„A szentírás belső bizonyságtételének mindent elsöprő üzenete tör fel ezekből a mondatokból. Zakariás Messiás-víziója még csak utalás, de a Messiás Jézus fellépése már hús-vér tapasztalat” – Fekete Károly tiszántúli püspök az egységnap vezérigéje, a Zakariás próféta könyve 8. fejezetének 23. verse, valamint a Márk evangéliuma 1. fejezete 36-38. versei alapján hirdette az igét május 18-án.

A püspök hangsúlyozta: Mindkét bibliai ige Isten álmáról beszél. „Isten álma ugyanis az volt, hogy az a nép, amelyet ő a népek tengeréből kiválasztott, megismerve őt, hirdeti majd akaratát, képviseli életszemléletét és a népek világosságává lesz. Útjelzővé, hogy ők is rátaláljanak az egy, igaz Istenre” – fogalmazott a püspök.

Isten hűséges, mellette kitartó, akaratát szem előtt tartó népre vágyott, de csalódnia kellett - mondta a püspök, aki bemutatta, hogy milyen útra lépett  az általa kiválasztott nép: „Felszínesen és semmitmondóan szövegeltek, emlegették az igéket, de nem bíztak benne mindhalálig. Volt fülük, de nem értettek. Néha nosztalgiáztak Istenről, de elfelejtettek vele beszélgetni.” Isten azonban nem mondott le az ő nagy álmáról, és Zakariás prófétát már szinte reménytelen helyzetben hívta el, hogy vázolja fel Isten vágyálmát a boldog jövendőről. 

„Az ige a félretolt, elfeledett, leértékelt, peremre szorított Istent a prófécia szerint központba emeli, életszervező erőként mutatja be, és erejében semmit nem kételkedik. Isten jelenléte orientációs, tájékozódási pont” – mondta Fekete Károly. Az igehirdető a prófétára utalva úgy fogalmazott, hogy „vegyétek komolyan a saját küldetéseteket, mert Isten komolyan vesz bennünket, és érdekünkben valóra akarja váltani az álmát minden újabb és újabb korszakban, ma is”.

Amikor Isten belenyúl az emberek viszonyába és a személyek élettörténetébe, az mindig emlékezetes. „Helyreáll és kiigazodik valami, amit az ember összegubancolt és konfliktussorozattá bonyolított. Ilyenkor Isten a rendező erő. Ez az a történelmi tapasztalat, amely Zakariást a reménység prófétájává emeli. Ahol és amikor egyedül Istené a dicsőség, ott feltámad az életösztön és az életkedv, és ezt mondják: hadd tartsunk veletek, mert hallottuk, hogy veletek van az Isten” – fogalmazott Fekete Károly. Hangsúlyozta, hogy Isten tekintélyének elismerése letöri az egymás feletti hatalmaskodás igyekezetét.  Az egyedül dicsőséges Isten tükröt tart elénk, hogy viszonyítsunk és aztán annak megfelelően minősítsünk másokat.

A keresztyén ember feladata az, hogy Isten dicsőségének tanúja legyen. Ez a dicsőséglátás önmérsékletre késztet, de bátorságot is ad. „A minőségi életet élők áldott életpéldája a legvonzóbb az Úristenhez, amikor példát adunk, hogy mások is ráleljenek az áldást osztó Istenre. Kövessék útjukat azoknak, akik Istenhez közelebb vannak. Mert a megáldottság vonzereje páratlan” – hangsúlyozta a tiszántúli püspök. Mint mondta, egész keresztyén életünknek ez az áldáshordozás adja az értelmét, és ezt az üzenetet Isten Zakariáson keresztül osztotta meg.

Isten maga vette kezébe álmának a megvalósítását. De nem egy új próféciát íratott a küldetésről, „hanem életre keltette magát a küldöttek küldöttét: fiát, Jézus Krisztust, egy vérbeli igehirdetőt támasztott, testé lett prédikátort, aki megvalósítja Isten álmát”. Elküldte Jézust, akinek látóköréből nem esnek ki a testi-lelki bajokban szenvedők sem, és aki sokakat meggyógyított.

„Jézus üzenetének célkeresztjébe az a szomorú tény kerül, hogy egyre több ember válik nézővé, olyan nézővé, aki nyilvánvaló helyzetek és állapotok láttán megmarad szívtelen elnézőjeként mindannak, ami a környezetünkben történik” – figyelmeztetett Fekete Károly, és hozzátette: „Jézus nem tudja elnézni a bajbajutottat és nem tetszik neki, hogy mi kívülállóként a lelátóról nézzük válságos világunkat. Ő hallótávolságba hív bennünket, behív a történések sűrűjébe, ahol az ő igéje működik, hogy halljuk meg  végre az Isten szavát, mert a hit hallásból van. Az egyház küldetésének lényege, hogy megossza a világgal a meghallott evangéliumot, a megváltás csodálatos  örömhírét.”

Fekete Károly igehirdetésének végén arra hívott minket, hogy „legyünk egyház, ki folyvást tanul, legyünk egyház, ki emberi, legyünk egyház, ki igazmondó, legyünk egyház, ki táplál, legyünk egyház, ki azon van, hogy nagyság, nagylelkűség és jóság legyen közöttünk”.

Az istentiszteleten az Egyesített Református Kórus szolgált

Csűry István királyhágómelléki püspök a Miatyánk elmondása után emlékeztetett arra, hogy a hálaadó istentisztelet adományait a Nagydobronyi Irgalmas Samaritánus Gyermekotthonnak ajánlják fel az egységnap szervezői. Elmondta azt is, hogy az úrvacsorai kenyeret a Magyarok Kenyere Programban összegyűjtött és a gyülekezetek által felajánlott búzából sütötték, a bort pedig Mészáros Pál szekszárdi borász, volt presbiter ajánlotta fel.

Bogárdi Szabó István dunamelléki püspök úrvacsorai tanításában hangsúlyozta: „hogy kik voltunk tíz éve és kik vagyunk most, és hogy milyeneknek is kellene lennünk, azt abból a szóból kezdhetjük megérteni, amit az apostol így mond a szereztetési igében: ezt cselekedjétek”. Ennek az elkötelező parancsnak kérdés formája is van. „Pünkösd napján azt kérdezik Péter apostol igehirdetését hallva a jeruzsálemi zarándokok: mit cselekedjünk, atyámfiai? Akkor Péter ezt feleli: térjetek meg és keresztelkedjetek meg mindannyian a Jézus Krisztus nevében, a bűnök bocsánatára” – fogalmazott a püspök, majd hozzátette: „Vegyétek a kenyeret és osszátok meg a pohárt, és hirdessétek az Úr Jézus Krisztus halálát, míg eljövend. Az úrvacsora a tökéletes, bűntörlő áldozatra emlékeztet, és a boldog reményt hirdeti, mikor végképp elvétetik Isten és ember között minden elválasztó akadály.”

Az istentiszteleten a Generális Konvent elnökségi tagjai szolgáltak, az egységnapra érkező református testvérek pedig az úrvacsora közösségében is megélhették egységüket.

 Hegedűs Bence, fotó: Sebestyén László, Szarvas László, Kalocsai Richárd