A tábornak Kanada keleti részében egy egyetemi kampusz adott otthont, itt került sor a benti programokra. Olyan kitűnő helyzetben voltunk, hogy a csoportunk tagjai mind a fiatal felnőtteknek való programon, mind az ifjúsági munkásoknak tartott képzésen is részt vehettek, így sokszínűen láthattunk bele az ottani egyházat jelenleg érintő kérdésekbe, nehézségeibe, illetve az azokra adott válaszokba. A tábor fő célcsoportja az ifjúság (14-18), így természetesen ők voltak a legtöbben, de sok olyan, velünk egyidős fiatal vett részt, akik elmesélték, hogy amikor kisebbek voltak, milyen sokat jelentett neki ez a tábor. Elmondták, milyen feltöltődést kaptak általa, ami sokakat arra ösztönzött, hogy az otthoni gyülekezeti életében aktívabbak legyen jelen vagy szolgálatot vállaljon. Jó volt azt a helyiektől hallani, hogy igenis mekkora hatást gyakorol ez a tábor a fiatal korcsoportra, generációra.

A hét témája az otthon volt, amelyet sokféleképpen jártunk körbe, ennek a témának a feldolgozása főleg reggelente, kiscsoportokban történt. Délután több szemináriumból választhattunk, majd a napot mindig egy közös istentisztelet zárta. A pénteki nap rendhagyó volt, ezen a napon a migráció kérdését és a menekült kérdést dolgoztuk fel. Nem csupán frontális előadás volt ebben a témában, hanem a résztvevőket a szervezők arra invitálták, hogy egy délelőttre próbáljunk meg a menekültek cipőjébe bújni, és valamelyest átélni, hogy ők mi mindenen mehetnek keresztül. Persze azt a helyzetet csak az érezheti igazán, aki benne van, de az utána született beszélgetések alapján mégis kitűnt, hogy sokakat nagyon mélyen megérintett és elgondolkoztatónak tartotta mindenki.  

Különleges egy hét volt a lelki feltöltődést illetően. Bár egy másik kontinensen, egy másik nyelven szólt Isten igéje, mégis a szívünkig hatolt és átjárt minket. Hihetetlen érzés azt megtapasztalni, hogy valahogy, ha az Isten dolgairól van szó, akkor mintha egy közös nyelven beszélnénk, úgy egymásra hangolódunk. Szerintem mindenki nevében írhatom, hogy a hét legmélyebb részei az esti kiértékelések voltak, ahol mindenki megosztotta a nap magasságait és mélységeit. Ez volt az a hely, ahol egymás hite és harcai által növekedhettünk személyes hitünkben is. Ebben a kiscsoportba rajtunk kívül még hat tajvani fiatal is volt, akikkel együtt nevettünk, sírtunk, imádkoztunk és énekeltünk.

Nem csupán itt történt meg a növekedés, hanem hiszem, hogy mindenkinek személyes találkozása is volt az Úrral, hiszen volt idő az elcsendesedésre, a közösségben történő hit megélésére és arra is, hogy egy szívvel és lélekkel dicsérjük az Urat.

Az egész hét során ez az ige volt a szívemben:

„Aki pedig mindent megtehet sokkal bőségesebben, mint ahogy mi kérjük vagy gondoljuk, a bennünk munkálkodó erő szerint: azé a dicsőség ez egyházban Krisztus Jézus által nemzedékről nemzedékre, örökkön-örökké. Ámen” (Ef 3,20-21)

Ezt a csodálatos és meghökkentően bőséges áldást élhettük meg a két hét alatt és hiszem, hogy így hazaérve, ezekből töltekezve, mindenki sugározza majd Isten szeretetét ki-ki a maga környezetében és szolgálati helyén.

Ábrám Noémi