Református intézményt is díjaztak a szociális munka napján

2017. november 08., szerda

November 12-én azokat ünnepeljük, akik felerősítik a rászorulók hangját, akik láthatóvá, tapinthatóvá teszik a sorsukat, hozzájárulva egy összetartó, befogadó társadalom megerősítéséhez. A szociális munka napján Pro Caritate díjjal tüntették ki Svébisné Juhász Mártát, a Kecskeméti Református Egyházközség Sion Nyugdíjasháza és Gondozási Központja igazgatóját.

Az Uránia Nemzeti Filmszínházban a szociális ágazatban dolgozókat díjazták november 8-án. Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere hangsúlyozta, hogy a segítő szakmákban dolgozók még a legelesettebbeknek is meg tudják mutatni, hogy mindig van lehetőség egy jobb, értelmesebb életre. 

Az alkalmon többek között Pro Caritate díjat vett át Svébisné Juhász Márta, a Kecskeméti Református Egyházközség Sion Nyugdíjasháza és Gondozási Központja igazgatója, a Magyarországi Református Nőszövetség alelnöke. Az intémény lassan két évtizede segíti elesett embertársainkat a református diakónia alapelveit szem előtt tartva. 

„A társadalomnak nincs nélkülözhető tagja, ezért van szükség szolidaritásra, közösségvállalásra, a rászorulókért végzett szociális munkára" – fogalmazott a díjátadón Czibere Károly, szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár, aki arra is rámutatott, hogy a szociális területen dolgozók hozzájárulnak egy összetartó, befogadó társadalom megerősítéséhez, hiszen hivatásuk során láthatóvá, tapinthatóvá teszik a rászorulók sorsát.

Forrás: MTI, fotó: Asszonyi Eszter

Reformatus.hu a közösségi oldalakon

Asztali verzió