Ez az esemény a későbbiek során nagyon jelentős eseményeket hordozott magában. A szülői házában az elszászi „alemann" nyelvjárás mellett a francia nyelv is jelen volt, Albert az irodalmi németet a középiskolában tanulta meg.

A család apai ágon Svájcból származott, még a XIV-XV. században, a csendes kis hegyi falu, Liebenzell mondja magát a család őshazájának. Múzeum is őrzi itt a Schweizer család – egyben Albert Schweizer – emlékét. (Innen a Schweizer – Svájci családnév.)

Gyermekkorát Gunsbachban töltötte, ahol édesapja protestáns lelkipásztor volt. A jó hallású és a zenére fogékony gyermek kilencéves korától a parókia orgonáján játszott. A középiskolát Mulhouseban végezte, ahol 1893-ban érettségizett. A családi hagyományt folytatva, de nem atyai kényszerre a strassburgi egyetemen kezdett tanulni teológiát és filozófiát, Párizsban pedig Charles-Marie Widor orgonaművésznél, a Saint-Sulpice katedrális orgonistájánál orgonát. Az „orgonát tanult" nem félrefogalmazás, mivel nemcsak az orgonajátékot tanulta meg, hanem az orgona szerkezetét, építésének módját, technikai részleteit is, későbbiekben mindezeket tudta hasznosítani. A történelem torz játéka, hogy Gunsbach, Mulhouse, Strassbburg egyaránt Elzásszal a Német Császársághoz tartozott, de a határok átjárhatósága miatt nem okozott semmi gondot német és francia iskolába járni – még egy időben sem – amennyiben a diák bírta a nyelveket. Majd 3 éven keresztül folytatta filozófiai és teológiai tanulmányait Párizsban és Berlinben. Ez utóbbi városban doktorált filozófiából 1899-ben. Disszertációjának címe Kant vallásfilozófiája a Tiszta ész kritikája és a Vallás az értelem határain belül esszék alapján. 1901-ben írta meg teológiai disszertációját Az utolsó vacsora különböző, egymástól eltérő, újabbkori történeti értékelésének kritikai bemutatása címen s melyet 1906-ban publikált. Tübingenben 1913-ban jelent meg átdolgozott kiadása A Jézus-élet-kutatás története címmel. 1902-ben habilitált evangélikus teológiából (A messiási titok és Krisztus szenvedésének misztériuma), majd docensként működött az egyetemen és a Szent Miklós templom lelkészeként szolgált. Ő volt az, aki megáldotta Theodor Heuss, a későbbi (első) NSZK-államelnök házasságát. Közben zenei tanulmányait is folytatta, 1905-ben jelent meg Johann Sebastian Bach című műve franciául, 1908-ban pedig egy új, német nyelvű Bach-monográfiát adott ki.

A politikai és vallási eszméi szembeállították kollégáival: a németbarát lelkészek nem kedvelték benne a liberálist, míg a liberális lelkészek nem kedvelték benne a németet. Mindennek a tetejébe 1912-ben feleségül vette Helene Bresslaut, Harry Bresslau zsidó történész lányát.

Huszonöt évesen elhatározta, hogy harminc éves koráig a gyakorlati teológiában, mint lelkész szolgálja Istent, de harminc éves kora után, a párizsi evengélikus misszió önkéntes orvosokat kereső felhívására orvosként akar Isten rendelkezésére állni.

A misszionárius életpályáját felvázoló írás a Dunántúli Református Egyházkerület honlapján folytatódik.

Szerző: Pétervári Imre

Forrás: refdunantul.hu