Márkus Mihály teológiai, Kun Katalin oktatási, Jámbor Julianna és Boross Gézáné diakóniai, Márkus Gábor pedig lelkészi díjat kapott, valamint Michna Krisztina Szolgálat az egyház peremén című művét választották az év könyvének a Zsinat november 21-i, balatonszárszói ülésén.

Hűséges szolgálat

Márkus Mihály korábbi dunántúli püspök kapta idén az Aranygyűrűs teológiai doktor kitüntetést. „Ezzel fejezzük ki nagyrabecsülésünket és köszönetünket, amiért évtizedeken át szolgálta hűséggel tudományosságunkat és egyházunkat” – méltatta őt Hodossy-Takács Előd, a Doktorok Kollégiuma főtitkára a díj átadásakor.

Márkus Mihály 1943-ban született, a Budapesti Református Teológiai Akadémia elvégzése után a körmendi, a szentgyörgyvölgyi gyülekezetben szolgált, majd 1970 és 1975 között Pápán, 1975 óta pedig tatai lelkész, ezzel párhuzamosan tizenöt évig szolgált a dunaalmási szeretetotthonban is. Közben doktori fokozatot szerzett egyháztörténetből, Komáromi Csipkés György teológiai és bibliafordítói munkásságát kutatta. Nemzetközi Kálvin- és Zwingli-kutatóműhelyek aktív tagja, számos tudományos folyóiratban rendszeresen publikál és több könyv szerzője, 2013-ig a Pápai Református Teológiai Akadémia tanszékvezető tanára. A rendszerváltás után három cikluson keresztül volt a Dunántúli Református Egyházkerület püspöke, 1991 és 2002 között a Zsinat lelkészi alelnökeként is szolgált. Emellett tisztséget vállalt a Magyar Református Világszövetségben, a Magyar Bibliatanácsban és a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsában is, amelynek 1998 és 2002 között elnöke volt.

Kórházmisszióról szól az Év könyve

A lelkigondozó-kórházlelkészi szolgálat 25 éves múltra tekint vissza Magyarországon. A rendszerrel kapcsolatos kérdésekre az egyház folyamatosan keresi a választ, ami nagyfokú tudatosságot és átgondoltságot igényel mind a rendszerek működtetői, mind pedig a lelkipásztorok részéről. Ebben nyújthat segítséget Michna Krisztina könyve – fogalmazott Hodossy-Takács Előd a díjátadón. A Doktorok Kollégiumának titkára laudációjában hangsúlyozta: a Szolgálat az egyház peremén ösztönző és a megfelelő megoldást segítő mű, amelynek megállapításaira nyugodtan alapozhat a magyar református gondolkozás.

Hétköznapi ötletek

Boross Gézáné Szappanos Márta idén júniusban vette át vasdiplomáját a Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Karán, hiszen hatvanöt éve, 1954-ben szerzett teológiai diplomát – azóta teljes odaadással szolgált a lelkészi és diakóniai területen is. Munkásságát a Zsinat Kiss Ferenc-díjjal ismerte el, melyet minden évben annak ítélnek oda, akinek gyülekezeti szolgálata, életvitele, életszemlélete példaértékű lehet mások számára, és aki több évtizede dolgozik fáradhatatlanul a református diakóniában.

Tevékenységének köszönhetően újult meg a diakóniai munka a Kálvin téri Református Egyházközségben, ahol segédlelkészként szolgált: segítette a betegek, a rászorulók és az őket segítők mindennapjait, munkatársait lelki alkalmakon is támogatta – foglalta össze laudációjában Gacsályi Gábor, a Zsinat Diakóniai és Egészségügyi Bizottságának elnöke. „A nőknek sajátos képességük van arra, hogy észrevegyék a nehézségeket, a megoldásra váró problémákat és ötleteik is vannak – talán nem olyan magasröptűek mint a férfiaké, de a mi hétköznapi ötleteink sok mindenben megoldást jelentenek” – idézte a díjazott 2012-es ökumenikus világimanapon elhangzott gondolatát Gacsályi Gábor, majd hozzátette: „Ezt tapasztalhattuk egész életében és bár mára papír szerint nyugdíjba vonult, nem szűnt meg aktívan tevékenykedni a diakóniai munkában, melyre Isten elhívta. Három gyermek és számos unoka, dédunoka mellett mindenkor volt ideje és ereje, hogy szolgálatát maradéktalanul ellássa.”

Elhivatottságból végzett munka

A Juhász Zsófia-díj annak adományozható, aki legalább tizenöt éve református diakóniai intézményben, intézményekben végez hűséges, szakmailag, emberileg és a református lelkiség szempontjából kiváló szolgálatot, valamint akinek életvitele, életszemlélete példaértékű lehet mások számára. Ezt a kitüntetést 2019-ben Jámbor Julianna, az őrbottyáni Juhász Zsófia Református Szeretetotthon Fogyatékosokat Ápoló és Gondozó Intézmény munkatársa vette át.

Jámbor Julianna 1982-től, tizenöt éves kora óta gondozó az őrbottyáni intézményben, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéből származó fiatal elhivatottságból kezdett dolgozni. A szeretetotthont ekkor az intézmény névadója, Juhász Zsófia lelkész-igazgató vezette. „A még kamaszkorú leány a nagy »Zsó néni« keze alatt formálódott. A mélységes megértés, a hit, a szeretet, amelyet »Zsó néni« kiteljesített benne, úgy áthatotta lelkét és szellemiségét, hogy azóta is, harminchét éve gondozza szeretettel a reá bízott sérült embereket– méltatta a díjazottat Gacsályi Gábor. – Nyugodtan mondhatjuk, hogy ez az életre szóló hivatásérzet, az elesettekért érzett szeretet tartotta meg ennyi idő után választott családjában. Teszi ezt annak ellenére, hogy nincs lehetőség olyan anyagi elismerésre, mint azt a gondozók megérdemelnék. Ezt így csak hivatásból lehet vállalni.”

A kevésen hű, sokon is az

A Dobos Károly lelkészi díjat az a gyülekezetét megőrző, építő, velük közösséget vállaló lelkipásztor kaphatja, aki szolgálatát legalább húsz éve, falvakban, kis gyülekezetekben, a „kevesen is hűséggel” végzi. A kitüntetést a Zsinat 2019-ben Márkus Gábor verőcei lelkipásztornak, az Északpesti Református Egyházmegye jelöltjének adományozta. A verőcei gyülekezet 1997-ben választotta lelkészévé Márkus Gábort. „Húszéves szolgálatát mindvégig a legkisebbek és a nyomorúságban lévők iránti érzékenység jellemezte. Isten személyes szabadítását megélő testvérünk minden döntése ebből az életet meghatározó személyes tapasztalatból fakadt. Életét talán az alábbi ige jellemzi a legjobban: „Aki hű a kevesen, a sokon is hű az (Lk 16,10)” – fogalmazott a díj átadásakor Dani Eszter, a Zsinati Missziói Iroda vezetője.

Márkus Gábor 1949. május 30-án született Szőnyben. Nős, feleségével, Márkusné Láng Ilonával együtt szolgáltak évtizedeken át. Gyülekezeti feladatai mellett Márkus Gábor a vezetője a Magyarországi Református Egyház hajléktalanmissziójának, a Tiszta Forrás Alapítványnak. 2004-ben a verőcei egyházközség átvette az önkormányzat által nehezen működtetett helyi bölcsődét, óvodát és iskolát. A falu egyetlen iskolájának megmentése egyben a település megmentését is szolgálta. A tanintézetet felújították, és az elmúlt években az ott tanuló gyermekek száma is jelentősen megnövekedett. Munkássága alatt emellett a templom is megújult és a gyülekezet is gyarapodott.

Módszerré vált program

Imre Sándor-díjjal ismerték el Kun Katalinnak az oktatásirányítás területén és a református iskolaügyért végzett áldozatos munkáját. A tatai Kenderke Alapfokú Művészetoktatási Intézmény igazgatónője azt kereste, hogyan lehet hasznosabb tagja a társadalomnak, ezért szögre akasztotta műszaki mérnöki végzettségét, hogy az életüket a közjó szolgálatába állító pedagógus, lelkész és művész felmenőihez hasonlóan a gyermekek nevelésének és a nemzeti kultúra ápolásának szentelje életét – derült ki Ábrám Tibor laudációjából.

A Kun Katalin által alapított művészeti iskola 2003-tól a Tatai Református Egyházközség fenntartásában működik. Komplex művészetoktatási programot dolgozott ki és vezetett be a tanulmány sikeresség javításáért, a Fürkész-programot azóta a Károli Gáspár Református Egyetemen oktatják.

A református nevelési eszményeknek a mindennapi gyakorlatba átültetéséért járó Makkai Sándor-díjat már augusztus 31-én, a Kárpát-medencei református oktatási intézmények pécsi tanévnyitóján átvette Bene Andrásné Péntek Erika, a Szentendrei Református Óvoda első intézményvezetője, Füzér István, a budapesti Lónyay Utcai Református Gimnázium és Kollégium pedagógusa, valamint Nagy Lajos, a kárpátaljai Péterfalvi Református Líceum tanára.

Bencze Zsófia, Farkas Zsuzsanna, Feke György, Kocsis Julianna, fotó: Kalocsai Richárd