– Hogyan kezdett regényt írni, mi motiválta?

– A főhős, Aba Amadé személye és mindaz, ahogyan ő a gönciek emlékezetében él. Több olyan városi ünnepen is voltam, amelyen említették őt. Mindig zavart, hogy sokan egyenlőségjelet tesznek a Csákok és az Abák közé, és olyan feudális oligarcháknak tartják őket, akik szembementek a királlyal. De miért mentek volna ellene? Mert nagybirtokaik voltak? Amadé, a regény főszereplője mindig a központi hatalom támogatója volt. Úgy gondoltam, ha már itt van nekünk Gönc mellett Amadé vára, és sokat emlegetjük őt, akkor legalább tudjuk meg róla, ki volt valójában. Nem állítom, hogy teljes mértékben olyan volt, mint amilyennek megírtam, hiszen nagyon kevés forrás maradt fenn róla, de azért jussunk közelebb hozzá. Amikor az Abák voltak Gönc birtokosai, akkor a város kiemelt helyzetben volt Magyarországon. Később aztán az itteni embereket olyan sokféle nyomorúság és megaláztatás érte a történelem során, hogy lélekben megtörtek. Úgy gondolom, ha legalább a múltunkra büszkék lehetünk, akkor az erőt adhat a jelenben és reménységet a jövőre nézve.

– A gönciek hogyan gondolnak az Abákra?

– Az egyik utcát Herceg utcának hívják. Emlékezetük szerint az Abák ott jártak ki a városból. Ők ugyan nem voltak hercegek, de a szerepük így jelenik meg a gönciek szemében, akik nagyon örülnek és büszkék, hogy nekik ilyen történelmi személyiségeik vannak.

– Hogyan fogadták a regényt, amely az ő világukról szól?

– Mint mondják, azóta egészen másként néznek a tájra, mert eszükbe jut, hogy itt nem is akármilyen élet volt a múltban. Igyekeztem megörökíteni ezt a vidéket, hogy azok is jobban megismerjék, akik itt élnek.

– Úgy tudom, nem a történelmi regénnyel kezdte az írást.

– Gönc előtt Gagybátorban voltunk lelkészek. Ott az egyik idős asszony rengeteg történetet mesélt el, amelyeket én mindig továbbadtam. A gyerekeim mondták, hogy inkább írjam le ezeket a hihetetlennek tűnő mikszáthi történeteket. Így kezdtem el írni, majd az egyházkerületi újságban gasztrotörténeteim jelentek meg ételreceptekkel és fotókkal.

– Hogyan születik egy történelmi regény?

– Kellett az indíttatás, hogy valamit szeretnék megírni. Amikor itthon bejelentettem, hogy regényírásba fogok, a családom nem hitte el. Még akkor sem, amikor mondtam, hogy szeretnék saját számítógépet, amelyen tudok dolgozni. El kellett döntenem, hogy milyen legyen a regény: olyat szerettem volna, amely felhőtlen szórakozást tud nyújtani az olvasónak. Arról is döntenem kellett, mi az, amit a történelemből meg tudok tartani. Úgy gondoltam, hogy amit biztosan tudunk, az a regényben sem történhet másként. Amiről viszont nincs ismeretünk, az tiszta lap, és azt írunk rá, amit akarunk. De ezt úgy kell tenni, hogy az adott karakter megtartsa a jellemvonásait. Fontosnak tartottam, hogy a fordulatok is illeszkedjenek egyrészt a történelmi tényekhez, másrészt pedig a figura jelleméhez. 

Viola Judit 1982-ben végezte el a teológiát. A történelmet mindig szerette, de nem lehetett történelemtanár, mert édesapja tábori lelkész volt. „Férjezett néven nem szoktak regények megjelenni. Édesapám úgy gondolta, hogy három keresztnevet ad a gyermekeinek. Így lettem Ildikó Viola Judit, de nem anyakönyvezhettek így, az utolsó már lemaradt. A nevem második részéből lett a szerzői nevem. A gyülekezetben már ritkán szoktam prédikálni, kántorként szolgálok és a kórust vezetem. Napközben általában egyedül vagyok, és akkor tudok írni" – osztja meg a Sasok a viharban szerzője. Az elmúlt három évben elkészült három kötet után a negyedik könyv várhatóan még idén megjelenik az Athenaeum Kiadónál.

– Már előre látta, hogy több kötet is megjelenik majd?

– Nem. Azt gondoltam, hogy a történetet meg lehet írni egy regényben. Amikor belekezdtem, akkor már láttam: ez egy könyvbe nem fér bele. Már a negyedik kötetnél járok, és még mindig nem lesz vége. Nagyon élvezetes dolog regényt írni. Ez nekem nem munka, hanem szórakozás. Valamelyik író-olvasó találkozón említettem, hogy mosogatás, vasalás közben jönnek a gondolatok. Amikor a számítógép elé ülök, akkor már tudom, mi történik majd a folytatásban, csak le kell írnom.

– A most megjelent harmadik kötetben még csak az 1280-as évek elején járunk, Aba Amadé még nem lépett a politikai pályára. Gondolom, hogy az 1312-es rozgonyi csatáig azért el kell jutni.

– Addig nem, mert akkor Amadé már nem élt, csak a fiai. 1311-ben vége lesz a történetnek, hiszen akkor ölték meg Aba Amadét a kassai polgárok.

– A regényből nemcsak a főhősöket ismerhetjük meg, hanem a középkori magyar történelmet és az akkori hétköznapokat is.

A középkor ismeretlen az emberek számára, az oktatás nem nagyon foglalkozik vele, és úgy látom, hogy egyébként is egyre kevesebben szeretik a történelmet. Azt gondolom, talán könnyebben érthetővé válnak a történelmi ismeretek, ha regényben jelennek meg. Franciaországban például a tananyag részeként kötelező olvasmány a tankönyv mellett a történelmi regény is. Igyekszem korhű lenni. Magyar és idegen nyelvű szakirodalmat, illetve eredeti forrásokat is felhasználtam. A Heves megyei levéltár oklevéltára például közli a Kun László korabeli okleveleket. Egyet „idézek” is a regényemben.

Boldogkő vára az első kötet borítóján is látható

– Tudatos, hogy az első kötetben nagyon sok leírás szerepel, a következőkben pedig már több a párbeszéd?

– Igen, először be kell rendezni a színpadot. Amikor felállítottuk a díszletet, akkor jöhetnek a szereplők. Ezután már nem kell minden egyes kötetben leírni azt, ami az elsőben szerepelt. 

– Egy korábbi, máshol megjelent interjúban említette, hogy vannak olyan szereplők, akiket családtagjairól mintázott. Mint mondta, megpróbálta a főhősöket szerethetővé tenni.

– Persze, ez lényeges. Például az Aba-fiúk nagyanyja, Izabella úrnő az édesanyámra hasonlít. Amikor a fiaink az első részt olvasták, felkiáltottak, hogy „ő a nagymamánk”. Több szereplő tulajdonságait szándékosan másoltam ma élő személyekről, és nyilván a legtöbb alakban belőlem is vannak jellemvonások. Aba Lőrinc tárnokmester személye az egyik kedvencem, mert ő két lábbal áll a földön, és mindig határozottan megmondja a dolgokat.

Könyvbemutatók a következő hetekben:

Április 29. Debrecen, 16.30, Református Kollégium, Kálvin tér 16.
Május 6. Budapest, 17.00, Ráday Kollégium, Ráday utca 28.
Május 24. Miskolc, 17.00, Egyházkerületi Székház, Kossuth út 17.
Május 29. Kassa, 17.30, Magyar Református Központ, Miklósbörtön utca 3.

– A cím, a Sasok a viharban több dologra is utalhat, például az Abák címerére.

– Először is arra utal, hogy nem volt ötletem, majd nemes egyszerűséggel kölcsönvettem a címet. Az egyik fiam közgazdászhallgatóként Amerikában is járt egy évig egyetemre, és ott írt szakdolgozatot hasonló címmel a nagy gazdasági válságról. Ő megengedte, hogy használjam. Másrészt az Abák címerében valóban szerepel a sas. Harmadrészt az Aba-fiúk, Finta, Péter és Amadé a történelem viharában próbálnak evickélni, repülni, vagy éppen vitetik magukat a viharral, mint a sasok.

– Nekem úgy tűnik, hogy a legkisebb fiú, Amadé a keresztyénség és a haza védelmezője.

– Ilyennek szántam, bár az eddig megjelent három kötetben még szinte csak mellékszereplő.

– A vihar igazán a most megjelent, harmadik kötetben kezd kialakulni.

– Ez a kor, IV. Béla halála után egészen Károly Róbertig nagyon viszontagságos időszaka Magyarországnak. A harmadik kötetben sok esemény történik, de IV. László gondolatait az ország ügyei helyett a kun menyecskék foglalják le. László uralkodása igencsak viharos korszak, ezért is lett a kötet alcíme a Villámlás és mennydörgés.

– Ebben a részben Szalánc ostromát igazán szemléletesen sikerült bemutatnia.

– Nehéz volt megírnom, mert finom léleknek gondolom magam. A csaták megírása kemény dió egy nőnek, hiszen a férfiak már gyermekkorukban is katonásat játszanak. Nekem nem volt könnyű beleélnem magam.

– A keresztyénséggel, egyházzal kapcsolatos leírások és párbeszédek talán könnyebben mentek.

– Igen. Amadét azért vittem el a jászói kolostoriskolába még az első kötetben, mert úgy gondoltam, hogy az ő főhősi jelleméhez szilárd erkölcsi alap kell, amely nem lehet más, mint az Istenbe vetett hit. Nem tudjuk, hogy valójában járt-e Jászón. Latinul tudnia kellett, hiszen később leírták róla, hogy ő komolyan vette a nádori feladatait. Sokat dolgozott a hivatalában, odafigyelt az oklevelek kezelésére. Az ő nádori hivatalának munkamenetét az utódai is követték. Az egyházi leírásoknál – ha burkoltan is, de – igyekeztem megmaradni református lelkipásztornak. Ez a szemlélet például a pécsi székesegyházról folytatott párbeszédben is megjelenik.

– A harmadik kötet fülszövegében írja: „A középkori történelem szereplőire ritkán gondolunk úgy, mint hús-vér emberekre. Az időbeli távolság mozdulatlan alakká merevíti őket. Mint egy freskó alakjai, úgy tűnnek elő a múltból. Pedig ugyanazok az indulatok mozgatták őket is, mint ma minket: szeretet és gyűlölet, hűség és árulás, önzetlenség és érdek, pénz és hatalom. Ők is küszködtek, örültek, győztek és elbuktak. Csak a díszlet más, az ember ugyanaz maradt.” Mit üzen az Abák története a mai kornak?

– Azt, hogy folyamatosan döntési helyzetekben vagyunk az élet apró és nagyobb dolgaiban. Minden körülmények között meg kell próbálnunk keresztyénnek és embernek maradni. Ez nem mindig és nem mindenkinek sikerül, de hisszük, hogy az út mindenkinek nyitva van. Az utolsó pillanatig lehet a jót választani. Erre emlékeztet minket a nagypéntek és a húsvét is.

Németh László, fotó: Budaházi Anikó

A cikk megjelent a Reformátusok Lapja 2019. húsvéti számában.