdatta ezt a katatón állapotban lévő embert, érezte, ahogyan megérinti az arcát a kezével és megkérdezte, a maga suta módján, hogy mi a baj. Mindezt úgy, hogy előtte három évig semmit sem kommunikáltak. Az önkéntesség lehet bármi, és bárki lehet önkéntes. Valamilyen formában az is önkéntesség, ha átvezetek egy vakot az utcán. Ugyanúgy megvan utána a motorikus nyugtalansággal vegyített jó érzés.

Látom, még mindig dolgozik benned ez az energia.

Igazság szerint már pótoltam is, tettem egy felajánlást. Annak a csapatnak, ahonnan András, és Loui érkezett, én leszek az önkéntese. El fogunk menni együtt színházba, és szeretném, ha ünnepek alkalmával is találkoznánk. A forgatáson megbeszéltük Andrissal, hogy havonta legalább egyszer találkozunk.

Mit éreztél, amikor megnézted a kész filmet?

Furcsa, de nagyon jó érzés. Furcsa azért, mert gyakorlatilag nagypénteken este leültünk, hogy kitaláljunk egy forgatókönyvet, ma pedig már elkészült, és kiment a Youtube-ra. Kíváncsian várom, hogyan tetszik majd a közönségnek.

Életút

Ötvös András 1984. március 3-án született Székesfehérvárott. 2007-ben végezte el a Színház- és Filmművészeti Egyetemet, Máté Gábor osztályában. Harmadéves korában már a Krétakör tagja volt. Gyakorlatra a Katona József Színházba került, majd KoMa (Kortárs Magyar Frissdiplomások) néven létrehoztak egy társulatot. 2008 és 2011 között az egri Gárdonyi Géza Színház színésze volt. Idén a közönség a Katona József Színházban láthatja újra.

Díjak, elismerések
2010 – POSZT, a legjobb 30 év alatti színész
2010 – Színikritikusok díja, pályakezdő, Arturo Ui feltartóztatható felemelkedése, Örkény; Csörgess meg!, Eger
2010 – Színikritikusok díja, fővárosi díja (Homburg herceg, Örkény Színház)
2010 – Gárdonyi Géza Színház társulati díj

Fodor Zsófia

Képek: Kalocsai Richárd