Miközben következő úticélunk felé tartunk, rövid összefoglalót hallunk a román kori építészetről: a stílus onnan kapta nevét, hogy építészei sok, az antik római építészetben kedvelt formát és elemet emeltek vissza épületeikkel a köztudatba. Természetesen az elnevezés csak századokkal később ragadt rá a korszakra, mely egész Európában elterjedt. A stílus maga a XI. századtól a XIII. század közepéig volt jellemző, de a Kárpát-medencében még a következő században is használták elemeit. A román kori templomok – főleg a falusiak – kisméretű épületek voltak, a hajóból és a szentélyből álltak.

Azt már a saját szemünkkel is láttuk, hogy Szabolcs-Szatmár-Bereg megye területén sok román kori templom maradt fent, de ezek egyik kiemelkedő darabját, a gyügyei református templomot, csak most látogatjuk meg.



A buszról leszállva azonnal feltűnik a templom első különlegessége, az épület mellett magasodó torony, melyről kiderül, hogy szintjeit három építési periódusban emelték, jelenlegi alakjában a XIX. század közepe óta áll.

Színek és kazetták

Egy dokumentum szerint 1405-ben már állt templom a faluban, a forrás egy Szűz Mária-kápolnáról ír, ezzel azonos a ma látható templom. A román stílus jegyeit többek között a bélletes (befelé szűkülő keretű) kapu őrzi, melyen keresztül a kicsiny belső térbe léphetünk. Különleges újdonság számomra, hogy az eddig meglátogatott templomok kék színei után itt az arany és a barna dominál, melyek mellett még fellelhető a bordó és a sötétkék is. Ettől a belső tér olyan, mint egy őszi kép.

Ahogy sok környékbeli falu esetében, úgy Gyügyén is a XVI. században következett be a vallásváltás, és a helyi földesúr reformátussá válásával a templom is azzá lett. Ugyan sok adat nem maradt fent az épületről ezekből az időkből, annyit forrásokból tudhatunk, hogy a gyügyei templom 1767-ben függetlenedett a szamosújlaki anyaegyháztól, majd felújították és elkészítették különleges deszkamennyezetét is.

A kazettás mennyezet 81 elemből és két részből áll: a hajóban 56, a szentélyben pedig 25 kazetta található, melyek között hasonlóak ugyan vannak, de két egyforma nincs. Mindegyik képnek külön helye van, a rajtuk található szimbólumok őseink gondolkodását tükrözik. Ezeken a képeken − ahogy Csarodán is – látszik, hogy a gyülekezetnek fontos volt a templom díszítése, de ezt nem egészalakos ábrázolással, hanem népi szimbólumokkal szerették volna elérni. Az egyik kazetta feliratából azt is pontosan tudjuk, hogy a mennyezet 1767. október 12-én készült el.

A kazettákat nézve megfigyelhető, hogy a hajó és a szentély ábrázolási módja eltér egymástól: a hajó mennyezetén állatok és növények egyaránt láthatók, viszont a szentélyben inkább az úrvacsorához és a természethez kapcsolódó képeket találunk, mint a szőlő vagy az égitestek. A kazettákat figyelve elgondolkodom, mennyire egyszerűen ábrázolták a természet változását, a hónapokat és fontos ünnepeket: ezekkel a képekkel tették a templomot találkozások helyévé, ahol a hétköznapokból kilépve vehettek részt az istentiszteleteken. A belső teret a lámpák és a kintről beszűrődő fény még egyedibbé teszik, a hajót két, a szentélyt pedig három félköríves lezárású, vékony ablak világítja be.

Elismert felújítás

A gyülekezet lelkésze a Szamosújlakon már megismert Szabóné Varga Szidónia, aki ezen a két településen kívül Cégénydányádon is szolgál. Azt már tőle tudom meg, hogy a szószék és a karzat barokk stílusban készült, azonban a szószékkorona csak a XIX. században. Ahogy azt is, hogy az 1970-es években egy árvíz következtében már annyira megrongálódott a templom és a deszkamennyezet, hogy elengedhetetlenné vált a felújítás, de a kutatások csak 1998-ban kezdődtek meg. A rekonstrukció mindenre kiterjedő és aprólékos volt, folyamatosan törekedtek a történelmi és műemléki állapotok visszaállítására. Ennek köszönhetően a gyügyei református templom 2004-ben Europa Nostra-díjat kapott.

Az elismert templomot sokan látogatják, napközben a Magyar Református Szeretetszolgálat helyi munkatársai fogadják az érdeklődőket. Kihelyezett hirdetőtáblán olvasható az elérhetőségük, de azt is megtudom, ha mégsem vennék fel, a gyülekezetből bárki szívesen ad útbaigazítást.

Az ige otthona

Ahogy az előző helyszíneken, itt is érdekel a gyülekezet helyzete, valamint az, hogy nekik mit jelent a közösség és a műemléktemplom. „A gyügyeiek szeretik a templomukat és nagyon jól tudják: rend a lelke mindennek" – válaszol Szabóné Varga Szidónia, majd hozzáteszi, hogy a közösség bár öregedő, de élő és élni akaró. Megtudom, hogy a vasárnapi istentiszteletekre rendszerint 15-20 fő látogat el, de sajnos egyelőre több a temetés, mint a keresztelő. Azonban azt is elmondja, hogy a kötelező hittanoktatásnak hála több fiatalhoz is eljuthat: „A szülőket a gyermekeken keresztül próbáljuk megszólítani, ez egy jó lehetőség, hogy érdeklődni kezdjenek a gyülekezet és az ige iránt."

Kíváncsi vagyok, vajon a gyülekezeti tagokra is olyan hatással van-e a templom, mint rám. „Fontos számukra és jól tudják, hogy a felújított templom egy igazi kincs – fogalmaz a lelkész –, de azzal is tisztában vannak, hogy az épület nem elsősorban műemlék, hanem Isten háza, ahol az igéjét hallgatóknak Ő maga is a szívébe költözik." Ezen elgondolkodva megértem, hogy ez a templom fontos történelmi emlékek őrzője, de a legfontosabb, hogy ennyi idő után még mindig az Úr háza.

Mielőtt újra kilépek a nyári napsütésbe, még egyszer körbenézek: a templom színeivel és hangulatával napfényes őszi délutánokra emlékeztet, mikor még meleg van, de a szőlő levelei már bíborba öltöznek. Olyan délutánokra, melyeken az embernek kedve támad elgondolkodni a fontos dolgokról.

Farkas Zsuzsanna, fotó: Dimény András

Sorozatunk további részei:
Templom a falu szélén << | >> Templom a reformátusoknak