Huszonkét pályázat, több mint húszmillió forint támogatás

2013. július 01., hétfő

A Generális Konvent elnöksége döntött a Kárpát-medencei Református Oktatási Alap pályázatainak támogatásáról.

A Generális Konvent elnökségei 2012. novemberében felhívással éltek a Kárpát-medence református köznevelési intézmények pedagógusai, tanulói és a szülők felé adománygyűjtés céljából.

A 2012. év adománygyűjtés három cél támogatását szolgálta:

  • Végvárprogram – óvodaindítási és általános iskola indítási támogatás. A programban Erdélyben, Kárpátalján, Felvidéken, Horvátországban és Szerbiában szeretnénk segíteni magyar református óvodák és általános iskolák indításában. Nagyon fontosak óvodáink, ahol az anyanyelv megerősíthető, a közösségi élmény átélhető. ... református közegben, magyarul.

  • Megmaradási program – a kárpátaljai, felvidéki és a délvidéki református intézmények működési támogatása. Tudjátok azt, hogy az itt lévő intézmények működésükhöz egyáltalán, vagy csak kis mértékben kapnak állami támogatást. Adományainkkal a létezésüket tesszük lehetővé és segítjük.

  • Bibliaprogram – újfordítású teljes bibliát szeretnénk ajándékozni az adománygyűjtésből a Kárpát-medence református intézményei 9. évfolyamos tanulóinak.

A Kárpát-medencei Református Oktatási Alap 2012 évi adománygyűjtési felhívására a református oktatási intézmények tanulói 11.527.909.-Ft adományt gyűjtöttek. Ezt egészítette ki a Magyar Református Egyház 11.000.000.-Ft összeggel a 2013. évi költségvetésében.

Az oktatási alap céljaira így rendelkezésre álló 22.527.909.-Ft összegből, a Generális Konvent elnöksége 400.000.-Ft összeggel a Kárpát-medencei Református Tanévnyitót (Beregszász, 2013. szeptember 7., szombat, 11 óra), valamint 1.320.000.-Ft összeggel a Biblia program keretein belül a határon túli református iskolák 9. osztályos tanulóinak biblia ajándékát támogatta.

Így óvoda és általános iskola indításra és intézmény működtetésre 20.080.000.-Ft összeget ítélt oda a 26 benyújtott pályázat közül 22-nek a Generális Konvent elnöksége.

reformatus.hu

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.