A hegyi beszéd elején olvasható „boldog-mondások" értelmezésének könyvtárnyi irodalma van. S ez érthető is, mivel a megfogalmazás szándékos tömörsége egyben kikerülhetetlenül kifejtetlenséget is jelent. Olyan súlyú állítás minden mondata, hogy évszázadokon át lehet vitatkozni a pontos jelentésén, s akkor sem érünk a végére.

Most kiválasztott versünk: „Boldogok a szelídek, mert ők öröklik a földet." (Mt 5,5) Azt tudjuk, hogy Jézus itt a zsoltárokra utal vissza: „A szelídek pedig öröklik a földet és gyönyörködnek nagy békességben." (Zsolt 37,11) Azt azonban csak érezzük, hogy mit is értett itt azon, hogy „szelíd". S az végképp külön kérdés, hogy mi a megfejtése annak, hogy „öröklik a földet".

Talán közelebb kerülünk a helyes értelmezéshez, ha megnézzük az eredeti szó jelentéscsokrát. Minthogy Máté evangéliuma görög nyelven íródott (vagy ha volt is arám eredetije, azt nem ismerjük), a görög szó jelentésrétegeit kell megnéznünk. Ezek: békés, béketűrő, galamblelkű, szelíd, gyöngéd, jámbor, kezes, csendes, nyájas, szerény, mértéktartó, puha... Ebből a listából elég jól kirajzolódik annak az embernek a jelleme, viselkedése, értékrendje, akiről Jézus beszél.

Gazdagítja a képet az, ahogyan Pál tanítja a gyülekezeteket: „Mint Istennek szent és kedves választottai, öltsétek magatokra az irgalmasságot, a jóságot, a szelídséget és a türelmet." (Kol 3,12)

Még világosabbá válik a mondat üzenete, ha hozzávesszük Jézus tanítását az erőszakról és a gonoszságról. „Hallottátok, hogy megmondatott: Szemet szemért és fogat fogért. Én viszont azt mondom néktek: Ne álljatok ellene a gonosznak, hanem ha arcul ütnek jobb felől, tartsd oda a bal arcodat is." (Mt 5,38-39.)

Nem nehéz meglátnunk itt az alapvető rokonságot Jézus tanítása és az indiai vallások jól ismert „ahimsza" fogalma között. Maga a szanszkrit szó 'erőszakmentességet' jelent – de értelmezhetjük úgy is, hogy 'nemártás', 'nem-bántás' – s nemcsak a testi (fizikai) bántást tiltja, hanem a szavakkal, sőt gondolatokkal való sértést is. „Ne bánts meg senkit, nemcsak tettben vagy szóban, de gondolatban sem!" – tanítja.

A dzsainisták az ahimsza hűséges követői. Ahol mennek, mindig söprik maguk előtt az utat, nehogy véletlenül rálépjenek egy hangyára. Megszűrik az ivóvizet, de nem azért, hogy nekik ne ártson, hanem hogy megmentsék az esetleg benne lévő parányi élőlényeket.

Az „ahimsza" szelídsége ugyanolyan végletes, mint Jézus „ha megütnek jobb felől" tanítása. Következetesen hangsúlyozza ugyanis, hogy még az erőszak megfékezése is erőszakmentes legyen. Ismert történelmünkben
talán Mahatma Gandhi és követői mutatták a legnagyobb hatású példát az ahimsza lényegéből, amikor az életveszélyesen durva fizikai agresszióra sem válaszoltak erőszakkal, hanem „csak" mentek tovább százan és százan rendületlen nyugalommal azon a kapun át, amelyet a gyarmatosító angolok – apartheid elkülönítés céljából – megtiltottak nekik.

Gyönyörű párhuzam az is, hogy amiként a görög szónak is van olyan jelentés-árnyalata, hogy 'szerény, mértéktartó', úgy az ahimsza is azt tanítja, hogy „Ne végy el többet, mint amennyire szükséged van! Ne hordd el a hegyeket, hogy palotákat építs a kövekből, ha egy kunyhó is megteszi! Ne szakítsd le meggondolatlanul az út szélén növő virágokat..." (Ld. a Zöld Szív Ifjúsági Természetvédő Mozgalom alapelveit is!)

S vegyük észre, hogy ez az értelmezési vonulat már nagyon közel vitt minket a teremtett világ megőrzésének kérdéséhez. Mert nagy – de sajnos inkább csak „költői" – kérdés, hogy vajon mi, modern emberek méltók vagyunk-e arra, hogy örököljük a földet. Szelídek vagyunk-e teremtmény-társainkkal, élő és élettelen környezetünkkel, vagy akár a másik emberrel szemben? Valljuk meg, hogy sajnos nem, vagy legalábbis nem annyira, mint lehetnénk!

A magát büszkén kereszténynek (keresztyénnek) – azaz Krisztus-követőnek – valló európai kultúra nem jeleskedett az elmúlt ezer évben a „szelídség" tanításának követésében. Sajnos százszor több példát találunk arra, hogy az európai emberek, csoportok, népek durva, vad, brutális, erőszakos, agresszív, kegyetlen módon viselkedtek. És e mögött leginkább a hatalom és vagyon iránti mértéktelen vágy volt a mozgatórugó. Nem követtük sem Krisztus, sem az ahimsza tanítását. Többet vettünk – és veszünk – el, mint amennyire valóban szükségünk volt vagy van; elhordtuk a hegyeket, hogy fényűző palotákat építsünk, amelyek sokszor csakis a kivagyiság produktumai voltak; gond nélkül kipusztítottuk – és ma is pusztítjuk – az út szélén, vagy a réteken és erdőben növő virágokat...

Victor András

Az írás az Ökumenikus Teremtésvédelmi Munkacsoport idei Teremtés heti segédanyagának bevezetője.