A riói olimpia alatt sokszor feltűnt a Megváltó Krisztus szobra. Gyönyörű kép volt ez. Önnek reformátusként mit jelentett az, hogy a válla mögött vagy a képeken feltűnt a szobor?

Szép volt a kép, de nekem a hátam mögött volt a díszletben (nevet). De persze, láttam sokszor magam is a szobrot. Személyesen is, két éve, amikor Rióban jártam. Fantasztikus, ahogy a város fölé magasodik a Krisztus-szobor. Ez a jelkép emlékeztethet, de ne felejtsük el, hogy a lényeg belül történik, az ember lelkiismeretében, erkölcsében, lelkiségében. Szép, ahogy a szobor jelképesen ott van az olimpia fölött és az ember háta mögött – ez jó, de nem szabad túlzott jelentőséget tulajdonítani neki.

Egyetértek. Persze, az olimpia önmagában érzelmi túlcsordulás.

Az olimpia áldott dolog. A legelső olimpiám 1992-ben, Barcelonában volt. Az volt a legnagyobb élményem a játékokon, hogy a világ minden részéről érkező embereket – nyakukban a nemzetük jelképeivel – nem választották el egymástól kordonokkal, nem vették őket körül rendőrök, és a legnagyobb békességben tudtak egymás mellett szurkolni. Ekkor jöttem rá, hogy a háborúk, a politika, a konfliktusok, a határok mesterséges dolgok, és az átlagemberek a világ minden pontján ugyan azt szeretnék: békességben, szeretetben, biztonságban, mosolyogva és nyugalomban élni. A sporton túl az olimpia számomra annak a jelképe, hogy van közös nevező, bárhonnan jövünk. Nekem azóta az olimpia mindig erről is szól. Idén nem az olimpia helyszínén dolgoztam, de javaslom mindenkinek, hogy életében egyszer látogasson el a játékokra, mert ezek a fontos dolgok nem a sportközvetítések alatt, hanem az utcán, a parkban vagy két meccs között történnek. Remélem, hogy lesz Budapesten olimpia, hogy minél több magyar embernek is megadasson az érzés, hogy mindannyian egyformák vagyunk.

Zajlik a paralimpia. Újdonság, hogy az MTVA ezúttal élőben is közvetíti a rendezvényt. Mit gondol a paralimpiáról és a köztévé hozzáállásának változásáról?

Azt, hogy nem lehet és nem szabad megfeledkezni róla. Azért tartják távol magukat az ép emberek a fogyatékkal élők sportjától, mert nem tudják, hogyan közeledjenek. Pedig semmit nem kell máshogy csinálni velük, csak el kell fogadni őket – és ez felszabadító ér­zés. Ezek az emberek heroikus küzdelmet folytatnak azért, hogy sportolhassanak. Fontos ezt megbecsülni. De még van hova fejlődni, előrelépni. Jó, hogy most van lehetősége az MTVA-nak sokat közvetíteni a paralimpiáról, azért is, mert ez segít abban, hogy ez ne legyen csoda, ne legyen rendkívüli, hanem ez számítson normálisnak.

Ép vagy edzett?
– Van egy mondás, amit tévesen idéznek sokan: „ép testben ép lélek". Ahol csak tudom, elmondom, hogy ez nem igaz így. Az eredeti görög mondás úgy szól, hogy „edzett testben edzett lélek". Ebben a formájában igaz is a mondás. De az nem igaz, hogy akinek ép a teste, annak ép a lelke is, sőt. Mindenkinek van hibája, hibátlan ember nincs. Van, akinél fizikai, van, akinél lelki dologban nyilvánul ez meg. Azért kirekeszteni egymást, mert valakinek a képességei korlátozottak, az egészen egyszerűen nem létezhet, úgy nem lehet élni! – mondja Gundel Takács Gábor.

Hegedűs Márk

Az interjú megjelent a Reformátusok Lapja 2016. szeptember 11-i számában.