„Hagyomány, identitás és történelem a református, bibliaolvasó embereket mindig az igéhez vezetik el” – hangsúlyozta Zsengellér József, a KRE rektora hétfőn, a budapesti református teológia ideiglenes épületében. „Ugyanakkor mindig kérdéseket is vetnek fel, például hogy milyen hagyományaink vannak, és azok az igében gyökereznek-e” – tette hozzá a rektor. Egyes gondolkodók szerint a nyugati civilizáció története nem más, mint a Biblia értelmezésének története, ugyanakkor Jézus tanítását az elmúlt évszázadokban sokan saját céljaik propagálására használták – a kétnapos szakmai tanácskozást megnyitó Zsengellér József szerint ezért is van létjogosultsága az ilyen, történelmi távlatok áttekintését és az igazodási pontok újrafelfedezését elősegítő alkalmaknak.

Második alkalommal szervezték meg Hagyomány – Identitás – Történelem (HIT) című református egyház- és művelődéstörténeti konferenciát a Károli-egyetemen; a Hittudományi Kar Egyháztörténeti Tanszéke, valamint az Egyház és Társadalom Intézet Reformáció öröksége kutatóműhelye vállalta azt, hogy két napra egybegyűjti a Kárpát-medence református témákkal foglalkozó történészeit, néprajzosait, teológusait, antropológusait, szociológusait és művészettörténészeit.

Református kutatók seregszemléje

„Szeretnénk találkozási lehetőséget biztosítani mindazoknak, akiket kutatásaik, oktatói munkájuk, közéleti megszólalásaik, az egyházért érzett felelősségük és identitáskérdéseik miatt foglalkoztatja, mit jelent reformátusnak lenni, mik azok a meghatározó közös tapasztalatok, történelmi és kulturális dimenziók, amelyek közösségünk önképét évszázadokon keresztül alakították és ma is formálják” – ismertette a konferencia célját Földváryné Kiss Réka, a Károli Egyháztörténeti Tanszékének vezetője. A földrajzi és az interdiszciplináris párbeszéd mellett a szervezők fontosnak tartják a pályájuk csúcsán lévő és a fiatalabb történészgenerációk párbeszédét.

A két nap során négy párhuzamosan futó szekcióban összesen nyolcvan előadás hangzott el. A legnagyobb figyelem a huszadik századi egyháztörténeti témákat övezte, ezen belül külön panelt kapott a trianoni trauma feldolgozása. Több előadó is azt járta körül, hogyan kényszerítették a határon túlra került egyházrészeket, hogy szakítsanak meg miden kapcsolatot az anyaországgal és saját egyházi vezetőikkel, valamint hogyan alakultak meg kényszerűségből az utódállamok református egyházai. Hangsúlyos téma volt még a reformátusok helyzete a Rákosi-korszakban és a Kádár-rendszer idején: az egyházmegyei határoknak az évszázados fejlődés eredményeként kialakult regionális sajátosságokat figyelmen kívül hagyó átrajzolása éppúgy szóba került, mint az erdélyi magyarok megsegítésére szervezett illegális akciók a ’70-es és ’80-as években.

Külön szekcióban foglalkoztak a négyszáz évvel ezelőtti holland dortrechti zsinat magyarországi református teológiára gyakorolt hatásaival, az egyházjog kérdéseivel, valamint a 17-19. század református művelődéstörténeti témáival, kiemelten is a lelkészi műveltséggel. „Az évszázadokat átívelő, társadalmakat mozgató folyamatok mellett a történelmet átélő, az eseményeket elszenvedő vagy épp alakító emberek is fontosak a számunkra” – fogalmazott a Földváryné Kiss Réka, a Nemzeti Emlékezet Bizottságának elnöke. Így esett szó a Felvidéken, Kárpátalján, Királyhágómelléken száz évvel ezelőtt egyházkormányzói feladatokat kényszerűségből vállaló lelkipásztorokról, a 19. századi Havasalföldön szerencsét próbáló magyarok között szolgáló református misszionáriusokról, vagy épp a kalotaszegi nők helyzetén kézműves hagyományok felélesztésével és a kisipar ösztönzésével segíteni akaró lelkészfeleségekről.

Hazavihető inspiráció

„Az előadásokat követően kialakult élénk párbeszédek is azt mutatják, hogy sok-sok téma van még, amit ki kellene kutatni” – összegezte tapasztalatait Lányi Gábor szervező. A Károli Egyháztörténeti Tanszékének adjunktusa szerint hatalmas munka folyik a református egyház- és művelődéstörténeti kutatásnak különböző műhelyeiben, ezek a találkozók pedig segítik, hogy a kutatók inspirálják egymást témájukkal, forrásaikkal és a megközelítéseikkel is. Földváryné Kiss Réka emellett az őszinte szakmai párbeszédet, a résztvevők közötti bizalmat és a sajátos református nézőpontok, kérdésfelvetések megjelenését tartja a kétnapos találkozó hasznának, amiből később akár egy átfogó művelődéstörténeti munka is születhet. „Ez is mutatja, hogy az egyháztörténetet nem kell temetni” – tette hozzá.

Az idei konferenciára megjelent a 2018-as előadásokból szerkesztett tanulmánykötet is. „Jó értelemben vett sokszínű munka, mert nem befoghatatlanul szerteágazó, de nem is csak az adott szakterülettel foglalkozó szűk réteg számára érthető” – méltatta a kiadványt Ablonczy Bálint, a Reformáció öröksége kutatóműhely vezetője. A megjelent tanulmányok további erényének nevezte, hogy szerzőik nemcsak adatközlésre szorítkoznak, hanem ismereteink, narratíváink újragondolásra ösztönöznek. „Leginkább mégis azt mutatják, hogy nem a belterjesség jellemzi a magyar reformátusság történetét, e nélkül nem lehet megérteni az elmúlt ötszáz év magyar történelmét sem” – hangsúlyozta a kutató.

Feke György, fotó: Kalocsai Richárd