– Hogyan emlékezik vissza arra a május végi napra, amikor átvette a kinevezését a Sándor-palotában?

– Ez a nap is visszatükrözte a rektori feladat jellegét: egy tárgyalás és egy tanóra között, sietve érkeztem, hogy át tudjam venni. Ünnepélyes pillanat volt, különösen azért, mert más rektorokkal együtt kaphattam meg a kinevezést. Így a Károli is megjelenhetett a többi egyetem között.

Fotó: MTI

– Azóta eltelt néhány hónap, és szeptember elsejétől már ön vezeti az egyetemet. Hogyan készült a rektori teendők átvételére?

– Három évig rektorhelyettes voltam, ráadásul olyan területeket kaptam feladatul, amelyek révén a rektori tennivalók sűrűjébe is betekinthettem. Balla Péter rektor úr számos olyan teendővel is megbízott, amelyek segítségével sok tapasztalatot szerezhettem. Számomra most új terület a mindenkori rektor egyik aktuális feladata, a reprezentáció. Ennek az első állomása volt a kinevezés. A rektor felelős minden, az intézményben hozott döntésért, az anyagiak tekintetében pedig teljes magánvagyonával is felel. Ezért is valóban nehéz ez a pozíció.

– Mi jellemzi azt az egyetemet, amelyet most átvett?

– Jó hangulatú intézmény, ahol nem csupán papíron jelenik meg a családias közösség. Balla Péter annak ellenére tudta biztosítani a nyugalmat és a biztonságot, hogy az ő két és fél rektori ciklusa alatt több olyan pillanat is volt, amelyekben nagyon nehéz döntési helyzeteket kellett megoldani, amikor akár magának az egyetemnek a léte is kérdésessé vált. Ennek ellenére sikerült a problémákat kezelni, nem hullott szét az egyetem, együtt maradt a közösség, belső rendezvényeink és programjaink révén pedig szoros kapcsolat alakulhatott ki a munkatársak között.

A búcsú ideje
„Ha találkozom régi hallgatókkal, mind azt mondják, örülnek, hogy károlisok voltak – én pedig annak, hogy a Károlit választották" – vallja Balla Péter leköszönő rektor.

– Rektori székfoglaló beszédében a református identitás fontosságát hangsúlyozta az egyetemmel kapcsolatban. Fel kell erre hívni a figyelmet? Ez nem magától értetődő?

– Nem feltétlenül, mert a felsőoktatásban úgy vagyunk jelen, mint bármely másik egyetem. Bármilyen felekezeti és világnézeti háttérrel érkezhetnek ide hallgatók. A református identitás fontosságát azért hangsúlyoztam, mert eddig – és nem kritikaként mondom – a keresztyén jelleg dominált. Én azonban úgy gondolom, hogy reformátusságunkat kötelességünk hangsúlyosan is képviselni, mivel mi a Magyarországi Református Egyház egyeteme vagyunk. A legutóbbi szárszói konferenciák is szóltak arról, hogy a református értelmiség identitása valahogyan eltűnt. Ezt vezényszóra nem lehet újrateremteni. Azáltal viszont erősödhet, hogy ebbe a rétegbe olyan emberek kerülnek be, akik már az oktatás során el tudják azt fogadni, és azonosulhatnak vele. Idén első alkalommal református ösztöndíjat hirdettünk a református hátterű hallgatók számára. Ez nem azt jelenti, hogy az egyetem diszkriminálja a nem református hallgatókat, hanem azt mutatja, hogy a református egyház fontosnak tartja, hogy a református fiatalok a református egyetemet válasszák. Ha már az egyháznak van egyeteme, akkor az szolgálja annak életét, épülését, erősödését.

– A reformátusság identitása a beszédében európai kontextusban is megjelent.

– A rendszerváltás óta kiderült: a keresztyénséget – annak ellenére, hogy itt elnyomták, nyugaton pedig szabadon lehetett gyakorolni – mi komolyabban vettük, mint Európa nyugati részén. Nálunk az erőszakos szekularizációnak ellenálló öntudatos közösségek megmaradtak, a másik oldalon azonban a szabad szekularizáció vonzásában széteső közösségeket látunk. Nálunk templomokat építenek, nyugaton eladják azokat. Természetesen azt is látnunk kell, hogy abszolút értékben nézve a református egyház létszáma csökken, ami részben az egyháztagság korfáját tekintve sajátos, szomorú adottság, másrészt pedig a rendszerváltás után szintén megjelenő szabad választás eredménye. Ugyanakkor ezzel párhuzamosan látjuk azt is, hogy az itthoni egyházak akár öntudatukban, akár egyes közösségeikben megerősödnek. Az is nagy kontrasztot jelent a nyugaton megjelenő tendenciákkal szemben, hogy a keresztyén értékeket a politika is felismeri, és támogatja közösségeinket. Ezek miatt egyre növekedhet a Károli szerepe is.

– Nemzetközi szinten is erősödik a Károli?

– Kapcsolataink folyamatosan bővülnek. Nagy az érdeklődés irántunk. Tavaly és idén is több mint százötven külföldi hallgatónk volt annak ellenére, hogy egyelőre csekély számú a kifejezetten idegen nyelvű képzésünk. A Stipendium Hungaricum program részeként is jönnek hozzánk. A Károli a legnagyobb protestáns egyetem Európában, sőt még az Amerikai Egyesült Államokban sincs sok olyan egyetem, amely ilyen szinten vállalja protestáns identitását.

– Az identitáserősítésben a teológushallgatók is részt tudnak venni?

– Bizonyos mértékig már eddig is benne voltak ebben, hiszen az egyetem minden szemeszterben tart közösségi napokat, amelyeken a teológushallgatók más karok diákjainak tartanak bibliaórákat és beszélgetéseket. De aktív részvételük, vezető szerepük a Hallgatói Önkormányzatban is ezt segíti.

– A tanévnyitón az elsőévesekhez fordulva úgy fogalmazott, hogy a következő években a Károli-egyetem lesz az otthonuk. Hogyan értsük ezt?

– Otthonnak általában azt nevezzük, ahol az ember szívesen eltölti az ideje nagy részét, ahol otthon érzi magát. A hallgatók nyilván a számukra vonzó közösségben szeretnének minél többet lenni, mi ilyet szeretnénk nekik nyújtani. Ennek része az is, hogy ne csak egymással, hanem az oktatókkal is sajátos kapcsolatban lehessenek. A kis karokon, mint például a hittudományi, természetes, hogy az oktatók minden hallgatót személyesen ismernek, és ennek révén akár a személyes problémáikkal is tudnak foglalkozni. A nem hitéleti karokon is bevezettük a mentori rendszert, amelynek köszönhetően az oktatók segítik a hallgatókat.

– Milyen a jó egyetemi oktató?

– Olyan, akit szeretnek hallgatni a diákok, és meg tudja szerettetni a tárgyát. Nyilvánvalóan olyan tanárt szeretnek hallgatni, aki nemcsak az órai előadásra, hanem az azt követő beszélgetésekre is nyitott. Azon túl, hogy jól oktat, az órákon kívül is kész időt szánni a diákjaira.

– A székfoglaló beszédében összefoglalta a rektori programját. Ebben szólt arról is, hogy az egyház felismerte az egyetemben rejlő lehetőségeket. Miben lehet a református egyház segítségére az egyetem?

– Az egyik ilyen terület az egyházjog. A jogi kar egyházjogi tanszékének olyan aktuális kérdésekkel is foglalkoznia kell, amelyekkel segítheti az egyház ügyeinek a megoldását és a zsinati munkát.

– Ilyen, az egyházat segítő területet képviselhet például az új kar is?

– A Szociális és Egészségtudományi Kar azért is jött létre, mert az egyházunknak van kórháza, ahol ápolóhiány van, másrészt vannak szociális intézményei, amelyeknek szükségük van munkatársakra és intézményvezetőkre. Eddig a rendszert olyan állami intézmények látták el munkatársakkal, amelyek nem kifejezetten az általunk képviselt értékek mentén képezték őket. Ezért az ott végzettek felkészültségéből is hiányozhatnak bizonyos értékek. Amikor a Semmelweis Egyetem rektorával arról beszélgettünk, hogy neki mi a véleménye egy új, számukra rivális intézmény létrejöttéről, ő elébe ment a kérdésünknek. Az üdvözlő mondataiban fejezte ki örömét, hogy egy egyházi egyetemen is elindul a szociális és egészségügyi képzés, mert mint utalt rá, mi olyat tudunk adni, amilyet más nem: meggyőződést, odaadást, emberszeretetet, azt a fajta lelkületet, amelyet az ápolóknak képviselniük kellene. A szociális munkás szak már korábban is megvolt az egyetemünkön, mellé indítanánk az ápolóképzést.

– A tudományos élet fejlesztésében miben kell előrelépniük?

– Abban, hogy azok a kutatások, amelyek már eddig is itt folytak, illetve azok a kutatóink, akik megjelentek konferenciákon, sokkal inkább jelenítsék meg az egyetemünket. Az is fontos, hogy a tudományterületek legrangosabb nemzetközi konferenciáit a Károlira hozzuk. Ha az egyetem épületkérdései megoldódnak, akkor valóban nemzetközi konferenciaközponttá válhatunk.

– Az épületek kérdéséről, bővülésekről a rektori programja is szól. Sokakat azonban az is érdekel, mi lesz a leégett Ráday-kollégiummal, a hallgatókkal és az intézményekkel.

– A tűz utáni tavaszi félévben a hallgatókat ki kellett költöztetni két másik egyetem kollégiumába. Az oktatás akkor még maradt a Ráday 28-ban, de a felújításhoz teljesen ki kellett üríteni az épületet. Ez azt jelenti, hogy most szeptembertől a teológia a Baár–Madas Református Gimnázium melletti új egyetemi épületbe költözött. A kollégiumi férőhelyekkel vannak nehézségeink, négy különböző helyre tudtuk elszállásolni a hallgatókat. Ami a leégett épületet illeti: október második felében indul a bontás és a felújítás, körülbelül két év alatt fejeződik majd be a munka. A kollégiumi rész teljes egészében megújul, Markusovszky téri bejárattal, valamint a régi épületrész tetőszerkezetének cseréje mellett a második és a harmadik szint is teljesen átalakul. Az érdeklődők a Károli Magazin legújabb számában két képet is láthatnak a tervekről.

– A 21. század milyen egyetemet kíván meg, és miben kell változnia a felsőoktatásnak, amelyben például ma is kilencven percig tart egy tanóra, és hasonló módon megy az oktatás, mint évtizedekkel ezelőtt?

– Nyilvánvalóan változnak majd a struktúrák és a módszerek, sőt már eddig is változtak. Néhol például már megjelent a távoktatás. Ennek bizonyos elemeit igyekszünk mi is bevezetni az elektronikus tananyagok készítésével, az oktatók és hallgatók közötti interaktív kapcsolattartással. Ugyanakkor, ha csak így oktatnának a jövő egyetemén, akkor ezzel a lényegét veszítené el a felsőoktatási képzés. A Példabeszédek könyve is úgy fogalmaz, hogy „fiam, figyelj bölcsességemre, hallgasd meg értelmes szavaimat” (Péld 5,1). Szükséges tehát a személyes élményátadás, a közvetlen képzés, nem maradhat el a tapasztalatok, emóciók átadása – ez ugyanis nem lehetséges elektronikus formában. De természetesen ma már az sem igazán szerencsés, ha csupán frontális módon megy az oktatás.

– Rektori ciklusának végén, öt év múlva milyen egyetemet szeretne?

– Azt szeretném, ha megszűnne az egyetem mostani területi széttagoltsága. Az a célom, hogy az egyetem legtöbb képzése az úgynevezett református negyedben, a Kálvin tér közelében, ötszáz méteres sugarú körben működjön. Ha ez megvalósul, akkor sokkal könnyebbé válhatnak a párhuzamos képzések, könnyebben kialakulhatnak az egyetemi közösségek. Folyamatos találkozási pont lehetne például egy nagy közös menza. Másik nagy tervünk a digitalizáció. Informatikai fejlesztési tervet készítettünk, amelynek segítségével mind az adminisztráció, mind az oktatás területén alkalmazni tudjuk majd a legújabb technikát. A nemzetköziesítés folyamatát erősítenünk kell, ami több idegennyelvű képzés meghirdetésével valósulhat meg. Az egyetemet olyan állapotban vehettem át vezetőként, hogy nyugodtan gondolhatunk a továbblépésre és a fejlődésre. Nagy feladat, hogy az egyetemek közötti ranglétrán és a kialakult népszerűségünk tekintetében is megőrizzük a mostani helyünket, sőt akár még előbbre is lépjünk.

T. Németh László, fotó: Sebestyén László

Az interjú megjelent a Reformátusok Lapjában.