Ne hagyja, hogy elvesszen a telefonszáma

2018. február 07., szerda

Akár telefonszámukat és kedvezményeiket is elveszíthetik azok az előfizetők, akik a református mobilflottába tartoznak, és nem regisztrálják adataikat a mobil.reformatus.hu honlapon. A kitöltésre február 9-ig van lehetőség. A Magyarországi Református Egyház illetékesei egy új szerződés előkészítésén dolgoznak, a tárgyalások jelenleg is zajlanak, a cél az olcsóbb árak és a jobb kiszolgálás elérése. A részletekről Szabó Ferencet, a Dunamelléki Református Egyházkerület főjegyzőjét kérdeztük.

– Miért van szükség arra, hogy a református mobil flotta tagjai kitöltsék az adatlapot?

– Kétéves szerződéseket szoktunk kötni a református mobilflottához, a most hatályos február 28-án lejár. Az adatgyűjtést azért indítottuk, mert egyrészt szeretnénk pontosan látni, hogy kik vannak a flottában, másrészt a felmérésünk célja, hogy előkészítsük a tárgyalásokat, vagyis a következő szerződést még jobb feltételekkel tudjuk majd megkötni.

– Most nem egyértelmű, hogy kik tartoznak a flottához?

– Azért nem, mert az egyház nyilvántartása nem pontos, a szolgáltató pedig nem adhat ki erre vonatkozóan adatokat az új jogszabályok miatt.

– Akkor kinek is kell kitölteni az adatlapot? Magánszemélyeknek, egyházi intézményeknek, mindenkinek, akinek a zsebében református flottás telefon van, függetlenül attól, hogy ki fizeti a számlát?

– Igen, mindenkinek szükséges kitöltenie. Az van könnyebb helyzetben, akinek egyéni előfizetése van: ez ugye azt jelenti, hogy a számlafizető neve a saját neve, nem egy egyházmegyéé, például. Rájuk szabtuk a kitölteni való űrlapot.

– Mi a helyzet azokkal, akiknek a munkahelyük fizeti a számlát?

– Tőlük is szükséges az adatszolgáltatás. Nekik azt javasoljuk, hogy vegyék föl a kapcsolatot a munkahelyükkel, kérdezzék meg, ők ott központilag már kitöltötték-e az űrlapot, vagy az a döntés, hogy mindenkinek saját magának kell rendeznie ezt. A kitöltésnél lehetőség van azonban arra is, hogy a munkáltató, egy gyülekezet, iskola, más intézmény maga töltse föl valamennyi általa fizetett számla után az adatokat. A lényeg, hogy végül minden telefonszám rögzítve legyen. Minden csoportos előfizetőnek – egyházmegyének, munkahelynek – van egy mobil-kapcsolattartója. Hozzájuk fordulhatnak az illetékesek.

– Mi lesz azokkal a telefonszámokkal, amelyeket sem magánszemély, sem intézmény vagy gyülekezet nem regisztrál?

– Akiknek a telefonszáma nem lesz regisztrálva, azoknak akár a telefonszámuk is veszélybe kerülhet. Előfordulhat, hogy bár a számuk megmarad, de kikerülnek a flottából és elveszítik a most meglévő kedvezményeiket. Az egyház nem tud felelősséget vállalni azoknak az előfizetéséért, akik nem szolgáltatnak adatot.

Fontos változások a református telefoncsomagban
Ön is tagja a református flottának? Ha nem szeretné, hogy kikerüljön a kedvezményes csomagból, vagy esetleg megszűnjön a telefonszáma, olvassa el tájékoztatónkat! 

– Mi az egyeztetési határidő, hol lehet ezt megtenni?

– Február 9-e a határidő. (A kitöltési határidőt azóta kitolták február 20-án éjfélig – a szerk.) Azért nagyon fontos ilyen rövid idő alatt az összes előfizetőnkről többet megtudni, mert a szolgáltatókkal a tárgyalás folyamatban van, és erősíti a tárgyalási pozíciónkat, ha már az új szerződés megkötése előtt az adatok birtokában vagyunk. Az online ív a mobil.reformatus.hu oldalon található.

– Új szerződést említ, zajlanak a tárgyalások. Az tudható, hogy a mobilpiac gyorsan változik. Milyen módosítások vannak kilátásban a református mobilflottát illetően?

– Az elmúlt években azt tapasztaltuk, hogy a szerződés megkötésekor még kedvezőek a feltételek, aztán a kétéves ciklus közepére, végére az árak, szolgáltatások már idejétmúltak. A piac elhaladt mellettük, az árak máshol lefelé mozdultak, a szolgáltatások színvonala emelkedik. Így elsődleges szempont, hogy kedvezőbb árakat tudjunk az előfizetőknek biztosítani az új szerződéssel. Most úgy tűnik, ez akár 15-25 százalékos árcsökkenést is hozhat. Emellett fontos szempont, hogy az ügyfélszolgálat, a kiszolgálás a szolgáltató részéről sokkal gördülékenyebb legyen a jövőben. Sajnos az elmúlt évben anomáliákat tapasztaltunk, ez sem az előfizetőknek, sem az egyháznak nem előnyös. Ezért azon is dolgozunk, hogy az új konstrukcióból mind árban, mind kiszolgálásban a lehető legjobbat hozzuk ki. Ez megtörténhet akár új szolgáltatónál is, például számhordozással együtt.

Hegedűs Márk
Fotó: Füle Tamás / parokia.hu

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.